- Hárman egy ellen, avagy az Orbán-kormány, a Kúria és az Alkotmánybíróság esete a Politikatörténeti Intézettel

Az előtörténet

A rendszerváltás folyamatában kérdésessé vált az állampárt szellemi infrastruktúráját alkotó intézmények jövője. A Politikai Főiskola megszűnt, a Társadalomtudományi Intézetből a MTA Politikatudományi Intézete lett. A Párttörténeti Intézet sorsa másképp alakult, amennyiben nevet változtatva Politikatörténeti Intézetként (PTI) az MSZMP jogutódjának, a Magyar Szocialista Pártnak (MSZP) a tulajdonában maradt. Ez következett a jogfolytonosságból, illetve abból, hogy az Intézet levéltárában volt a legjelentősebb jelenkortörténeti dokumentumgyűjtemény, benne az MSZMP és jogelődei központi iratanyagával. A legészszerűbbnek és a legkevésbé költségigényesnek az tűnt, ha a gyűjtemény és az Intézet ott marad, ahol van. Erről 1989 végén egyezett meg a köztársaság kormánya és az MSZP. Kormányhatározat született, amely alapján 1990 májusában az MSZP a PTI javára lemondott az épület használati jogáról. A földhivatali bejegyzésre azonban csak évekkel később került sor egy szándéknyilatkozat alapján létrejött megállapodással. Ezt a Kincstári Vagyonkezelő Igazgatóság – mint arra feljogosított állami szervezet – is jóváhagyta. A folyamat keretében az Intézet a Politikatörténeti Alapítvány tulajdonába került és kiemelten közhasznú szervezetként működött tovább – nem kevés akadály ellenére.

A Politikatörténeti Intézetet nem kedvelték és nem kedvelik a jobboldali kormányok, de ettől még elviselhetnék. Tudományos tevékenysége a baloldal történetét, mint a nemzeti történelem részét tárgyalja. Kétségtelen, hogy kutatóinak történelemszemlélete, megjelent munkáik ellentétesek a több mint egy évtizedes hivatalos emlékezetpolitikával, de levéltára és könyvtára a napi politikától függetlenül végezte és végzi munkáját, s minden kutató számára nyitva áll.

Az Antall-kormány 1991 végén államosította a korábbi hatalmi monopóliummal rendelkező pártok 1948-1989 között keletkezett iratait. Tette ezt annak ellenére, hogy ezek a dokumentumok mindenki számára kutathatóak voltak, ráadásul az akkor érvényes 30 éves kutatási korlátozás figyelmen kívül hagyásával. A PTI próbált az államosítás ellen érvelni, de a kormány az ellenzék nagy részével együtt antikommunista platformon volt. Ilyen körülmények között kilátástalannak tűnt a harc. Ezért az intézet vezetése inkább a jövőre összpontosított, arra, hogy tudományos teljesítményével, rendezvényeivel alapozza meg helyét a rendszerváltás utáni magyar szellemi életben. Az MSZP első választási győzelme után a Politikatörténeti Alapítvány megalapította a Napvilág Kiadót. 1999-ben letétként a levéltár őrzésébe került a megszűnt Szakszervezetek Központi Levéltárának – mint volt nyilvános magánlevéltárnak – az iratanyaga. A PTI túlélte az első Fidesz-kormány időszakát, majd 2002 és 2010 között – költségvetési támogatással – viszonylag nyugodt körülmények között dolgozott. Megjelent az Egyenlítő című társadalomkritikai folyóirat, elindult a ma is létező Társadalomelméleti Műhely.

