Mindszent;Fidesz-KDNP;riport;kerékpárút;

- Kerékpárút tökön-babon át

Olyan nincs, hogy egy közösség minden egyes tagjának megfeleljen egy újítás, főleg, ha az előtte kisebb-nagyobb felfordulással, utána meg változással jár. Egy kerékpárút építése kapcsán erősíthettük meg ezt a korábbi tapasztalatunkat. Azt a tanulságot is leszűrhetjük, hogy az emberek nem veszik jó néven, ha csak utólag avatják be őket a településüket érintő tervekbe. Illetve még azt: attól, hogy valakik ugyanabban a pártban politizálnak, nem biztos, hogy ugyanazt gondolják.

– Örülünk minden fejlődésnek, hát hogyne örülnénk. Nem vagyunk semmi jó ellen. Azzal mindenki tisztában van, hogy közterületről van szó, és hogy nem a miénk sem az előkert, sem az odaültetett fa, virág. De jobb lett volna, ha először megkérdeznek minket, még a döntés előtt. Mégiscsak mi élünk itt, mi fogjuk vagy örömmel, vagy bosszankodva nézni nap mint nap a kész munkát – ezt a véleményt hallottuk Mindszenten, és szinte egybehangzóan hasonlókat.

A Csongrád-Csanád megyei kisvárosban hamarosan új bicikliút épül. Arról, hogy tényleg kell-e, megoszlik a helyiek véleménye, de már mindegy is, vonják le a következtetést a város lakói, a fontos döntések úgysem a kapuk előtt beszélgetve születnek, ezt a kérdést is megoldották felsőbb szinten.

Jobb lenne a túloldalon

Ahhoz, hogy a történet teljes legyen, kissé vissza kell tekintenünk az időben. A szomszédos Szegvár és Mindszent közötti út az elmúlt években alaposan elhasználódott, az állapota kritikán aluli. A két település és a megye önkormányzata konzorciumba tömörült egyebek mellett annak érdekében, hogy rendbe hozzák másfél milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból, egy háromelemű projekt égisze alatt. Az egyik elemet kipipálták, újraaszfaltozták az utat. A másik kettő egy-egy kerékpárút lesz: az egyik a két települést köti majd össze, a szóban forgó másik pedig Mindszent közepe tájáról indul a Kossuth utcán a tiszai komp irányába. Erről a kisváros egyik önkormányzati képviselője, Pálinkó Máté beszél lapunknak.

Pálinkó Máté képviselő

Azt nem tudja, hogy minderről hány Kossuth utcainak volt korábban információja, de az biztos, hogy a többség idén szembesült a helyzettel. Fórum ugyan volt, de már csak a döntés után.

Az kiderül az árnyas utcán tett sétánk során, hogy örülnek az újításnak, de félik is azt a lakosok. Egy asszony szerint például a platánsor sajátos mikroklímát teremt, egy kis pára is korcsolyapályát csinál a járdából, valószínűleg a bicikliút sem ússza majd meg. Félő az is, hogy a gyökerek – ugyanúgy, ahogy most a talajt – az aszfaltot is fel fogják nyomni.

A nyugdíjas Ménesi Lajos egyelőre nem tudja elképzelni, hogy áll majd az autójával ki és be a kapun. Szerinte ha az előkertet kettévágják, se előtte, se utána nem lesz elég helye, hogy biztonsággal megálljon.

Egy kisboltot üzemeltető férfi most akarta megcsinosítani a bejárat előtti részt, parkolónak szeretett volna alakítani kulturáltabb helyet, egyelőre jegeli az ötletet. A központtól a Tisza-gát irányában sokan járnak, komppal kelve át a folyó túloldalára. Számos mindszenti Bakson keresi a kenyerét mezőgazdasági munkával, halljuk mástól. Tehát főleg reggel és délután mennek többen, érvelnek erre, ezekben az órákban valóban biztonságosabb lenne, ha direkt nekik épített sávon járhatnának, máskor szükségtelen. – Eddig sem volt itt baleset, attól pedig, hogy főút, azért nem akkora a forgalom, elférnének a bringások az úttest szélén, ahogy eddig – legyint megint más.

Ménesi Lajos, helyi lakos

– Igenis kell a bicikliút, sok errefelé a turista, és így majd még több lesz – hangzik el a derűlátó álláspont. Ha úgyis kirándulókra számítanak, vetődik fel bennünk, hasonlóan a közeli Szenteshez és Csongrádhoz, álmodhatták volna az új sávot eleve a gátra, hogy gyönyörködhessenek a tájban – de végül nem tetézzük a bajt, megtartjuk magunknak az ötletet.

Megint más meg úgy véli: a projekttel senkinek nem lenne gondja, de mindenki úgy áll hozzá, ne az ő háza előtt építkezzenek, inkább a másik oldalon.

