2019. május 09.

Iszunk, mint a gödény: 70 százalékkal nőtt a világ alkoholfogyasztása 1990 óta

Harminc év alatt 70 százalékkal növekedett az alkoholfogyasztás a világon a The Lancet című orvostudományi folyóiratban megjelent nemzetközi tanulmány szerint.

2019. április 01.

"2 pohár/nap, de azt se minden nap" - Kampány indult a túl sok ivás ellen Franciaországban

Kampányt indítottak a hatóságok, mert a felmérések szerint túl sok alkoholt isznak a franciák.

2018. november 20.

Bizonyították: a sötét hidegben jobban csúszik az alkohol

Egy nagyszabású amerikai tanulmány igazolta, amit eddig is sejtettünk: a hűvös éghajlaton élő és kevés napsütéssel találkozó emberek hajlamosabbak a fokozott…

2018. augusztus 27.

Ne igyon, de mégis: avagy döntse el, hogy a szívbetegségektől fél jobban vagy a ráktól

Nincs olyan alkoholmennyiség, ami biztonsággal fogyasztható - ugyanis egyes betegségek kialakulását ugyanis csökkenti a szesz, másokét viszont növeli.

2017. augusztus 01.

A halálba ugrott egy 19 éves fiú a Balatonnál

Kedden kora hajnalban a Balatonba fulladt egy 19 éves Szabolcs megyei fiatalember, miután a vízbe ugrott a balatonfüredi mólóról.

2017. július 11.

Tudta? A várandós nő alkoholfogyasztása unokáinak is árthat

Számos tanulmány figyelmeztetett arra, hogy a magzatnál egészségkárosodást okozhat, ha az anya a várandósság alatt alkoholt iszik. Egy új kutatás szerint azonban…

2017. május 12.
2016. december 12.
2015. január 22.
2014. szeptember 08.

Szüleik miatt isznak többet a gyerekek?

A szüleik által alkohollal kínált kiskamaszok háromszor nagyobb valószínűséggel válnak erősebben ivó tinédzserekké 16 éves korukra, mint azok a kortársaik, akik…

2014. augusztus 04.

Megtépázott közlekedési morál

Szinte nem is telik el úgy nap Budapesten, hogy ne hallanánk autósok és kerékpárosok, vagy éppen kerékpárosok és gyalogosok között kialakult balesetekről vagy…

2014. július 21.

Győzött a kormányfő: piás lehet a bringás

Szombattól a főutakon is lehet kerékpározni alkoholfogyasztás után, amennyiben a biciklista biztonságos vezetésére képes állapotban van - derül ki a KRESZ-t…

2014. február 19.

Halálba visz az ivós játék

Azért is ijesztő a fiatalok kirívó alkoholfogyasztása, mert kevésbé éreznek gátlást, mint a korosabbak - mondta lapunknak az addiktológus annak kapcsán, hogy az…