A róka nem egy kellemes hős a népmesékben. Ravasz, mivel az éj leple alatt tizedeli a tyúkólat, vagy éneklésre bírja a hiú varjút, hogy megszerezze tőle a sajtot. Máskor a gólyát húzza be a csőbe, hogy aztán a félszeg szárnyas járjon túl az ő eszén.
Mondhatnánk, mesésen, de inkább rókázásban gazdagon végződött a nyári ülésszak a Parlamentben. Orbán Viktor hívta elő magából a nemzet nagy mesélőjét, és lesunyizta a toszkán kiruccanásáról érdeklődő Hadházy Ákost. A képviselő a honvédségi repülő Egyiptom-Budapest viszonylatának pisai kitérőjéről érdeklődött a kormányfőtől, aki erre – mondhatnánk, hogy frappánsan kitérő választ adott, de nem volna igaz – személyeskedett egy öblöset. Választ ugyanis nem adott. A sunyi jelzőtől eljutott a rókáig, a feszengő fideszes férfikart bujtogatta egy kiadós, közös rókázásra, aztán meg sem állt a „sompolygó, szőrét hullató, rossz vidéki róka” szerkezetig.
Politikatudományi megfigyelések szerint ugyanakkor Orbán az, akinek ravaszságért nem kell a szomszédba mennie. Mindennemű felhatalmazás nélkül (és bizony: ideiglenesen) átírta az alkotmányt, egyetlen sor választási program nélkül minden sarkalatos törvényét, az „éj leple alatt” elfoglalt minden közintézményt (a Nemzeti Tyúkhatóságtól a Boldogtalan Sajtkészítőkig). És ezzel eljutottunk a „bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű” szólásig, és milyen igazunk van.
A kérdés a Pitvar Kávéház tizenharmadik évében is az: mihez kezdünk az igazunkkal? Egyelőre örülünk, ha Hadházy, a Telex, a Népszava (vagy bárki más) tetemre hívja Orbánt, a Haza Nagy Lerókázóját. Kommunikációs tanácsadóhad nélkül ugyanis a kormányfő olyanokat tud mondani, hogy „szívesen beszélünk mindenkivel mindenről”. Pedagógusok, orvosok, tűzoltók, meséljetek, és persze ne felejtsetek! Nehogy már a róka rázza a fabulát...