Hegyek, völgyek, erdők, hanyatló ipartelep, éllettelen település – ilyen, önmagában látszólag nem túl érdekfeszítő tájképpel szolgál a Dora kilátó. Az egyetlen, szó szerint is kiemelkedő tereptárgy egy 160 méter magasba nyújtózkodó zászlórúd, ám napsütéses időben távcsővel is alig lehet kivenni a ráerősített lobogó piros, kék és fehér színeit. A kukkereknél nyüzsgő látogatók ugyanakkor nem is a vizuálisan stimuláló látványért utaztak ide, arra ott van nekik Szöul és a többi dél-koreai metropolisz a csillogó felhőkarcolóikkal és az éjszakákat beragyogó LED-fényeikkel. A Koreai-félszigetet kettészelő demilitarizált övezet (DMZ) déli oldalán fekvő Dora kilátó ennél egyedülállóbb élményt kínál a látogatóknak: azt a tudatot, hogy a világ egyik legelzártabb nemzetét, Észak-Koreát kémlelhetik. E kontextus igazán izgalmassá teszi a látottakat, mintha az idén júliusban 70 éve befagyott konfliktus frontvonalának szentelt szabadtéri múzeumban szemlélődnénk.
A DMZ egy kvázi „határsáv”, amely a hivatalosan máig hadban álló Dél- és Észak-Koreát elválasztva, 2-2 kilométerre terjed mindkét irányban, a 140 kilométeres demarkációs vonal mentén. Különleges övezet, amely belföldön az érintetlen természetről és a kiváló minőségű mezőgazdasági terményeiről is híres, míg külföldön leginkább egy geopolitikai kuriózum, a Koreai-félsziget megosztottságának jelképe. Ritkán fegyverropogástól hangos, amikor például egy-egy észak-koreai katona megkísérel átszökni a déli oldalra. Általában azonban a nézelődő civilek tompa zsivaja lengi be a környéket, hiszen a demilitarizált övezet kedvelt turistacélponttá nőtte ki magát – becslések szerint a évente 1,2 millió látogatót vonz. A DMZ pedig – egy több millió halálos áldozattal járó, nemzetet és családokat kettészakító, tragikus konfliktus maradványa – változatos kikapcsolódási lehetőségekkel kecsegtet. A könnyed szórakozásra vágyó családokat még vidámpark és hétvégi piknikre ideális közpark is várja, míg a természetjáró dél-koreaiakat a tavaly megnyitott túraútvonalak. A legtöbben mindazonáltal az 1950-53-as koreai háborúnak emléket állító helyszínekre és a határvidékre kíváncsiak.
A Szöulból induló, legolcsóbb csoportos túrákra már 60 dollárért (21 ezer forintért) válthatunk jegyet, és idegenvezetővel járhatjuk be a DMZ-t, sőt, egyes esetekben egy hús-vér észak-koreai disszidens mesél a diktatúrában uralkodó állapotokról. Lapunk a Koreai Újságíró Egyesület szervezésében megtartott idei Újságíró Világkonferencián (WJC) kereshette fel a demilitarizált övezetet a mintegy 50 országból meghívott kollégákkal közösen. Busszal, fiatal sorkatonák felügyelte ellenőrzőpontokon keresztül jutunk el egy volt amerikai támaszponthoz, a Camp Greaves-hez és a már említett Dora kilátóhoz. A DMZ-ben ugyanakkor további figyelemre méltó látnivalók is várják az érdeklődőket. Ott vannak például a Dél-Korea által a ‘70-es években felfedezett, északról átnyúló behatolási alagutak, amelyek belülről megtekinthetőek; a határon fekvő Panmidzson, amely az elmúlt években több csúcstalálkozó helyszíne volt; továbbá megannyi, az újraegyesítés reményében emelt alkotás és épület.
Összességében bizarr, de meglepően biztonságos érzés katonai egyenruhás rendőrök kíséretében egy lezáratlan konfliktus „frontvonalánál” járni.
Annak pedig megvolt a maga groteszk bája, hogy a Camp Greaves-nél névre szóló dögcédulák vártak minket – ilyet bármely látogató készíthet saját magának. Az egykori bázis részben az 1953 júliusában megkötött tűzszünettől egészen 2004-ig – azaz több mint öt évtizeden át – ott állomásozó amerikai katonák életkörülményeit hivatott bemutatni, de fotókiállításoknak és békéről szóló művészeti alkotásoknak is otthont ad. A támaszpont korábbi tiszti laktanyáját 240 férőhelyes ifjúsági szállóvá (hostellé) alakították, amely az elmúlt években számos oktatási, kulturális és más programnak is helyszínéül szolgált.
A DMZ-túrák egyik csúcspontjának mindenképp a Dora kilátó számít, ahol elénk tárul az észak-koreai diktatúra. A szakavatott szemnek még a kopár domborzat is tanmeséül szolgál – egy elmaradott országról, amely jobb híján erdőirtáshoz, nagyüzemi fakitermeléshez folyamodik, hogy elegendő termőföldet és fűtőanyagot biztosítson nélkülöző lakosságának.
