Hamarosan megjelenő könyvében a magyar bankrendszer elrablásáról ír. Bár sejtéseink vannak, de véleménye szerint kik voltak a „rablók”, s mi lett a „rablás” eredménye?
A jelenlegi kormányfő már ismételt hatalomra jutásának kezdetén, 2010-ben közölte, hogy legalább 50 százalékos magyar nemzeti tulajdont kíván elérni a médiában, az energetikában és a pénzintézeteknél. Arra hivatkozott, hogy ezzel a magyar érdekeket védik, amiben lehet ugyan némi igazság, de egy tőkehiányos gazdaságban nem célszerű ilyen célt kitűzni.
Mi történt a pénzintézeteknél?
Akkor még kevesen sejtették, hogy valójában hogyan is fog mindez a gyakorlatban megvalósulni. Abban önmagában semmi kivetnivaló nincsen, ha egy bankszektor többsége nemzeti tulajdonban van. Az viszont nem véletlen, hogy a hasonló utat bejáró posztszocialista országokban, mint amilyen Magyarország, nem így alakultak a dolgok. A privatizáció idején ugyanis nem állt rendelkezésre elegendő hazai tőke, ezért külföldi befektetők vásárolták meg a szocializmus időszakában csőd közelébe juttatott bankokat, így mindenütt ők kerültek többségbe. A külföldi befektetők a pénzintézetek feltőkésítésére és rendbetételére vállalkoztak. Orbán Viktor kijelentése csak akkor lett volna reális, ha létezett volna olyan nemzeti tőkésosztály, amely önerőből képes lett volna erre. De ilyen nem volt! Ezért Orbánék 2010-ben kitűzött és mára beteljesedett céljukat úgy érték el, hogy jelentős állami segítséggel „megteremtették” ezt a nemzeti tőkésosztályt. Az új tulajdonosokról utólag az is kiderült, a miniszterelnök személyes klientúrájába tartoznak: családtagok, rokonok és közeli barátok. A térfoglalás a takarékszövetkezeti szektor és ernyőbankjuk, a Takarékbank bekebelezésével kezdődött, amelyeket az FHB Bankcsoporttal is összevontak.
Majd folytatódott az MKB Bankkal....
... amelyet állami kézbe vettek, hogy ismét magántulajdonba adják, mégpedig végső soron Mészáros Lőrinc érdekeltségébe. Egyértelművé vált, hogy az orbáni „nemzeti kéz” nem más, mint a kormányfő személyes érdekeltségi köre. A tulajdonváltások végeredményben jogszerűen történtek, ugyanis olyan törvényeket és rendeleteket alkottak meg, amelyek révén mindez véghezvihető volt. Megtehették, mert 2010-ben hatástalanítottak egy sor olyan intézményt, amelyek megvédhették volna a jogállamiságot. A kormánypártok kétharmados parlamenti többségét kihasználva így törvényessé tettek olyan tulajdonátcsoportosításokat, amelyek nem feleltek meg a jogállami normáknak. „Nemzetstratégiai” érdekre hivatkozással például kiiktatták a versenyhatóságot, továbbá jelentős burkolt állami segítséggel és politikai támogatással hozták helyzetbe a pénzintézetek új tulajdonosait. Nyugat-Európában hosszú évtizedek alatt erősödtek meg olyan „nemzeti” tulajdonosrétegek, amelyek állami segítség nélkül is létrehozhattak és működtethettek tőkeigényes bankokat.
Mennyire váltak be nálunk a külföldi tulajdonú bankok?