2010-ben a győztes Fidesz a PTI állami támogatásának megvonásával, az 1956-os Intézet működésének megnehezítésével látott hozzá a magyar tudományos élet máig tartó átrendezéséhez. Folytatásként, a baloldali politizálás és hagyomány lejáratása érdekében a 2011-ben elfogadott Alaptörvény preambulumába bekerült egy passzus, amely az 1944 és 1989 közötti időszakot a szuverenitás hiányával, a diktatúrával jellemzi, figyelmen kívül hagyva a történettudomány azon álláspontját, amely ezt az időszakot nem egy korszakként kezeli. A PTI létezésén, elvein és sikerein túl azért is szálka volt a kormányzat szemében, mert pont a Parlamenttel szembeni épületben működött, ott, ahol egykor a királyi Kúria ítélkezett. Ezért „kétfrontos” Fidesz-támadás indult, melynek célja egyrészt az Intézet levéltárának megcsonkítása, másrészt épületének ellentételezés nélküli megszerzése volt.

Az egyik támadási irány: a levéltár

2012-ben a Fidesz-frakció javaslatára az Országgyűlés módosította a levéltári törvényt, hogy jogalapot adjon a PTI levéltárában őrzött 3300 irat-folyóméternyi maradandó értékű magánirat államosításához. A törvény állami tulajdonná nyilvánította az 1944 és 1989 között működött pártok és társadalmi szervezetek dokumentumait, amelyeket ettől kezdve közlevéltárban kellett elhelyezni.

Az az elképesztően abszurd ötlet, hogy az érintett dokumentumok már keletkezésük pillanatában állami tulajdonában voltak, azt a célt szolgálta, hogy a kormány elkerülhesse a kártalanítás nélküli államosítás vádját. De hát nemcsak a törvényhozás, hanem az állam sem tudta magáról, hogy ezen iratok tulajdonosa, sőt, még a rendszerváltás utáni bő két évtizedben sem jött rá erre. Minket pedig végképp nem foglalkoztatott, kié is volt az irat a keletkezés időpontjában. Mi az 1995-ös levéltári törvény szerint ezeket dokumentumokat történeti értékű magániratként kezeltük, mint levéltárunk, és azon letevők tulajdonát, akik őrzésünkre bízták dokumentumaikat. A PTI óvta, kutathatóvá, mindenki számára ingyenesen hozzáférhetővé tette ezeket a most államivá nyilvánított értékeket. Miért nem kap kárpótlást a most elvesző értékekért, több évtizedes munkájáért?

Az intézet – kényszerpályára terelve - jogi úton próbálta megvédeni az igazát, és megtagadta a törvényben felsorolt iratok kiadását. Jogorvoslati kérelme az elfogadott jogszabályszövegre épült, vagyis, ha az iratok eddig állami tulajdonban voltak, akkor az előző évtizedekben ezt a tulajdont a PTI elbirtokolta. Az erre vonatkozó törvényi rendelkezés szerint 10 év háborítatlan birtoklás, használat után az anyag – a letétbe helyezett szakszervezeti anyag kivételével – automatikusan a tulajdonába került. Ezért a PTI és a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) az Alkotmánybírósághoz (AB) fordult, hogy alaptörvény-ellenesség címén semmisítse meg a levéltári törvényt. A beadvány szóvá tette az államosításra vonatkozó alkotmányos előírások megsértését, ugyanis az Alaptörvény kimondja: államosításra csak kivételesen és közérdekből, azonnali és teljes kártalanítással kerülhet sor. Törvénnyel nem lehet államosítani, az ingóságokról – a levéltári anyag is ilyen – a szabályok nem szólnak. A levéltár törvényesen működött, ezért nem állt fent a nyomós indok, és nem sérült a közérdek sem. Az iratok eredetileg nem voltak, nem lehettek állami tulajdonban, ezért kisajátításuknak kártalanítással kellett volna együtt járnia.

