rendőrség;pénzmosás;rajtaütés;Europol;

Illusztráció: Thinkstock

- Több mint tízmilliárd forintos pénzmosás gyanúja miatt 34 embert gyűjtött be a rendőrség

150-en csaptak le rájuk.

Egy nap alatt országszerte 30 helyszínen csapott le 34 gyanúsítottra 150 nyomozó egy több mint 10 milliárdos pénzmosási ügyben - számolt be róla honlapján a rendőrség.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya által koordinált rajtaütést hónapokig tartó előkészületek előzték meg, s több száz, pénzmosás miatt folytatott nyomozással összefüggésben állítottak elő 34 embert az Europol helyszíni támogatásával. 

Az ügy lényege szerint magyar pénzintézeteknél nyitott bankszámlákra érkeztek 33 különböző országból mintegy 10 milliárd forint értékben olyan összegek, melyekre többségében külföldön elkövetett csalásokból származó pénzt utaltak, majd mozgattak át további külföldi bankszámlákra.

A pénzmosás hátterében álló csalásokat olyan módszereket választva követték el, hogy a sértettek csak később szembesüljenek az őket ért kárral, valamint az elkövetői kör is láthatatlan maradjon a csalás áldozatai számára. A számlaváltós csalások esetében az elkövetők vállalatokat, szervezeteket keresnek fel létező partnercégek nevében, melyeknek a nyilvános adatait felhasználva megtévesztik a vállalatok kapcsolattartóit, hogy az elkövetők által megadott számlaszámra utaljanak. Sok esetben az elkövetők a cégek belső levelezéseit támadják és szereznek hozzáférést, majd a levelezőrendszert használva a megrendelésekhez a saját számlaszámaik adatait adják meg. A „CEO fraud” módszernél a csalók e-mailben tévesztik meg a cég alkalmazottját, azt állítva, hogy a főnöke ad utasítást a pénzátutalásra, amely leginkább egy új cég vásárlása érdekében történik - ismertette a rendőrség.

Az előállított személyek között a nyomozók őrizetbe vettek egy szervezői szereppel gyanúsítható férfit is, aki 16, Romániából származó strómant jelentett be egy budapesti lakásba azért, hogy rendelkezzenek a bankszámlanyitásokhoz szükséges magyarországi lakcímmel. A lakásában a rendőrök kutatást tartottak, ekkor több száz banki dokumentumot foglaltak le. Az összehangolt akcióban pedig több millió forintot, informatikai eszközöket, adathordozókat, mobiltelefonokat, bankkártyákat, valamint céges és banki dokumentumokat foglalt le a BRFK.

A 33 előállított gyanúsítottat a folyamatban lévő eljárásokban a nyomozók pénzmosás megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, egy szintén pénzmosással gyanúsított, 47 éves, őrizetbe vett férfinak a bíróság elrendelte a letartóztatását - írta a hatóság.

A Magyar Honvédség egyik beszámolójából az is kiderül, hogy ő is segédkezett a H1N1 és szezonális influenza elleni vakcinák beadásában az ott szolgáló katonáknak.