„Jelbeszéd az életünk”- így szólt Koncz Zsuzsa dala. A dalt szerettem. A kormányzati jelbeszédet, a kódolt üzeneteiket nem. Milyen alapon kellene nekem, az állampolgárnak rejtvényt fejtenem, ha annak a kormánynak a terveire vagyok kíváncsi, amelyet én választottam? Illetve speciel én nem, de ahogy látom, azok sem igazodnak el jobban, akik rájuk szavaztak. Nekik is azt üzenik vezetőik: „A titkokat nem mondom el”.
A miniszterelnök ugyan nyájasan és sűrűn beszél a rádióban - most éppen az Európa-csúcsról üzent, meg egy német (á, nem magyar, az túl egyszerű volna) lapnak adott interjúból. A legfontosabb itthoni eseményekről egy kukkot sem. Mármint arról, hogy átalakul a kormány. Nemcsak Varga Juditot cserélik le, hanem az európai ügyek intézését berántják a kormányfő közvetlen közelébe, a Miniszterelnökséghez. Két napra rá az is kiderül, hogy menesztik a jelenleg legbalhésabb ügy illetékesét, a köznevelési helyettes államtitkárt. Azt, aki tökéletesen eredménytelen tárgyalásokat folytatott a pedagógusokkal, csupán azt érve el, hogy még jobban felbőszítse őket.
Mindez nyílt beismerése több kormányzati kudarcnak. A legutóbbi lépés annak, hogy elszúrták, hadszíntérré változtatták az oktatást. Állóháború alakult ki: a pedagógusoknak és támogatóiknak nem volt elég erejük ahhoz, hogy elérjék céljaikat, a kormányzatnak pedig ahhoz, hogy szokásos erődemonstrációjával lesöpörje a kérdést a színről.
A tanárok, diákok, szülők eddig nem kaptak nagyobb szabadságot, jobb oktatást, több pénzt, de sikerrel tematizálták a közbeszédet. A „Nincs tanár, nincs jövő” mondat, a Pál utcai fiúkból kultuszdallá vált „Miért félnénk? Miért élnénk, ha nem egy álomért?” refrén ott cseng a fülekben.
A kamaszok elleni otromba könnygázakció már egy tanácstalan hatalom hibás reakciója volt. Sikerült nekik maguknak a kormánypolitika jelképévé emelniük a kirekesztést, bezárkózást, gőgöt és félelmet egyaránt kifejező kordont.
Új lendületet adniuk az előtte épp megtorpant Momentumnak és másoknak, tovább távolítani maguktól az amúgyis idegenkedő fiatal generációt. Gratulálok, szép munka. Folytatásként a tehetséges és népszerű Nagy Ervint negatív sztárrá, magyar Zelenszkijjé emelte a médiájuk. Hányszor akarják még ágyékon rúgni magukat?
A tanárhiányt növelő, a pedagógus társadalmat lefejező kudarcot a jelek szerint átlátták. Nem beszélnek róla, marad az államtitkárcsere jelbeszéde. Ami persze csak akkor oldana meg valamit, ha nem személyt, hanem minimum tárgyalási stratégiát (vagy még többet) váltanának. Nem úgy tűnik, előkészületben a státustörvény végszavazása. Bekormányozták magukat a zsákutcába. Hogy farolnak ki belőle, még ők sem tudják. De azt már igen: valamit változtatni kéne.
Nem hasonlítanék embereket dehumanizáló módon állatokhoz (az inkább kormányoldalon szokás), de a jelenségekben van itt valami párhuzamosság. Amikor egy élőlény kezdi levetni bőrét, magyarul vedlik, még nem látjuk, mi van alatta, milyen és mennyire új a bőr vagy tollazat. A kétéltűek, hüllők teljesen új bőrt öltenek. A kígyótermészetű politikák képesek holnap tökéletesen az ellenkezőjét mondani, mint amit eddig. Mások - a madarak, így a páva is - csak részleges vedlést produkálnak. Valamit elhullatnak a tollakból, a megkopottat, kevésbé használhatót. Minisztert, államtitkárt. Valami marad. Úgy olvasom, a páva épp ilyenkor, koratavasztól augusztusig vedlik.
Nyilvánvaló kudarc a Völner-Schadl ügy egyre kínosabbá váló hírfolyama is. Sokáig már nem lehet kerülgetni a politikai érintettségeket, Varga Judit tanúnak idézését. Próbálják minimalizálni a veszteséget a miniszterasszony leléptetésével. Pedig eddig a páva legdíszesebb tolla, büszkesége volt: képzett, okos, szép fiatal nő. Lojális végrehajtó, engedelmes harcos. Hogy szükség van rá az EP kampányban, ugyan már! Kódolás, jelbeszéd, hamuka ide vagy oda, ennyire hülyék nem vagyunk.
Ennél is nagyobb kudarc a kormány Európa-politikája. Amit nem Varga Judit és nem is Navracsics határozott meg. Orbán a szinte teljes elszigeteltségbe kormányozta magát és országát. Most cserélgeti tisztjeit, de maga is kénytelen a csatatérre menni. A miniszterelnökségé, magyarul az övé lesz a közvetlen felelősség az elbaltázott szövetségesi viszonyokért.
Nem tudni, mihez kezd, talán ő maga sem. Bármit mondott a német lapnak Putyin változatlan erejéről, Prigozsin után ő is elbizonytalanodott. A régi gazda még szorosan a kezében tartja, de mintha a kéz ereje nem volna a régi. Talán érdemes új gazdákra is kacsintgatni. Áll a sarokban, ahová beszorult, és latolgat.
A híveit azért megnyugtatta: aki kudarcot vallott, az nem ő, hanem az Unió. Vicces. Ő hányja az EB szemére, hogy költségvetést módosítana, akinél ez hetente történik. Ő vádolja őket a „bürokraták” fizetésemelésével, aki a legarcátlanabb módon emeltette meg miniszterei (és sajátmaga) fizetését.
Nem tudjuk, az új helyzetben kényszerű fegyverszünetre készül Európával, vagy totális háborúra. Jelbeszéd az életük, sehol egy világos szó.
Az állampolgárnak legyen elég, ha - mint a dalban - „többre nem, csak jelszavakra gondol”. Azokat megkapja.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.