A fenti érvelés nehezen volt vitatható, ezért a Fidesz párját ritkító akcióval válaszolt. 2013. március 25-én a „gránitszilárdságú” Alaptörvényt negyedszer is módosította. Az újonnan beiktatott „U” cikk a MSZMP-t és jogelődjeit bűnöző szervezeteknek, nemzetárulóknak és az európai civilizációs értékek pusztítóinak minősítette – kijelentve: felelősségük jogutódaikat is terheli. Nyomatékul általános formában átvette a levéltári törvény államosításra vonatkozó szövegrészét: „A kommunista állampártnak, az annak közreműködésével létrehozott, illetve a közvetlen befolyása alatt álló társadalmi és ifjúsági szervezeteknek, valamint a szakszervezeteknek a kommunista diktatúrában keletkezett iratai az állam tulajdonát képezik, azokat a közfeladatot ellátó szervek irattári anyagához tartozó iratokkal azonos módon, közlevéltárban kell elhelyezni.”

Ezzel lényegében – ahogy a későbbi ítéletek és határozatok is bizonyítják – az állam a már folyamatban lévő pereskedés közben a maga javára alakította a PTI-vel folytatott jogvitája jogi környezetét, és a legmagasabb rendű jogszabályt módosította annak érdekében, hogy a bíróságok kezét megkösse! Ez példátlan, de mint utóbb kiderült, sikeres eljárás volt. A Kúria Dr. Orosz Árpád vezette tanácsa ellenünk hozott ítéletét egyebek között azzal indokolta, hogy a törvényalkotói szándék kötelezi a bíróságot. Nem meglepő módon az Alkotmánybíróság is elutasította a PTI és az MSZOSZ panaszát, azzal a hivatkozással, hogy az „U” cikk Alaptörvénybe iktatása után megváltoztak az elbírálás jogi lehetőségei. A levéltári törvényben felsorolt szervezetek e szerint közfeladatot láttak el. Ez a döntés nem a sérelmet orvosolta, hanem az állam érdekét szolgálta.

Innentől már alig akadt olyan bíró és bírói testület, amely nem bújt a törvényszöveg mögé, hanem olyan törvényhelyeket talált, amelyek lehetővé tették számára a józan észnek és erkölcsnek megfelelő ítélethozatalt, de ezek csak részeredményeket hoztak az Intézet számára.

Ilyen volt a Pesti Központi Kerületi Bíróság ítélete 2017-ben, amely ugyan kötelezte az Intézetet az iratok kiadására, de csak miután a magyar állam kifizette az iratok felelős őrzésével járó költségeket, melyet független szakértő hagyott jóvá. Ebben a perben a PTI a sajátjának tekintett levéltári anyagának 2012-2017 közötti őrzési költségeit kérte. Azért csak erre az időszakra, mert biztos volt abban, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához 2014-ben eljuttatott beadványa alapján a magyar állam kártalanítás formájában kénytelen a korábbi évekre vonatkozó költségeket megtéríteni.

Azonban a strasbourgi bíróság az elbirtoklás címén indított, MSZOSZ-szel közös jogorvoslati kérelmet sikertelen tulajdonszerzési kísérletnek tekintette és azzal utasította el, hogy az Emberi Jogi Európai Egyezménye csak a meglévő tulajdont védi, a tulajdonszerzést nem. Bár azt elfogadta, hogy az állam utólagosan minősítette köziratokká a társadalmi szervezetek dokumentumait és utólagosan deklarálta az állami tulajdonlást. Az érdemi tárgyalást elutasító határozat nem vette figyelembe, hogy az elbirtoklási per a jogvédelemre kínált lehetőség volt, amit nem lehetett kihasználatlanul hagyni, hiszen az európai bírósághoz fordulás feltétele a hazai jogorvoslati lehetőségek kimerítése. E döntés megértését segíti, ha figyelembe vesszük a tényt, miszerint a testület magyar tagja ugyanaz a Dr. Paczolay Péter volt, aki már az AB elnökeként sem talált kifogást a kormány eljárásában: a jogszabályok, magának az Alaptörvénynek a per közbeni megváltoztatásában, a deklarációval történő államosításban.

A 2017-es ítélet nem vonatkozott a letétként őrzött szakszervezeti dokumentumokra. Ezek ügye 2022-ben zárult le, „természetesen” mindenféle őrzési költség megtérítése nélkül.