Magyarországnak nagy szerencséje volt, hogy a 2008-2009-es pénzügyi világválság idején külföldi kézben volt a bankszektor nagy része, ugyanis az anyabankok egyenként sok tízmilliárd forintnyi tőkét pumpáltak bele a nálunk működő leánybankjaikba. Ezzel fenntartották a pénzintézeti szektor működőképességét úgy, hogy a magyar államnak csak egyetlen bankban, az FHB-ban kellett tőkét emelnie, amely nemzeti kézben volt. A külföldi bankok nem vonultak ki Magyarországról, nem hagyták cserben az ügyfeleiket, egyrészt mert az presztízsveszteséget jelentett volna a számukra, másrészt mert bíztak benne, hogy újból nyereségessé válnak az itteni bankjaik. Igaz, ezt megnehezítette, hogy a magyar kormány kirívóan nagymértékű bankadót vetett ki rájuk.
A bankszektorban véghezvitt tulajdonosváltásokkal Orbán Viktor a piacvezető OTP-nek is konkurenciát kívánt teremteni?
A kormányfő és Csányi Sándor OTP-vezér viszonya meglehetősen változékony volt. 2010 után Orbán Viktor arra törekedett, hogy a leggazdagabb magyarnak tekinthető Csányi gazdasági befolyását mérsékelje. 2010-ben Orbán Viktor még azt ígérte Demján Sándornak, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnökének, hogy 100 milliárd forinttal megsegítik a takarékszövetkezeteket. Ám az idén májustól az MBH nevet viselő Magyar Bankholdingot 2013-ban éppen a takarékszövetkezeti szektor elfoglalásával kezdték el felépíteni. A takarékszövetkezeti szektor teljes átszabását átengedték Spéder Zoltánnak, az OTP volt alelnökének, az FHB bankcsoport vezetőjének és résztulajdonosának, aki azt a feladatot kapta, hogy hozzon létre egy olyan nagybankot, amely az OTP konkurense lehet. Spéder Zoltánnak ez azért is jól jött, mert a kormányzati segítséggel véghezvitt átrendezésekkel saját bankját, a 2008 után 30 milliárd forintos tőkehiánnyal küszködő FHB-t is megerősíthette. Bár a bankár a takarékszektor elfoglalásával a feladat jó részét elvégezte, az új nagybank jövőjét már nem vele képzelte el Orbán Viktor.
A takarékszövetkezetek rászorultak az átalakításra?
Az elvitathatatlan tény, hogy a takarékok tőkehiányosak voltak. Ezért a megerősítésükhöz szükségük volt az államtól kapott 136 milliárd forintra, sőt a tulajdonviszonyok rendezésére is, mivel a rendelkezési jogok nehezen kezelhető rendszert képeztek. Ám a gondokat nem a kistulajdonosok kijátszásával, a részjegybirtokosok jogfosztásával kellett volna megoldani. Ez botrányos, jogállamban elképzelhetetlen módszer volt, nem véletlen, hogy az eljárás ellen több ízben is felszólalt Demján Sándor, sőt pert is indítottak az eljárás jogszerűségét vitatva. Trükkökkel kiszorították a takarékszövetkezeteket a jórészt a saját tulajdonukban lévő, „ernyőbankjukként” működő Takarékbankból. Az állam első lépésként kivásárolta a bank kisebbségi, német tulajdonosát, majd a kormány asszisztálásával, az állami MFB és a Magyar Posta segítségével kitúrták a 100-nál is több takarékszövetkezetet. Így alig maradt közülük egy tucatnyi, amelyeknek, illetve vezetőiknek tulajdona maradt a Takarékbankban. Az nem ártott a szektornak, hogy számos takarék összeolvadt, viszont, ezt nem a tagok kisemmizése árán kellett volna megtenni. A machinációk és tulajdonváltások eredményeként a Takarékbank végül zömmel Mészáros Lőrinc érdekkörének a birtokába került.
Ez vezetett az MBH létrejöttéhez?
