felújítás;Magyar Tudományos Akadémia;Mészáros Lőrinc;

Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége újítja fel a Magyar Tudományos Akadémia székházát

Több szempontból is időszerű a rekonstrukció. 

Szerződést kötött a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Széchenyi téri székházának felújítására - derül ki a köztestület lapunkhoz is eljuttatott tájékoztatásából.

A munkák első ütemét a Fejér-B.Á.L. Építő és Szolgáltató Zrt. által vezetett konzorcium fogja elvégezni - vagyis a felcsúti dollármilliárdos, Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége. Az MTA a legkedvezőbb ajánlatot fogadta el. Az első ütem bruttó 8,85 milliárd forintba kerül. Az első periódus munkálatai a tervek szerint 2024 őszéig tartanak. Az egyik legnagyobb feladat a tető teljes felújítása, ami a beázások és a szerkezet elöregedése miatt már nem halasztható. Kicserélik és korszerűsítik a nyílászárókat, visszakerülnek a szfinxek az épületre, illetve az épület mellé a kandeláberek. 

Az MTA egyúttal bízik abban, hogy fennállásának kétszázadik évfordulójára - vagyis 2025-re megtörténik a székház előtti tér rendezése is. Itt a parkoló helyett egy közösségi teret létesítenének. Itt építenék meg azt a jelet, amely méltó az Akadémia történetiségéhez, ugyanakkor kifejezi a tudomány naprakészségét, mindenkori aktualitását és gyors reagálóképességét is.