A második front: az épület

Már 2012-ben felmerült a kormányzat részéről, hogy a PTI hagyja el székhelyét. Az Intézet úgy nyilatkozott, hajlandó kiköltözni, ha a használati jog értékének megfelelő ellentételezést kap. A megbeszélések és levélváltások során néha úgy látszott, nem teljesen reménytelen a helyzet, de 2015-től felgyorsultak az események. Az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) pert indított, amelyben az épületre vonatkozó használati jogunk törlését kérte. Ezt a keresetet a Fővárosi Törvényszék 2016 decemberében elutasította. Ítélete szerint az MSZP-nek, mint korábbi kezelőnek joga volt lemondani az épület használati jogáról, a bejegyzés is határidőn belül történt, s ezt az állam maga sem kifogásolta, évekig nem élt jogorvoslattal a földhivatali bejegyzéssel szemben. A Fővárosi Ítélőtábla 2017 márciusában – az MNV fellebbezése nyomán - új eljárásra kötelezte a Fővárosi Törvényszéket, mert szerinte a PTI jogszerzése kapcsán kérdéses a határidő. Ekkor felmerült a felek között egy esetleges peren kívüli megegyezés gondolata.

2017 május elején egyeztető megbeszélésre került sor, ahol a PTI megjelölte, milyen épület felelne meg az igényeinek, és jelezte: megfelelő elhelyezés, ellentételezés esetén záros határidőn belül kiköltözik. Az MNV képviselői nyitottnak mutatkoztak, vállalták, hogy saját költségen ingatlanforgalmi becslést készíttetnek, amelyet három hónapon belül megküldenek az Intézetnek. Megegyezés született a bírósági perek elhalasztásáról, hat hónapra történő felfüggesztéséről. Ez meg is történt. A gyorsítás érdekében az Intézet maga is felkért egy ingatlan-értékbecslőt, aki a feladatot teljesítette. Eltelt a nyár, de a kormány nem jelentkezett. Eltelt az ősz – semmi. Kiderült: a fél év lejártával az MNV-t elparancsolták a tárgyalóasztaltól. Így az állami vagyonkezelő 2018 januárjában a felfüggesztett per folytatását kérte, azt, hogy érvénytelenítsék a használati jog átengedésével kapcsolatos 1990-es és 1996-os megállapodásokat. A keresetet mind a Fővárosi Törvényszék, mind az Ítélőtábla elutasította. Úgy tűnt, győztünk.

A Fidesz-kormány azonban nem volt hajlandó fizetni és nem akart hozzájárulni egy tőle független, vele ellenséges szellemi műhely működéséhez, ám óvakodott a nyílt erőszak alkalmazásától.

Az MNV 2018 augusztusában felülvizsgálati kérelemmel fordult a Kúriához. Beadványa a korábbiakhoz képest semmi újat nem tartalmazott. Jogi képviselőjük felsorolta azokat a jogszabályokat, amelyeket szerinte az eddig ítélkező bíróságok nem helyesen értelmeztek. Ezek szerint az MSZP nem is volt jogutód, kezelői joga megszűnt, a PTI sem jogutód, mert nem átalakulás révén vált közhasznú társasággá. Újdonságnak számított azon állítása, miszerint a PTI jogi értelemben nem is létezik. A szöveg olyan nem jogi okfejtéseket is tartalmazott, miszerint az MSZP megkárosította a nemzeti vagyont, a bírói ítéletek pedig legitimálták a visszásságokat. Ezek a kitételek egyértelműen a politikai nyomásgyakorlást jelentettek. Az MNV felülvizsgálati kérelmében nem merült fel egyetlen új érv sem, amely megkérdőjelezte volna az előző két ítélet helyességét. Ám ami nem sikerült az MNV jogi képviselőjének, az sikerült a Kúriának.