Igen, ehhez azonban még néhány nagyobb bank bekebelezésére is szükség volt. Lehetőségként az MKB Bank és a Budapest Bank adódott, mivel ezeket el akarták adni külföldi tulajdonosaik. A Bayerische Landesbanknak a 2008-as válság során a német államtól kapott segítség miatt kellett eladnia magyar leányát, az MKB Bankot. A magyar állam pedig kapva kapott az alkalmon, és a reális értékén felüli áron megvásárolta. Ezt követően a jegybank feljavította, majd az ilyen esetekre előírt versenyeztetés megkerülésével privatizálta. A bank végül többszöri tulajdonosváltással Mészáros Lőrinc érdekeltségébe került. Hasonlóan játszották át a jobb állapotban lévő Budapest Bankot is, amelytől amerikai tulajdonosa, a General Electric profiltisztítás miatt akart megválni. A szintén túlzott áron megvásárolt Budapest Bankból, a takarékszövetkezeteket és az FHB csoportot is magába szippantó Takarékbankból és az MKB Bankól célirányosan kialakított részvénycserével hozták létre a Magyar Bankholdingot, amely a teljes összeolvadást követően idén májustól MBH Bank Nyrt. néven működik az országa második legnagyobb bankjaként. Bár piaci részesedése még jócskán elmarad az OTP-től, vannak olyan üzletágak is, amelyek paritásban vannak vele vagy még meg is előzi.
Végül is mekkora tulajdonrésze van a kormányhoz, korméányfőhöz szorosan kötődő tulajdonosoknak a bankszektorban?
Ha számba akarjuk venni, hogy a bankszektor mekkora részét uralja a mai politikai hatalom, akkor az Orbán-klientúra kezébe került MBH Bank részesedését kiegészíthetjük a kormány kezében lévő Eximbankkal és MFB-vel. Ezek tevékenységét az Orbán-kormány jelentősen kibővítette, hitelállományukat és befektetéseiket a 2010 előtti méretükhöz képest a sokszorosára duzzasztotta: az exportbővítés mellett ma már bármilyen célra támogatott hiteleket nyújtó Eximbank mérlegfőösszege a korábbi háromszorosára növekedett. S e körhöz még hozzávehetjük a Gránit Bankot is, amelyet szintén jegybanki és kormányzati hátszéllel növeltek nagyra és juttattak Tiborcz István, a kormányfő vejének az érdekeltségébe, továbbá Orbán barátja, Garancsi István Duna Takarék Bankját. Ezeket a pénzintézeteket nevezem az Orbán-rezsim szolgálatába állított, haveri bankoknak, amelyek együttesen ma már a teljes bankszektor negyedét foglalják el. 2010-ben a kormány befolyása alatt álló körbe csak az Eximbank és az MFB tartozott, együttes piaci részesedésük nem érte el az 5 százalékot.
Tudható, kik a tényleges tulajdonosok az MBH Bankban?
Csányi Sándor egy rendezvényen rákérdezett erre. A válasz így szólt: magyar magántőkealapok, amelyek viszont arra alkalmasak, hogy elrejtsék a valódi tulajdonosok kilétét. Oknyomozó újságírók azonban az MNB nyilvántartásából kihámozták, hogy az MBH-t birtokló magántőkealapok mögött jelentős részben Orbán Viktor barátja, Mészáros Lőrinc áll, aki tulajdonosként valójában az ő kreatúrája. Más tőkealapok hátterében is nagy számban állnak az Orbán-klientúra tagjai. Egyébként az Orbán-érában gründolt magántőkealapok összesített vagyona ma már meghaladja a kétezer milliárd forintot, amelynek nagyságrendjét érzékelteti, hogy a magyar állam által kezelt vagyon Mihályi Péter számítása szerint ebben az időszakban mintegy négyezer milliárd forinttal nőtt. Utóbbiról legalább azt lehet tudni, hogy kié. Ha netán bekövetkezne egy kormányváltás, akkor ez továbbra is az államé maradna. A klientúrától azonban nem lehet visszavenni a vagyont, mert végső soron jogszerűen jutottak hozzá.
Van arra példa, hogy a hatalom a bankvilágban is terjeszkedve erősíti gazdasági befolyását?
