rendőrség;elfogás;Szekszárd;magyarázkodás;sorozatbetörő;

- Összevagdosta magát elfogása előtt a szekszárdi sorozatbetörő, majd azt mondta a rendőröknek, megharapta egy kutya

A 28 éves férfiról kiderült, mindenhova betört, ahova csak tudott, egy kültéri kamerát is begyűjtött.

Magát trükkösnek gondoló, valójában pancser sorozatbetörőt, egy 28 éves férfit fogott el többször is a rendőrség Szekszárdon a múlt hét végén – derült ki a police.hu csütörtöki híréből. A lebukás története szombaton kezdődött.

Mint írták, a Szekszárdi Rendőrkapitányság egyenruhásai június 24-én, szombat reggel, a város főutcáján járőrözés közben észrevették, hogy az egyik üzlet bejárati ajtaját betörték. A bolt előtt és bent is vérnyomokat találtak, és látták, hogy kutattak is az üzletben. A helyszínre érkező bűnügyesek rövid időn belül azonosították a tolvajt.

A rendőrök a vérnyomokból arra következtettek, hogy a betörő meg is sérült. Még tartott a helyszínelés, amikor Tamásiban ugyancsak rendőrök igazoltattak egy vérző férfit, aki azt állította, hogy egy kutya harapta meg. Később a rendőrségi Tevékenységirányítási Központ egyik ügyeletese „összerakta a képet”, és rájött, hogy a Tamásiban igazoltatott férfi azonos lehet azzal, akit a szekszárdi zsaruk a betörés miatt keresnek, sőt kiderítették azt is, hogy korábban Tamásiban egy kültéri kamerát lopott el a termálfürdő közelében.

A rendőrök a vérző férfit orvoshoz vitték, majd ellátása után gyanúsítottként hallgatták ki, majd szabadon engedték. Kiderült, nem jól tették, ugyanis vasárnap késő este újabb betörésről érkezett bejelentés Szekszárdról. Nem más volt az elkövető, mint akit szabadon engedtek, ezúttal egy dohánybolt váltópénzét tette zsebre.

A járőrök ezúttal is azonosították a betörőt – de okulva a korábbi esetből – őrizetbe vették, és bár mindhárom lopást elismerte, részletes vallomást nem tett. Feltehetően azért nem, mert időközben az is kiderült, hogy több hatóságnál is folyik a férfi ellen büntetőeljárás, sőt jogerősen több felfüggesztett börtönbüntetést is kiszabtak rá, melyek miatt szintén felelnie kell majd. Az őrizetbe vett betörőt az illetékes bíróság végül szerdán tartóztatta le.

Vérfagyasztó jelenetek játszódtak le a nyílt utcán.