diáktüntetés;tüntetés;közoktatás;igazoltatás;

2023-06-01 21:15:00

Néhány százan még vonulni kezdtek a budapesti tüntetés után, de a rendőrök hatalmas túlerőben voltak

A hatóságok által jogellenesnek minősített gyűlés szervezője, egy 23 éves férfi ellen gyülekezési joggal visszaélés miatt feljelentést tesz a rendőrség. 

Néhány száz tüntető diák csütörtök este elindult, ás a József Attila utcából a Belügyminisztérium épületétől az Akadémia utcán az Országház elé szeretett volna menni, miután a rendőrök nem engedték fel őket a Lánchídra.

Mint korábban mi is hírt adtunk róla, csütörtök délután több százan tüntettek a státusztörvény és a „rendőri erőszak ellen a belügyi tárca épületénél. 

A József Attila utcától gyorsan elértek a Kossuth térre, itt azonban rendőrségi sorfal fogadta őket. Innen a Jászai Mari térre indultak, azonban a rakparton körbezárták őket a rendőrök, majd igazoltatni kezdték őket.

Az egyenruhások ötször annyian voltak, mint a demonstrálók. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Facebook-oldalán azt közölte, a Széchenyi rakpart Markó utcai lehajtójánál feltartóztatott csoportosulás tagjait egyenként igazoltatták. Csécsi Soma szóvivő közlése szerint személyes adataik ellenőrzését követően valamennyien szabadon távozhatnak. Emellett azonosították a hatóságok által jogellenesnek minősített gyűlés szervezőjét egy 23 éves férfit, akivel szemben gyülekezési joggal visszaélés miatt feljelentést tesznek.