Fidesz;Borkai Zsolt;

Erkölcs, egyetértés

Borkai Zsolt 2018 pünkösdi (keresztény magyar jobboldal jeligére) adriai pásztorórája időnként halkan még most is kettyen egyet-egyet. Legutóbb, jó pár napja, úgyszólván egy időben vált ismertté, hogy a főhős újra politikai pályára lép, meg hogy megszüntette a rendőrség a korábbi győri polgármester környezetében indult - hűtlen kezelés, pénzmosás és hivatali visszaélés miatti – összes eljárást.

Akinek az egészből csak Fekete Pákó meg az ütemesen mozgó fehér hátsó maradt meg a memóriájában, azt talán nem árt emlékeztetni: az alapkérdés nem az volt a történettel kapcsolatban, hogy „mit”, hanem az, hogy „miből”. Annyira jól ugyanis nem fizetik a magyar városvezetőket, hogy rendszeresen ismétlődő, kokainnal és prostituáltakkal fűszerezett yachtos rekreációkra is futná nekik belőle.

Nos, a fent említett alapkérdés ezután már hivatalosan sem érdekli a rend őreit (miután eddig éveken át nem hivatalosan, de nagyon látványosan nem érdekelte őket). Pedig a sztori tulajdonképpen készen van: a tényfeltáró sajtó összerakta helyettük, nekik csak át kellene küldeniük az ügyészségre. Röviden a lényeg: Borkai lyuksógora, a nevezetes videón is feltűnő rozogább hadfi ügyvédként összevásárolta a későbbi Audi-gyár földjeit, amelyet a város (ahelyett, hogy saját maga megvette volna) előzékenyen átminősített, lehetővé téve a beruházást – és milliárdos profithoz juttatva a „jól értesült” vásárlókat. Hogy az ügyvéd és a polgármester között lehetett valamiféle összjáték – mármint az ingatlanbizniszben –, azt az a tény is erősen valószínűsíti, hogy az utóbbi fia busásan jövedelmező, de munkavégzést nem igénylő sportállást kapott az előbbi egyik cégénél. Hja, volt mit meghálálni.

Mindenesetre a rendőrség nem nyomoz tovább, ami a magyar közállapotok ismeretében csak egyet jelenthet: a Fidesznek, a kormánynak, Orbán Viktornak nincs baja ezzel az egésszel. Sem a házasságtöréssel (hiszen Orbán már annak ismeretében utasította a pártot 2019-ben, hogy mindenképpen Borkai Zsoltot kell indítani), sem a pártközeli korrupcióval – mondjuk durva is lenne, ha ennyi év után kellene megtudnunk, hogy baja van vele.

Borkai azon panasza, hogy őróla a Fidesz levette a kezét, így legfeljebb színjátékként értékelhető. Ennek a pártnak egészen sajátosak a normái: bármi megbocsátható, sőt, valójában nem is létezik bűn - az áruláson kívül. Borkai Zsoltról pedig sok mindent mondhatunk, csak azt nem, hogy elárulta volna a Fideszt (értsd: kiborította volna a győri bilit).

Csak a szokásos: ha nincs tiszta helyzet – márpedig Győrben nincs –, akkor a kormányfő megversenyezteti a jelölteket. Aki pedig nyer, azt így vagy úgy a nevére veszi. Vagy komolyan gondolja bárki, hogy a volt tornász, ha netán újra hivatalba kerül, majd nem a Dézsi alatt fogyókúrára fogott, ám a hatóságok által érintetlenül hagyott győri Fidesz-polipot fogja tovább hizlalni?

Valójában nem harc van itt, hanem – az „alapértékeket” tekintve – teljes egyetértés. Meg erkölcs: olyan, amilyen, de Orbáné, s ezáltal még egy darabig szükségképpen Magyarországé is.