Rossz előjel volt, hogy az ügyet a szokásokkal ellentétben nem három, hanem öttagú tanács tárgyalta. A Dr. Wellmann György vezette tanács 2018. novemberi 26-i ítélete szerint a használati jog 1990. május 31-i, szerződéssel történő átengedése az ügy szempontjából nem releváns. A Kúria érvénytelennek nyilvánította az 1996. március 20-i megállapodást. Indoklása szerint a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak nem volt joga megterhelni az állami tulajdont képező épületet. Az eljáró bíróságok hibásan bírálták el a törlési keresetet, mert a keresetlevél benyújtásakor az ingatlan-nyilvántartási törvény nem megfelelő paragrafusát tekintették irányadónak. Ezért a Kúria a jogelődökre vonatkozóan is elrendelte az Intézet használati jogának törlését. Ugyanakkor elutasította az MNV kiürítési keresetét, de úgy, hogy egyúttal megmutatta számára a járható utat. Ítéletének indoklása szerint az 1996-os megállapodás kötelmi jellegű volt, s mint ilyen „atipikus, tartalmilag ahhoz legközelebb álló haszonkölcsönnek tekinthető jogviszony”. A kötelmi jogi szabályok szerint a szerződés megszüntetése a szerződők autonóm döntése.

A Kúria határozata villámcsapásként érte az Intézetet. Először is, mert a haszonkölcsön-probléma fel sem merült a több éve folyó perekben, maga a felperes (az állam) sem hivatkozott arra, hogy ő nem használati jogot adott, hanem haszonkölcsönt. Másodszor, mert nem volt érthető az sem, miért terjed ki a törlés a jogutódokra is. Harmadszor, mert a haszonkölcsön, mint „újdonság” akkor és úgy került kimondásra, amikor már nem lehetett érvelni ellene, mert nem volt lehetőség fellebbezésre. A Kúria új eljárásra is kötelezhette volna az alsóbb bíróságokat, de ehelyett egy váratlan kardvágással az állam javára zárta le az ügyet.

Az MNV azonnal kihasználta az ajándékba kapott lehetőséget és 2019 január elején felmondta a szerződést. A PTI nem fogadta el a felmondó nyilatkozatot és perújítást kért az MNV ellen arra hivatkozva, hogy az „atipikus jog” nem haszonkölcsön. Azzal érvelt, hogy az „atipikus” nem a haszonkölcsönre vonatkozik, hanem a használati jogra. Ahogyan az már levéltári ügyekben korábban tapasztalható volt, a további eljárásokban a bíróságok már haszonkölcsönként kezelték az ügyet és tartották magukat a Kúria álláspontjához. A felmondás érvénytelenítését célzó PTI keresetet a Fővárosi Törvényszék formai hiányosságokra és arra hivatkozva, hogy a beadvány nem tartalmaz új bizonyítékot, visszautasította. A PTI újabb beadványban kimutatta, hogy az 1990-ben, illetve 1996-ban érvényes jogszabályok szerint történt a használati jog átengedése, az állami vagyonkezelő pedig megterhelhette az ingatlant.

A PTI és az MSZP panaszt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz, amely nem sietett a beadvány elbírálásával, pedig esetleges pozitív döntése kihatott volna a folyamatba helyezett peres eljárásokra. A PTI vereséget szenvedett a jogaiért, a kiköltözés anyagi/elhelyezési ellentételezéséért folytatott harcában. 2021 januárjában kiürítette az épületet.

Összegzés

Nemcsak számunkra, de a magyar tudományosság, a szellemi- és közélet, valamint az igazságszolgáltatás számára is szomorú történet végére érve – és a végeredményt látva – célszerű, ha röviden rögzítjük a tényeket.

