vandalizmus;helyreállítás;Terézváros;polgármesterek;Liszt Ferenc tér;futballszurkolók;Soproni Tamás;

2023-06-01 15:43:00

Több milliós kárt okoztak a vandál Sevilla-drukkerek a terézvárosi Liszt Ferenc téren, de klubok és pártok feletti összefogással zajlik a helyreállítás

A takarításból az önkormányzat munkatársai mellett a lakók, a vendéglátósok és még a környékbeli hajléktalanok is kivették a részüket.

Csütörtök reggel minden járdát lemostak, a padokat, kukákat fertőtlenítették munkatársaink, a matricákat, firkákat eltávolították, és a fákat is megtisztították a vizelettől, ürüléktől a Liszt Ferenc téren – számolt be Soproni Tamás Terézváros polgármestere a Facebook-oldalán az AS Roma – Sevilla Európa-liga budapesti döntőjére érkezett szurkolók szerdai pusztítása utáni helyreállításról. A VI. kerületi önkormányzat honlapjának tájékoztatása szerint több millió forintos a kár, amelyet elsősorban a spanyol csapat, a kupát végül elhódító Sevilla drukkerei okozták.

A polgármester csütörtök délelőtti bejegyzése szerint reggel fél hétkor kezdtek takarítani az önkormányzat köztisztasági kollégái, akik a tegnapi munkát folytatták, amikor más csaknem 100 zsáknyi, két kisteherautónyi szemetet szedtek össze a lakókkal, vendéglátósokkal közösen, miután a focidrukkerek elvonultak. Amint arról lapunk is beszámolt, elpusztult az a 4000 tő virág, amelyet a kertészeti egyetem diákjainak tervei alapján a napokban ültettek el. – Törött üvegek, hányás, szemét mindenhol, vannak ágyások, amelyek egyszerűen eltűntek a taposás következtében – szerda délután még ez volt a helyzet. 

A közzétett fotók szerint a lakók, a vendéglátósok, a helyiek sőt az önkormányzati szolgáltató beszámolója szerint még a környékbeli hajléktalanok példás összefogásnak köszönhetően egy nap alatt sokat javultak az állapotok, és mint azt a momentumos Soproni Tamás külön kiemelte, és megköszönte a XVI. kerület fideszes polgármesterének, Kovács Péternek és a szomszédos Erzsébetváros vezetőjének, a DK-s Niedermüller Péternek a Liszt Ferenc tér helyreállítása érdekében tett felajánlásaikat.