nyereség;önálló bírósági végrehajtók;Schadl György;

2023-06-08 11:04:00

Mintegy kilencmilliárdos profitot produkáltak tavaly a végrehajtók, Schadl György feleségének cége kaszálta az egyik legnagyobbat

Schadl-Baranyai Helgát pénzmosással vádolja az ügyészség, de úgy tűnik, ez nem jelent problémát.

Körülbelül 200 végrehajtó aktív a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar által vezetett névjegyzékben, rajtuk kívül pedig vannak néhányan, amelyiknek az engedélyét ugyan felfüggesztették, de cégeik továbbra is termelik a bevételt. A végrehajtó cégek összesen több mint 30 milliárd forintos árbevételt és több mint 9 milliárd forintos nyereséget értek el tavaly - derül ki az rtl.hu összesítéséből.

A Schadl-Völner-féle korrupciós ügyben ugyan csak néhány végrehajtói vállalkozás érintett, érdekesség azonban, hogy a lap által ismertetett adatok szerint az egyik legnagyobb nyereség éppen Schadl György felesége, Schadl-Baranyai Helga cégéhez köthető, amely 523 millió forintos árbevételt és csaknem 250 millió forintos adózott eredményt tudhat magáénak, miközben a nőt pénzmosással vádolják. Erre úgy van lehetőség, hogy van olyan tulajdonostársa, aki tovább tudja vinni az üzletet.

Hasonló helyzet állt elő a Schadl-Völner-ügy egy másik vádlottjánál, aki már el is ismerte bűnösségét - az ügyészség szerint több mint 190 millió forintot adott át Schadl Györgynek a kinevezéséért cserébe. Az ő cégében tavaly 380 millió forintos árbevétel mellett üzlettársával közösen 160 millió forint osztalékot fizettek ki maguknak, miközben a vádlottat magát itt is felfüggesztették pozíciójában.

Az rtl.hu szerint a végrehajtói cégekből átlagosan 40-45 millió forint osztalékot lehetett kivenni tavaly, ám nagy volt a szórás, egyes irodák bőven 100 millió forint feletti adózott eredményt értek el, míg mások csak néhány milliót. Veszteség azonban általában csak induló irodáknál keletkezett, valamint néhány felfüggesztett végrehajtó cégénél.