Egy Fidesz, két nézet

Van, akit az szomorít el, hogy a megye döntött a fejük felett, más azért haragos, mert nem állt ki a város a saját lakosaiért. Azért gondolják így, mert nyilvánosságra került egy hivatalos levél, melyben a terveket tavaly augusztusban elfogadta a város, nem emelt semmilyen kifogást, nem kért kiegészítést.

Pedig lehetett volna gördülékenyebb az együttműködés a két grémium között, ha már politikailag egy platformon vannak, mondják a mindszentiek, hiszen emitt is, amott is a Fidesz adja a testületi többséget, a polgármestert, az elnököt. 

A bicikliút szóba került nemrég a mindszenti önkormányzati ülésen. Végh Ibolya jegyző szavai szerint a városnak kevés volt a mozgástere, a megye rendelte meg a tervet és választotta ki a kivitelezőt. Beszélt arról is, hogy ha ma küldenék meg nekik jóváhagyásra a dokumentációt, ugyanúgy helyeselnék, mint egy szűk éve. És az sem lenne helyes, utalt rá, ha egy ilyen projekt néhány lakos ágálása miatt kapna léket.

Kíváncsiak voltunk, mit gondol a városi és a megyei önkormányzat. Egyrészt arról, hogy a közöttük létrejött megállapodás vajon biztosított a mindszenti önkormányzatnak tényleges beleszólást abba, milyen terv készüljön? Másrészt arról, hogy a tervek készítése során meghívta a mindszenti önkormányzatot egyeztetésre a megyei önkormányzat, a tervezőiroda? Valamint arról, van még lehetőség, hogy ebben a fázisban, figyelembe véve lakossági kéréseket, módosítsa a tervező a már elkészült nyomvonaltervet? Zsótér Károly polgármester válaszlevele megerősítette a jegyző szavait: a közbeszerzést a megye írta ki, a szerződést is ott kötötték tavaly júniusban. Mindszent nem szerepel szerződő félként ebben a jogviszonyban, de részt vett a kooperációs értekezleteken. A nyomvonalterv minden szabálynak megfelel, nem emeltek ellene kifogást.

Olyan jogszabályi előírásról nem volt és ma sincs tudomásuk, hogy a nyomvonalat lakossági egyeztetés során kellett volna véleményeztetni, a helyhatóság jóhiszeműen járt el. 

A helyiek visszajelzéseit követően a megye májusban hívott össze lakossági fórumot. A polgármester kétli, hogy a nyomvonalon módosítani lehetne, de némi remény még él benne. Minden összegyűjtött lakossági észrevételt, javaslatot, kérést eljuttattak a megyéhez és a tervezőkhöz azon kéréssel, hogy amit lehet, a kivitelezési tervdokumentáció elkészítése során vegyenek figyelembe.

Hívó szó, szó nélkül

A megyei önkormányzat elnöke, Gémes László árnyal néhány részletet. A megye múlt év július 18-án és július 26-án kezdeményezett online egyeztetést a nyomvonaltervekkel kapcsolatosan, de Mindszent nem élt a lehetőséggel, ám augusztusban rábólintott a tervekre. Egy októberi és egy februári konzorciumi megbeszélésen voltak résztvevők a város részéről. Közben Mindszent november 29-én nyilatkozott arról, hogy a kerékpárút nem ellentétes a fejlesztéseivel, településtervezési, -rendezési szabályzataival, stratégiájával, kiadta a közútkezelői és a tulajdonosi hozzájárulást. Levelében kihangsúlyozza, hogy az építtető a város, nem a megye. „Csongrád-Csanád Vármegye Önkormányzata bruttó 13,8 millió forint értékű tervdokumentációt ad át térítésmentesen Mindszent Város Önkormányzatának” – szögezi le válaszában a megye. Mivel pedig a Mindszent központ és komplehajtó közötti kerékpárút szakasz megkapta az építési engedélyt, módosítására már nincs lehetőség.

Kórházi ellátásból költöztették el tavaly februárban, de mióta felépült, 86 éves asszonynak nincs maradása. Messze élő unokái azonban féltik, így nem támogatják a hazaköltözését. Rózsika néni nincs gyámság alatt, a kulcsát mégis óvatosságból maguknál tartják, és a telefonfeltöltését sem a kedvére kezelik. Nem akarják elveszíteni a nagymamájukat, miután két évvel ezelőtt, nyolc hónapon belül tragikus hirtelenséggel elmentek a szüleik, a nagymama második fia és menye. Rózsika néni azonban hajlíthatatlan. Úgy érzi, gyenge látással is elboldogulna a kompolti házban, ahol több mint hatvan évig élt. A közeli Kápolna egykori óvodavezetőjeként, s nem mellesleg díszpolgáraként baráti támogatásra is számíthat. Egy nyugdíjas kérte a segítségünket, egykori óvodása. Egyike a szabadságra vágyó asszony lelki támaszainak.