Alkohol, cigaretta, gyógyszerek, drogok. Mindennapos szorongáscsökkentő, megnyugtató vagy éppen felvidító pótszereink. Durva ellentmondás, hogy miközben a felnőttek nagy része legalább alkalomszerűen használ valamilyen szert a problémái kezelésére, a gyerekét óva inti ezek alkalmazásától.
"Teljesen természetes, hogy serdülőkorban érdekes lesz minden, ami tiltott. Akik kipróbálnak bármilyen szert, és rajta is maradnak, azoknak biztos, hogy valamilyen elakadás van az életükben. Ez pedig olyan gyerekeknél is előfordulhat, akik szerető családban élnek, nőnek fel, tévedés tehát azt gondolni, hogy ez kizárólag a „problémás” családokban vagy gyermekotthonban élőknél merül fel" – mondta lapunknak Varga Mónika addiktológiai konzultáns. "Érdemes elkülöníteni azt, hogy valaki alkalmi szerhasználó vagy függő. Mindannyian ismerünk olyanokat, akik alkalmanként rágyújtanak, elszívnak egy füves cigit, megisznak társaságban néhány pohárral, de ettől még nem válnak függővé, mert kontrollálni tudják a fogyasztást."
A szakember szerint a fiataloknál a legfontosabb a minta, amit otthon látnak.
"Sajnos kijelenthetjük, hogy Magyarországon a minta rossz. Az egymillió alkoholfüggő társadalma vagyunk.
A felnőtt társadalom jó része a legálisan birtokolható szerrel sem tud mit kezdeni, függővé válik. Szorongásoldásra, szórakozásra használja, de végül ebből életforma lesz, így történik meg a feldolgozatlan traumák kezelése. Ha egy gyermek olyan családba születik bele, ahol az alkoholhasználat rendszeres, napi szintű, nem az időnkénti lazulást szolgáló alkalmi tevékenység, havonta egyszer-kétszer, neki alap lesz, hogy anya/apa kezében mindig ott van a sör, bor, tömény.
Szintén óriási probléma, hogy nagyon kevés az ingyenes mentálhigiénés tanácsadás, ezért ha egy családban valamilyen trauma történik – ez lehet egy súlyos betegség, válás, haláleset –, jó eséllyel nem kapnak segítséget ennek a feldolgozásához.
Annyit mond az orvos, hogy szedjen Xanaxot, Frontint, Rivotrilt. Az a gyerek, amelyik azt látja, hogy anya/apa minden este nyugtatóval, altatóval fekszik le aludni, csak ezt a megoldási módot ismeri meg, számára is ez válik természetessé, ha ilyen helyzetbe kerül. Természetesen arra is van példa, hogy épp az otthon tapasztaltak hatására a gyerek azt határozza el, hogy ő semmiképpen sem akar úgy élni, mint a szülei. De sajnos olyat is láttunk, amikor a gyerek kijelentette, hogy ő nem lesz alkoholista – nem is lett, ellenben drogossá vált. Ugyanúgy függővé vált, csak szert váltott.”
Sok szülő bele sem gondol mindebbe, csak amikor a kamaszodó gyereke abba a korba ér, hogy nyáron elindul önállóan bulizni, fesztiválozni, akkor rémül meg attól, mit is mondjon a gyereknek, hogyan készítse fel arra, mi vár rá, és hogyan akadályozza meg, hogy a gyereke bajba kerüljön. A kisgyerekkori mintakövetés mellett a kamaszkorban megjelenik a lázadás, ami a szakember szerint bizonyos mérékig hasznos. „Ne örüljünk annak, ha a gyerek csak elvan, mint egy cserép virág. Jó, ha keresi magát akár az extrém ruhákban, akár a baráti kapcsolatokban. De ha otthon lehetett őszintén beszélni az alkoholról, a droghasználatról, a szexualitásról stb., akkor ezek a gyerekek jó eséllyel nem fognak szélsőségesen lázadni, csak picit.”
Varga Mónika felhívta a figyelmet arra, hogy a nevelés nem azt jelenti, hogy most tíz percre leülünk beszélgetni célzottan, hanem érdemes kihasználni a spontán adódó helyzeteket.