A hanyatló ipartelep, amelyet szabad szemmel is ki lehet venni, a két Korea közös projektjének, a keszongi különleges gazdasági övezetnek a szomorú sorsáról árulkodik. A területen dél-koreai cégek üzemeket létesítettek, ahol olcsó észak-koreai munkaerővel állítottak elő különböző termékeket – többek között ruhákat, autóalkatrészeket, sőt még félvezetőket is. Dél-Korea részéről a cél az volt, hogy segítsen Észak-Koreát elindítani a gazdasági reformok útján és erősítse a kétoldalú viszonyt, a kommunista országnak pedig a külföldi beruházás és valuta egyaránt kapóra jött. A 2004-ben kezdődött együttműködésnek azonban 2016-ban hirtelen vége szakadt. Szöul egy phenjani provokációra (műholdfelbocsátásnak álcázott rakétatesztre) reagálva bezáratta az iparterületet. Az akkor hivatalban lévő dél-koreai kormány arra hivatkozott, hogy az északi rezsim a keszongi fizetéseket nukleáris programjának finanszírozására fordította – ezt a gyanút azonban egy utólagos szakértői vizsgálat nem igazolta. Észak-Korea azóta saját szakállára újraindította a gyárak egy részét, és szöuli tisztségviselők szerint kínai befektetőket keres azok működtetésére.
„Bármit készek vagyunk megtenni” – Phenjan biztos benne, hogy nemsokára sikeresen pályára állítja kémműholdjátA távcsövekből látható óriási zászlórúdnak is megvan a története: nem más, mint egy értelmetlen versengés eredménye. A ‘80-as években a dél-koreai kormány majdnem 100 méter magasra feszített ki egy nemzeti lobogót a demarkációs vonalhoz közeli Teszongtong falujában. A phenjani rezsim erre válaszul állította fel a több mint másfélszer magasabbra nyúló zászlórudat a DMZ északi oldalán. Az építmény mérete akkoriban a maga nemében rekordnak számított, ám Szöul nem kívánt rálicitálni.
„Enélkül is tudtuk, hogy jobbak vagyunk” – kommentálta kísérőnk a döntést. Tekintve, hogy a dél-koreai GDP már majdnem hatvanszorosa az észak-koreainak, valóban kicsinyesnek tűnik ilyen játszmákba belemenni. (Azóta egyébként öt ország érezte szükségét, hogy magasabbra feszítse ki nemzeti lobogóját: a jelenlegi csúcstartók közé Egyiptom, Oroszország, Szaúd-Arábia, Tadzsikisztán és Azerbajdzsán tartozik.)
Az egykor rekorder zászlórúd tövében az ‘50-es években ugyancsak propaganda célokból emelt Kidzsongtongot szemrevételezhetjük. Ez egy Patyomkin-falu, távolról díszesnek és takarosnak látszó, de zömében lakatlan házakkal. Észak-Korea ezzel az élettelen településsel azt a hamis látszatot kívánja közvetíteni a külvilág felé, hogy polgárai prosperálnak, holott a valóságban túlnyomó többségük nagy szegénységben él.
A Dora kilátó kukkerein látottak ugyan nem változtatják és talán nem is igazán árnyalják az Észak-Koreáról alkotott képet, mégis közelebb hozzák annak valóságát, anélkül, hogy vásárra vinnénk a bőrünket a világ egyik legkegyetlenebb diktatúrájában. A DMZ más helyszíneivel együtt egyedi bepillantást enged a Koreai-félsziget múltjába és jelenébe. Korántsem szokványos turistacélpontról van szó, de mindenképpen érdemes egy napot szánni rá, amennyiben Dél-Koreába visz az utunk.
Nukleáris elrettentő erő kiterjesztéséről állapodott meg az amerikai és a dél-koreai elnökCsend vala most
Habár Észak-Korea egyre gyakoribb rakétakísérletekkel provokál, vagy éppen kémműholdat próbál sikertelenül felbocsátani, a DMZ-ben mégis áldásos csend honol, köszönhetően a két ország öt évvel korábbi közeledésének. Mint ismeretes, a phenjani rezsim a 2017-es fegyverkísérleteket és fenyegetéseit mosolydiplomáciára váltotta a 2018-as phjongcshangi téli olimpiára időzítve. A barátságos gesztusok eredményeképpen három csúcstalálkozó jött létre Mun Dzsein előző dél-koreai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai diktátor között; a felek már az első tárgyalásukat követően megállapodtak abban, hogy kölcsönösen lekapcsolják a demarkációs vonal két oldalán harsogó hangfalakat, amelyek északról propagandaüzeneteket, dél felől zenét, rádiódrámákat és híreket közvetítettek.
A két vezető további egyeztetései is kézzelfogható változást hoztak a DMZ-ben, például őrtornyok felszámolását, egyes szakaszok aknamentesítsét, elesett katonák exhumálását, ám a béke ügyében nem sikerült előrelépni. Mun Dzsein közvetítésével hiába jött létre három találkozó Donald Trump akkori amerikai elnök és Kim Dzsongun között, a Phenjan és Washington között fennálló ellentétek áthidalhatatlannak bizonyultak, és ez a két Korea közeledését is megállította.
Szöulban azóta kormányváltás történt, a béküléspárti baloldali elnököt tavaly a konzervatív Jun Szogjol váltotta hivatalában, aki konfrontatívabb álláspontot képvisel Észak-Koreával kapcsolatban. Phenjanban a diktátor ugyan maradt a helyén, mégis bekövetkezett egyfajta stratégiaváltás, a kommunista rezsim minden eddiginél sűrűbben végez rakétakísérleteket azóta, hogy tavaly februárban Oroszország megindította Ukrajna elleni invázióját. Szakértők szerint az erőfitogtatás az Egyesült Államoknak szól, Észak-Korea a provokációkkal tárgyalásokat, az ENSZ-szankciók enyhítését próbálja kikényszeríteni. Az utóbbi időben kiéleződött feszültségnek azonban egyelőre nem voltak olyan következményei, amelyek begyűrűztek volna a demilitarizált övezetbe.