Műsorvezetőként először Hajdu Steve színész, rádiós műsorvezető rapelt egy kicsit, aztán Kováts Adél, a Radnóti Színház igazgatója lépett színpadra.
Ő először Örkény Istvánt idézte – „hiszem, hogy győzni fog a szakmaiság” –, aztán felhívta a figyelmet, hogy az nem lehet, hogy elhivatott embereket veszítünk el, és katonaként gondolunk a tanárokra. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő ezután köszönetet mondott a lányát tanító tanároknak. Szerinte a 24. órában vagyunk, hogy a döntéshozók visszavonják a státusztörvényt.
– Minden nép felelős a saját hőseiért és áldozataiért – idézett ezután a Futótűz című előadásából.

