Hosszas, több mint öthónapos intermezzo után fellebbent a függöny: újrakezdődött az elnökválasztási színház a bejrúti parlamentben. Az egyre súlyosbodó gazdasági válságtól és politikai bénultságtól szenvedő libanoninak zöme csak a világbanki hitelnek köszönhetően jut kenyérhez, ám a cirkuszt a hatalmi elit saját erőből is képes biztosítani nekik. A közel-keleti országnak tavaly május óta nincsen parlamenti felhatalmazással bíró kormányfője és október óta államfője sincsen, miután a vallási-felekezeti alapon szerveződő pártok képtelenek megegyezni egymással.
Nem a hitbéli elköteleződés, hanem a külpolitikai orientáció a meghatározó törésvonal: az Irán támogatását élvező síita Hezbollah félkatonai mozgalom és szövetségesei a perzsa államhoz, történelmileg Szíriához kötődnek, és van egy Nyugat-barát, a szunnita olajmonarchiák felé húzó blokk. Létezik egy harmadik, szuverenitást szorgalmazó és elitváltást követelő reformpárti pólus, amely a 2019-es rendszerellenes tüntetések nyomán kapott erőre, de csupán korlátozott parlamenti jelenléttel rendelkezik.
Ez a fajta megosztottság megnehezíti a döntéshozatalt, mivel egy kompromisszum megszületéséhez a pártok mögött álló külföldi hatalmak bábáskodása vagy legalább hallgatólagos beleegyezése is szükséges. Libanon szempontjából reménykeltő volt, hogy Szaúd-Arábia és Irán márciusban kínai közvetítéssel megállapodott a 2016-ban megszakított diplomáciai kapcsolatok helyreállításáról. A két rivális közötti közeledés azonban egyelőre nem hozott áttörést.
A regionális hatalmak alkuja híján azonban a bejrúti parlament a tragikomédiába illő meddő teatralitás helyszíne maradt. A politikusok szerdán 12. alkalommal mímelték el az elnökválasztást úgy, hogy a kudarc előre borítékolható volt. A koreográfia ugyanaz volt, mint eddig szinte mindig: mind a 128 képviselő megjelent az ülésteremben, leadta voksát, majd az eredményhirdetést követően egy jelentős részük távozott és határozatképtelenségre hivatkozva berekesztették az ülést. Egyetlen különbség, hogy a korábbi szavazásokkal szemben, amikor a legtöbb voks érvénytelen volt, ezúttal legalább két előre bejelentett jelölt versengett egymással. A Hezbollah fémjelezte blokk a Marada Mozgalom vezetőjét, Szulejmán Franzsiét indították, aki szoros viszonyt ápol a véreskezű Bassár El-Aszad szír elnökkel. A két legnagyobb keresztény frakció, a Libanoni Erők és a Szabad Hazafias Mozgalom, illetve más pártok válaszul felsorakoztak Dzsihad Azúr korábbi pénzügyminiszter mögé, aki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közel-keleti és közép-ázsiai részlegét vezeti. Mindketten maronita keresztények, mivel a libanoni konfesszionális rendszerben kizárólag ezen felekezet tagjai válhatnak államfővé.
A szerdai voksolás során Azúr 59, Franzsié 51 szavazatot gyűjtött be - egyaránt elmaradtak az első fordulós győzelemmel szükséges kétharmados többségtől (azaz a 86 szavazattól). A második körben ugyan egyszerű többséggel is mandátumot szerezhetnének, ám eddig nem jutott el ebbe a szakaszba az elnökválasztás. A Hezbollah-féle koalíció képviselői az ülésteremből való kivonulással mindig kikényszerítették az ülés berekesztését, az Irán-párti blokkhoz tartozó Nabih Berri házelnök pedig a szabályokat sajátságosan értelmezve a következő alkalommal újra az első fordulót rendezte meg. A Hezbollah és szövetségesei így biztosítják, hogy jóváhagyásuk nélkül semmiképpen ne lehessen megválasztani a következő libanoni elnököt.
Ugyanezt a színdarabot 2014 április és 2016 október között mintegy 30 hónapig adták elő a libanoni parlamentben, akkor végül a 46. felvonulásnál sikerült megválasztani az elnököt, Michel Aoun személyében. Az egyre csak mélyülő gazdasági válság miatt ezúttal sürgetőbb lenne a hatalmi vákuum betöltése. A show azonban mégis megy tovább.