A nyugati világban példátlan, hogy egy olyan stratégiai ágazatban, mint a bankszektor, a kormányfő haveri köre ilyen gazdasági hatalommal bírjon. Ilyesmi csak az autoriter rendszerekben, például az arab világban fordul elő, ahol a politikai vezető családja kezében összpontosul a gazdasági vagyon jelentős része. A MBH számára a magyar kormány piacot is teremt, hogy ezáltal privilegizált helyzetbe hozza. A betétesek azonban továbbra is biztonságban vannak, az Országos Betétbiztosítási Alap 100 ezer eurónak megfelelő összegig garantálja pénzük visszafizetését, ha esetleg valamilyen gond támadna. Ilyen nagy bankot amúgy sem hagynak csődbe menni, s ameddig fennmarad az Orbán-rendszer, addig a maga teremtette bankot meg fogja menteni. Az adófizetőknek sokba került, hogy ez az óriásbank így összeálljon, és a fenntartása is sokba kerül nekik, hiszen a baráti hitelek megtérülése, a haveri cégek fizetőképességének biztosítása sok esetben állami segítséget igényel. A gazdaság fejlődését is gátolja, ha a rentábilis ügyfelek helyett kevéssé hitelképes haverok kapják a hiteleket. A magyar bankrendszer ettől függetlenül mindenféle mutató alapján stabilnak mondható, bár nem mindegy, hogy kik a tulajdonosok és kik vezetnek egy pénzintézetet. Nem véletlen, hogy a Bankunióba nem akar belépni a magyar kormány, mert tart attól, hogy az európai bankhatóság látókörébe és felügyelete alá kerül a nehezen összehozott nagybank.
Mennyire váltak be nálunk a külföldi tulajdonú bankok?
Magyarországnak nagy szerencséje volt, hogy a 2008-2009-es pénzügyi világválság idején külföldi kézben volt a bankszektor nagy része, ugyanis az anyabankok egyenként sok tízmilliárd forintnyi tőkét pumpáltak bele a nálunk működő leánybankjaikba. Ezzel fenntartották a pénzintézeti szektor működőképességét úgy, hogy a magyar államnak csak egyetlen bankban, az FHB-ban kellett tőkét emelnie, amely nemzeti kézben volt. A külföldi bankok nem vonultak ki Magyarországról, nem hagyták cserben az ügyfeleiket, egyrészt mert az presztízsveszteséget jelentett volna a számukra, másrészt mert bíztak benne, hogy újból nyereségessé válnak az itteni bankjaik. Igaz, ezt megnehezítette, hogy a magyar kormány kirívóan nagymértékű bankadót vetett ki rájuk.
A bankszektorban véghezvitt tulajdonosváltásokkal Orbán Viktor a piacvezető OTP-nek is konkurenciát kívánt teremteni?
A kormányfő és Csányi Sándor OTP-vezér viszonya meglehetősen változékony volt. 2010 után Orbán Viktor arra törekedett, hogy a leggazdagabb magyarnak tekinthető Csányi gazdasági befolyását mérsékelje. 2010-ben Orbán Viktor még azt ígérte Demján Sándornak, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnökének, hogy 100 milliárd forinttal megsegítik a takarékszövetkezeteket. Ám az idén májustól az MBH nevet viselő Magyar Bankholdingot 2013-ban éppen a takarékszövetkezeti szektor elfoglalásával kezdték el felépíteni. A takarékszövetkezeti szektor teljes átszabását átengedték Spéder Zoltánnak, az OTP volt alelnökének, az FHB bankcsoport vezetőjének és résztulajdonosának, aki azt a feladatot kapta, hogy hozzon létre egy olyan nagybankot, amely az OTP konkurense lehet. Spéder Zoltánnak ez azért is jól jött, mert a kormányzati segítséggel véghezvitt átrendezésekkel saját bankját, a 2008 után 30 milliárd forintos tőkehiánnyal küszködő FHB-t is megerősíthette. Bár a bankár a takarékszektor elfoglalásával a feladat jó részét elvégezte, az új nagybank jövőjét már nem vele képzelte el Orbán Viktor.
A takarékszövetkezetek rászorultak az átalakításra?