1. Tény, hogy az 1944 és 1989 között keletkezett párt- és társadalmi szervezetek iratai 2012-ig nem képeztek állami tulajdont. A 2012-ben módosított levéltári törvény, majd az Alaptörvény kiegészítése deklarálta az állam tulajdonlását. Az államosításra kártalanítás nélkül került sor. Az ezzel kapcsolatos perekben és tárgyalásokon az állam képviselői és később a bíróságok sem tudták más dátumhoz kötni az állam tulajdonlását, mint 2012-höz.

2. Tény, hogy az 1944 és 1948 között működött pártok és társadalmi szervezetek nem láttak el közfeladatot, következésképpen nem termeltek köziratokat. Amennyiben tudták volna, hogy irataik az állam kezébe, sőt tulajdonába kerülnek, egy betűt sem írtak volna le, nem vezettek volna jegyzőkönyveket stb. Az 1948 utáni helyzeten lehet szakmai, történészi alapon vitatkozni, de nem a tulajdonnal kapcsolatban.

3. Tény, hogy a PTI levéltárában mindenki szabadon kutathatta az államosított iratokat. Hivatalos szervek részéről soha semmilyen kifogás nem hangzott el ebben a tárgyban.

4. Tény, hogy a levéltári törvény vonatkozó részének Alaptörvénybe emelése két szempontból is párját ritkító eljárás. Egyfelől azért, mert példátlan, hogy egy ország alkotmánya rendelkezik arról, hogy levéltári iratokat hol kell őrizni. Másfelől azért, mert a magyar állam egy ellene már elindult jogi eljárásban a maga javára megváltoztatta a vitatott ügyre vonatkozó jogszabályt azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megkösse az ítélkező bíróságok kezét.

5. Tény, hogy 1989 és 1998 között az MSZOSZ, majd a PTI őrizte a szakszervezeti iratokat, levéltáruk fenntartására, az anyag őrzésére és kutathatóvá tételére az évek során százmilliós összeget költöttek. Azután jött az állam és azt mondta: ez az enyém. Tény, hogy a költségek megtérítése elmaradt.

6. Tény, hogy az Intézet érvényes jogi alapon, állami (kormány-) határozatok által biztosított lehetőség révén használta épületét. A használati jog – a tulajdonlás részjoga, mint ilyen – vagyonértékű, amely általában az ingatlan feltételezett forgalmi értékének 30-40 százaléka. A használati jog meglétét nem vitatta az Antall- és az első Orbán-kormány sem. Sőt, a jogi helyzetet felmérve 2015 után az MNV többször is készséget mutatott a megegyezésre. Végül azonban a PTI sem pénzügyi, sem dologi ellentételezést nem kapott, haszonkölcsönné nyilvánított jogát az állam az első adandó pillanatban elvonta.

7. Tény, hogy a Kúria két alkalommal is úgy ítélt az állam, vagyis a kormány javára, hogy nem annak jogi képviselője által felhozott érvelésre támaszkodott, hanem a saját maga által meghatározott jogi tényállásra. Ezen túl sem a Kúria, sem az Alkotmánybíróság nem akadt fent a józan ésszel is belátható tényeken és a kormány és az általa vezényelt parlamenti többség eljárásán. Mindkét vonatkozásban lett volna lehetőségük a független ítélethozatalra, és ellenállhattak volna a rájuk nehezedő politikai nyomásnak. A felülvizsgálattól, a tárgy megítélésétől általában eljárásjogi ürügyekkel zárkóztak el a bíróságok. Azt nem állítom, hogy magatartásukban az is szerepet játszott, hogy a Kúria érintett volt, mivel be akar költözni a Néprajzi Múzeum és a PTI által használt épületbe, de azt igen, hogy ítéletei átsegítették a kormányzatot a holtpontokon.

Egy biztos: a Politikatörténeti Intézetet harminc évvel a rendszerváltás után – eredményes és közhasznú munkája ellenére – a Fidesz-kormány a felső bíróságok aktív részvételével az utcára kényszerítette. Tudjuk, esetünk egyedi, de egyáltalán nem példátlan, ezért sokat megmutat a Fidesz által kiépített rendszerből.