Vodafone;csere;részvények;állami tulajdonrész;Yettel;

Polt Péter feljelentésként értékelte Tóth Bertalan kérdését a Vodafone-ügyletben eltűnt milliárdokról

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter alig két hónapja még nem tudott értékvesztésről, de a legfőbb ügyész most a Készenléti Rendőrséghez fordult, mert hárommilliárd forinttal apadt a nemzeti vagyon.

„Hol veszett el hárommilliárd forint az elcserélt Vodafonerészvények értékéből? Ön szerint csökken-e a nemzeti vagyon értéke, ha 128,7 milliárd forintértékű Vodafone részvényeket 125,7 milliárd forint értékű részvényekre cseréli az állam?” Ezeket az írásbeli kérdéseket tette fel Tóth Bertalan MSZP-s frakcióvezető Polt Péter legfőbb ügyésznek május utolsó napján és egy nap híján két hétre rá, most csütörtökön meg is érkezett rá a válasz:  „Kérdését feljelentésként értékeltem, és az a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodához továbbítottam”.

Polt Péter szerint az ügy érdemi elbírálásáról majd a nyomozó hatóság fog tájékoztatást adni, ugyanakkor az ellenzéki képviselőnek – óriási ellentmondással – arra a kérdésére is igennel felelt, amely szerint továbbra is fenntartja-e, hogy az ügylettel „nem sérült a közérdek”. A nagy visszhangot keltett ügyletről a Népszava korábban megírta, hogy „praktikusan az történt, hogy az adófizetők megvásárolták a NER számára a Vodafone-t”. – A kormány most a hétfői ügylet keretében elcserélt a birtokában lévő 49 százaléknyi Vodafone-részesedésből 19,5 százalékot, és ezért visszakapta a Yettel 25 százalékát.

Az üzlettel egyértelműen a 4iG járt jól, hiszen jó áron megszabadult a Yettel-től, amelyeket egy versenyfelügyeleti eljárás után akár áron alul is el kellett volna adnia, míg a Vodafoneban megerősítette pozícióit, úgy, hogy az nem került egy fillérjébe sem

– áll a csaknem három hónappal ezelőtti cikkünkben.

Tóth Bertalan kérdésében a nyilvános adatok alapján azt írta: a Vodafone Magyarország Zrt. 19,5%-os részvénycsomagjának értéke a 2023. január 8-i adásvételi szerződés szerinti vételár alapján 128,7 milliárd forint volt. Az állami tulajdonban álló Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt., valamint a 4iG Nyrt és annak leányvállalata, az Antenna Hungária Zrt. 2023. januárjában megvásárolták a Vodafone Magyarország Zrt. 100 százalékos tulajdonrészét, végül 125,7 milliárd forintot csere jogcímen ruháztak át.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter azt írta korábban Tóth Bertalannak, hogy hogy a két részvénycsomag értéke megegyezik: „A Corvinus által megszerzett Yettel részvénycsomag értéke megegyezik a részvénycsomagért adott Vodafone részvénycsomag értékével.” Azt, hogy nem stimmelnek a számok, a Corvinus is erősen érezhette, ugyanis elutasította az MSZP-s frakcióvezető közérdekű adatigénylését a csereszerződés megismerése érdekében. Az ügyben jelenleg is per van folyamatban. – Tény azonban, hogy a nemzeti vagyonban legalább 3 milliárd forint veszteség keletkezett azzal, hogy valós értékénél alacsonyabb áron értékesített részvényeket a Magyar Állam – szögezte le végül Tóth Bertalan.