Az elvitathatatlan tény, hogy a takarékok tőkehiányosak voltak. Ezért a megerősítésükhöz szükségük volt az államtól kapott 136 milliárd forintra, sőt a tulajdonviszonyok rendezésére is, mivel a rendelkezési jogok nehezen kezelhető rendszert képeztek. Ám a gondokat nem a kistulajdonosok kijátszásával, a részjegybirtokosok jogfosztásával kellett volna megoldani. Ez botrányos, jogállamban elképzelhetetlen módszer volt, nem véletlen, hogy az eljárás ellen több ízben is felszólalt Demján Sándor, sőt pert is indítottak az eljárás jogszerűségét vitatva. Trükkökkel kiszorították a takarékszövetkezeteket a jórészt a saját tulajdonukban lévő, „ernyőbankjukként” működő Takarékbankból. Az állam első lépésként kivásárolta a bank kisebbségi, német tulajdonosát, majd a kormány asszisztálásával, az állami MFB és a Magyar Posta segítségével kitúrták a 100-nál is több takarékszövetkezetet. Így alig maradt közülük egy tucatnyi, amelyeknek, illetve vezetőiknek tulajdona maradt a Takarékbankban. Az nem ártott a szektornak, hogy számos takarék összeolvadt, viszont, ezt nem a tagok kisemmizése árán kellett volna megtenni. A machinációk és tulajdonváltások eredményeként a Takarékbank végül zömmel Mészáros Lőrinc érdekkörének a birtokába került.
Ez vezetett az MBH létrejöttéhez?
Igen, ehhez azonban még néhány nagyobb bank bekebelezésére is szükség volt. Lehetőségként az MKB Bank és a Budapest Bank adódott, mivel ezeket el akarták adni külföldi tulajdonosaik. A Bayerische Landesbanknak a 2008-as válság során a német államtól kapott segítség miatt kellett eladnia magyar leányát, az MKB Bankot. A magyar állam pedig kapva kapott az alkalmon, és a reális értékén felüli áron megvásárolta. Ezt követően a jegybank feljavította, majd az ilyen esetekre előírt versenyeztetés megkerülésével privatizálta. A bank végül többszöri tulajdonosváltással Mészáros Lőrinc érdekeltségébe került. Hasonlóan játszották át a jobb állapotban lévő Budapest Bankot is, amelytől amerikai tulajdonosa, a General Electric profiltisztítás miatt akart megválni. A szintén túlzott áron megvásárolt Budapest Bankból, a takarékszövetkezeteket és az FHB csoportot is magába szippantó Takarékbankból és az MKB Bankól célirányosan kialakított részvénycserével hozták létre a Magyar Bankholdingot, amely a teljes összeolvadást követően idén májustól MBH Bank Nyrt. néven működik az országa második legnagyobb bankjaként. Bár piaci részesedése még jócskán elmarad az OTP-től, vannak olyan üzletágak is, amelyek paritásban vannak vele vagy még meg is előzi.
Végül is mekkora tulajdonrésze van a kormányhoz, korméányfőhöz szorosan kötődő tulajdonosoknak a bankszektorban?
Ha számba akarjuk venni, hogy a bankszektor mekkora részét uralja a mai politikai hatalom, akkor az Orbán-klientúra kezébe került MBH Bank részesedését kiegészíthetjük a kormány kezében lévő Eximbankkal és MFB-vel. Ezek tevékenységét az Orbán-kormány jelentősen kibővítette, hitelállományukat és befektetéseiket a 2010 előtti méretükhöz képest a sokszorosára duzzasztotta: az exportbővítés mellett ma már bármilyen célra támogatott hiteleket nyújtó Eximbank mérlegfőösszege a korábbi háromszorosára növekedett. S e körhöz még hozzávehetjük a Gránit Bankot is, amelyet szintén jegybanki és kormányzati hátszéllel növeltek nagyra és juttattak Tiborcz István, a kormányfő vejének az érdekeltségébe, továbbá Orbán barátja, Garancsi István Duna Takarék Bankját. Ezeket a pénzintézeteket nevezem az Orbán-rezsim szolgálatába állított, haveri bankoknak, amelyek együttesen ma már a teljes bankszektor negyedét foglalják el. 2010-ben a kormány befolyása alatt álló körbe csak az Eximbank és az MFB tartozott, együttes piaci részesedésük nem érte el az 5 százalékot.