Amikor például egy részeg embert látunk az utcán, és a gyerek – akár már egészen kis korban – megkérdezi, hogy a néni/bácsi miért támolyog, el lehet neki magyarázni a korának megfelelő szinten, hogy túl sokat ivott, és most rosszul van. Vagy ha a család társaságba megy, akkor szintén elmondani a gyereknek, hogy én azért nem ittam alkoholt, hogy tudjak hazafelé vezetni, apa ivott, ezért ő nem vezethet, nem akarja veszélybe sodorni sem magát, sem másokat.
Amikor a gyerek először megy bulizni, hasznos, ha megbeszéljük vele a kereteket. „Volt olyan időszak is, amikor mindenütt arról cikkeztek, hogy a szórakozóhelyeken drogot tesznek az italba, ha valaki nem figyel oda. Igen, előfordulhat ilyen eset, de őszintén szólva egy dílernek ebből nem lesz bevétele. Ezt maximum azért teszi valaki, hogy elkábítsa az illetőt, és aztán kirabolja vagy szexuális kapcsolatot létesítsen vele, ami természetesen szintén aljas dolog, de korántsem annyira gyakori, mint azt gondoljuk. Ettől függetlenül nem árt felhívni a gyerek figyelmét arra, hogy ha otthagyta az italát egy időre őrizetlenül, utána már ne igya meg” – tette hozzá a szakember. Nagyon hasznos, ha egy szülő szájából ártalomcsökkentő mondatok hangzanak el. Ezeket mindannyian hallottuk mi is a szüleinktől: ne igyál üres gyomorral, ne kevered a szeszeket, ha ittál ne vezess, és ne ülj be olyan mellé autóba, aki ivott. De nagyon fontos, hogy ne az első bulizásnál toljuk le ezeket a gyerek torkán, hanem már korábban rendszeresen beszélgessünk ilyen témákról.
Varga Mónika emlékeztetett arra, mennyire lényeges, hogy érezze a gyerek: ha bajban van, számíthat a szüleire, a családtagjaira. „Ha a szülőnek jó a kapcsolata a gyerekkel, nem csak a fizikai szükségleteivel törődik, hanem beszélget is vele, akkor a gyerek bátran serdülgethet, el is távolodhat a szülőtől, kipróbálhat dolgokat, de tudja, hogy van hova fordulni, ha gond van. Ha a szülő ismeri a gyerekét, akkor észreveszi rajta a változást, és érzi, hogy ez most csak arról szól, hogy kamaszodik, polgárt pukkaszt a viselkedésével, a túl rövid ruhájával, a szakadt harisnyájával, ezekkel üzeni a külvilágnak, hogy ő más – vagy pedig nagyon csendes lesz, depresszív, ami intő jel lehet, hogy be kell avatkozni.
Az addiktológiai konzultáns arra is kitért, hogy el lehet, sőt el kell mondani a gyereknek, hogy a szereknek van felszabadító, szorongásoldó hatásuk. Ugyanakkor azt is hozzá kell tenni, hogy hosszú távon, mértéktelenül fogyasztva veszélyesek.
Természetes, hogy ilyenkor mindenki azzal hárít, hogy vele ez nem történhet meg. „Felesleges azt mondogatni, hogy ne igyál, ne cigizz, ne drogozz, mert meghalsz – hiszen a gyerek azt látja, hogy az ismerőse, barátja, haverja már évek óta csinálja ezeket, és még mindig él. Látja a tévében, a filmeken a zenészeket, akik évtizedek óta ilyen életmódot folytatnak, és élnek. Az persze más kérdés, hogy milyenek a laborleleteik. Tehát kell ezekről beszélgetni a gyerekekkel, fiatalokkal, bemutatni nekik minden oldalát a szerhasználatnak. Beszélni nekik a hajlamosító tényezőkről, az egyéni különbségekről. Kell beszélni nekik a hallucinációkról, ami nagyon érdekli őket. Olyan dolgokat látsz, hallasz, érzel, amik nincsenek ott. Lehet, hogy a gyereknek erre felcsillan a szeme, hogy hű, ez izgi. De azt is hozzá kell tenni, hogy ez nemcsak vicces vagy aranyos lehet, hanem félelmetes vagy egyenesen veszélyes is, ha mondjuk autóvezetés közben történik, és a sofőr félrerántja a kormányt, mert azt hiszi, hogy a rózsaszín párduc ott van előtte az úttesten. Ez a legnehezebb: a hiteles információátadás, hogy ne legyen se démonizálva, se bagatellizálva a probléma.”