Az Idő-óvóhely a jelenben játszódó disztópia, ez egy zürichi klinika neve. Az intézmény alapítója, Gaustine maga is időutazó, aki az intézményt az emlékezetüket elvesztett Alzheimer-kóros betegek megsegítésére hozta létre. Az Idő-óvóhely osztályai, emeletei a XX. század egy-egy évtizedét felidézve segítik a betegeket emlékezetük reparálásában. Az emlékezetvesztés nem csak tömegessé váló egyéni baj a mai világban. Goszpodinov regényében a történelmi memória gyorsan politikai árucikké válik, klinikáján megjelennek a politikusok, s az európaiak a kollektív múltutazást választják. Kampányok indulnak az egyes országokban, s népszavazásokkal döntik el, hogy a múlt század melyik évtizedébe térjenek vissza. A legtöbb nyugati társadalom a nyolcvanas évekbe vágyik vissza -, ahogy az író nyilatkozta, sokan vannak, akik szeretnék még egyszer megélni a berlini fal leomlását, illetve azt a szabadságmámort, amelyet – sok szorongással együtt – tapasztaltak az európaiak azokban az években. Goszpodinov erős társadalomkritikával ábrázolja sajátjait: a bolgárok nála az ötvenes éveket, illetve a két világháború közötti világ nacionalizmusát szavazzák vissza.
A regény születéstörténetét az író többször elmesélte, egyebek között a lengyel Ksiazki magazinnak mondta: „Éveken át gondolkoztam arról, hogy írnék le egy házat, amelyben az egyes emeletek megfelelnének egy-egy elmúlt évtizednek, s annyira pontosan felidéznének minden részletet, hogy az Alzheimer-kórtól, demenciától szenvedők, akiknek emlékezete főleg a gyerekkorukhoz tér vissza, legalább néhány emeleten biztonságban, otthon éreznék magukat. A könyv megírását azonban egy nagyon konkrét pillanatban, 2016 novemberében döntöttem el. Családostól Bécsben voltunk, s egy reggeli pillanatban kiderült, hogy Donald Trump nyerte az elnökválasztást. A feleségem elsírta magát, amikor meghallotta a hírt. Néztük a semmit sem sejtő, alvó kislányunkat, s mindketten megértettük, hogy éppen most történt meg a kritikus változás, s a világ soha többé nem lesz olyan, mint korábban.” Az írói sokk szülte meg a disztópiát, amelynek elemeihez éppúgy hozzájárult az angolok Brexit-döntése, mint a bulgáriai szélsőnacionalista és oroszbarát politikai divatok. A könyv a Trump-korszak alatt íródott még a Covid-járvány előtt. „Az Idő-óvóhely nem politikai regénynek íródott. De nem tagadhatom, hogy amikor írtam a regényt, a testemet átjárta a félelem, amelyet a Trump és a hozzá hasonló populisták döntései miatt éreztem. Először azt gondoltam, hogy az Idő-óvóhely a személyes emlékezet elvesztéséről szól, amelyet az Alzheimer-kórtól szenvedők átélnek. Egy idő után megértettem, hogy disztópiát írok, a kollektív emlékezetvesztés, a társadalmi Alzheimer-betegség történetét. A legutóbbi években megerősödött a jövőtől való félelem, s eközben megerősödött a múlt iránti nosztalgia. A világjárvány csak fokozta ezt az állapotot. Egész társadalmak álmodoznak arról, hogy ismert és megélt helyen szerezzenek menedéket. És kik nyernek ezen? Egyértelműen a nacionalisták.”
Patrick McGuinness, a The Guardian kritikusa azt írta a díj odaítélése után, hogy a regény azért nem lett csupán elmés intellektuális játék – némi érzelmi adalékkal, mert Goszpodinov kiváló és nagy író melegséggel teljes szerző. A brit kritikus szerint az elbeszélő az író alakjához közelálló személyiség, aki számára a kommunista rendszer bukása a nyolcvanas évek végén múlt és jelen csomópontja. Erősen kötődik ahhoz a korhoz, de nincsenek illúziói. Átalakulásai humor és bánat mezsgyéjén, abszurd helyzetekkel és visszájára fordított tragédiával teljesek. Van a könyvben pátosz és irónia, de soha nem kínos.”
Georgi Goszpodinov
Író, költő, irodalomtörténész, 55 éves. Több verseskötete után egy novelláskötetet és három regényt adott ki. Második regénye a Szomorúság fizikája már nemzetközi sikert aratott – több, mint húsz nyelvre lefordították. Az Idő-óvóhely is hasonló sikerpályát futott be az elmúlt három évben. Az angol fordítás a Bulgáriában élő Angela Rodel, amerikai szlavista műve. Az ötvenezer fontos díjat szerző és fordító megosztva kapják.