Tudható, kik a tényleges tulajdonosok az MBH Bankban?
Csányi Sándor egy rendezvényen rákérdezett erre. A válasz így szólt: magyar magántőkealapok, amelyek viszont arra alkalmasak, hogy elrejtsék a valódi tulajdonosok kilétét. Oknyomozó újságírók azonban az MNB nyilvántartásából kihámozták, hogy az MBH-t birtokló magántőkealapok mögött jelentős részben Orbán Viktor barátja, Mészáros Lőrinc áll, aki tulajdonosként valójában az ő kreatúrája. Más tőkealapok hátterében is nagy számban állnak az Orbán-klientúra tagjai. Egyébként az Orbán-érában gründolt magántőkealapok összesített vagyona ma már meghaladja a kétezer milliárd forintot, amelynek nagyságrendjét érzékelteti, hogy a magyar állam által kezelt vagyon Mihályi Péter számítása szerint ebben az időszakban mintegy négyezer milliárd forinttal nőtt. Utóbbiról legalább azt lehet tudni, hogy kié. Ha netán bekövetkezne egy kormányváltás, akkor ez továbbra is az államé maradna. A klientúrától azonban nem lehet visszavenni a vagyont, mert végső soron jogszerűen jutottak hozzá.
Van arra példa, hogy a hatalom a bankvilágban is terjeszkedve erősíti gazdasági befolyását?
A nyugati világban példátlan, hogy egy olyan stratégiai ágazatban, mint a bankszektor, a kormányfő haveri köre ilyen gazdasági hatalommal bírjon. Ilyesmi csak az autoriter rendszerekben, például az arab világban fordul elő, ahol a politikai vezető családja kezében összpontosul a gazdasági vagyon jelentős része. A MBH számára a magyar kormány piacot is teremt, hogy ezáltal privilegizált helyzetbe hozza. A betétesek azonban továbbra is biztonságban vannak, az Országos Betétbiztosítási Alap 100 ezer eurónak megfelelő összegig garantálja pénzük visszafizetését, ha esetleg valamilyen gond támadna. Ilyen nagy bankot amúgy sem hagynak csődbe menni, s ameddig fennmarad az Orbán-rendszer, addig a maga teremtette bankot meg fogja menteni. Az adófizetőknek sokba került, hogy ez az óriásbank így összeálljon, és a fenntartása is sokba kerül nekik, hiszen a baráti hitelek megtérülése, a haveri cégek fizetőképességének biztosítása sok esetben állami segítséget igényel. A gazdaság fejlődését is gátolja, ha a rentábilis ügyfelek helyett kevéssé hitelképes haverok kapják a hiteleket. A magyar bankrendszer ettől függetlenül mindenféle mutató alapján stabilnak mondható, bár nem mindegy, hogy kik a tulajdonosok és kik vezetnek egy pénzintézetet. Nem véletlen, hogy a Bankunióba nem akar belépni a magyar kormány, mert tart attól, hogy az európai bankhatóság látókörébe és felügyelete alá kerül a nehezen összehozott nagybank.
Várhegyi Éva
A Pénzügykutató Zrt. tudományos tanácsadója, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Négy évtizede kutatja a magyar bankrendszert, aminek eredményeiről a tudományos közlemények mellett publicisztikáiban is rendre beszámol. Korábbi, Bankvilág Magyarországon című kötete a rendszerváltást követő átalakulásokról tudósított. A bankszektor elfoglalása címmel most júniusban megjelenő könyve az Orbán-rezsim idején történteket veszi górcső alá.
