A Publicus Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a magyarországi felnőtt népesség 95 százaléka hallott az elmúlt időszak tanár-diák tüntetéseiről, nagy többségük (84 százalék) azzal is tisztában van, hogy a megmozdulások az oktatás javításáért, a tanárok méltóbb anyagi megbecsüléséért, majd a pedagógusok jogait csorbító új státusztörvény ellen indultak. A felmérés arra sajnos most nem tért ki, jelenleg mennyien támogatják - legalább elvben – a tanárok, diákok céljait, akcióit. Talán mindegy is, a lényeg úgyis az, mennyien állnak melléjük testtel és lélekkel egyaránt. Mert akik csak lélekben vannak ott, azokkal nem sokra mennek. Ők lényegében ugyanannyival járulnak hozzá a diákok, tanárok céljainak eléréséhez, mint akik fröcsögő nyállal szidják, gúnyolják a tüntetőket, vagy egyszerűen csak letojják őket. Semennyivel.
Lassan másfél éve tart a tiltakozóhullám, néha visszafogottabban, néha erőteljesebben. Egyértelmű, hogy főként a tüntető, sztrájkoló, polgári engedetlenkedő tanárok, diákok kitartásának köszönhető, hogy az országban szinte mindenki tud róluk, a többség az üzeneteiket, főbb céljaikat is ismeri. A tavaly év elején indult akciósorozatokkal ez az egyik, amit el szerettek volna érni. A következő lépés most az kellene legyen, hogy minél erőteljesebb megmozdulásokat szervezzenek. Ősszel már ebbe az irányba is elindult valami (október 5-én és október 23-án tízezrek vonultak utcára), ám a lelkesedés alábbhagyott. Többen kézzelfogható sikerek híján nyilván belefáradtak, hiábavalónak tartják a sorozatos akciózást. Egyre nyilvánvalóbb az is, hogy a tüntetések összemosása olyan “szimbolikus” politikai akciókkal, mint a budavári kordonbontás, több potenciális résztvevőt tántorított el, mint amennyit tettekre sarkallt.
Félreértés ne essék: a Fidesz-kormány csak az erőből ért. Ám a valódi erő nem az ellenzéki-kormánypárti buborékokban, hanem az azokon kívül élők köreiben rejlik. Mozgósításukhoz pedig kifinomultabb tervezésre, stratégiára van szükség. Erre az útra kellene visszatalálni.