gyilkosság;Kecskemét;vádemelés;

Képünk illusztráció.

- Nem vonatbaleset, hanem gyilkosság történt 23 éve egy kecskeméti diszkónál, most vádat emeltek két egykori kidobó ellen

A vád szerint az elkövetők abban bíztak, hogy a gázolás okozta sérülések elfedik a bántalmazások nyomait.

Előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés bűntette miatt vádat emeltek két, korábban kidobóként dolgozó férfival szemben – derül ki a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség közleményéből.

A vádirat szerint a két férfi egy kecskeméti diszkóban dolgozott kidobóként, ahová még 2000. október 1-én, hajnalban vendégként érkezett a sértett. Nem sokkal később az egyik kidobó odament hozzá azért, hogy eltávolítsa a szórakozóhelyről. Emiatt szóváltás, majd dulakodás alakult ki köztük, ekkor a kidobó ököllel, valamint viperával is megütötte a férfit.

A dulakodásra felfigyelt a társa, akivel együtt két oldalról karon ragadták a sértettet, és a diszkó főbejáratához vezették, miközben többször is megütötték. A főbejárattól az egyik elkövető és egy másik kidobó közrefogta és tovább vezette őt. Menet közben a férfi a viperával megütötte a sértett fejét. A bántalmazásoktól a férfi eszméletét vesztve összeesett, ekkora ért oda a vádlott társa.

A férfiak a bántalmazás miatti büntetőjogi felelősségre vonás elkerülése érdekében úgy döntöttek, hogy nem hagyják életben az eszméletlen férfit, és a gyilkosságot vonatbalesetnek fogják álcázni. Ezért a magatehetetlen férfit a közeli vasútvonalhoz vitték, és a sínek közé fektették olyan testhelyzetben, mintha aludna. Bíztak abban, hogy a vonatgázolás okozta sérülések elfedik a bántalmazások nyomait is. Az elkövetők számításának megfelelően

a magára hagyott sértettet egy menetrend szerinti vonat elgázolta, amitől a férfi a helyszínen azonnal életét vesztette.

A főügyészség fegyházbüntetés kiszabását indítványozta, a letartóztatásban lévő vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

A rendőrség korábban videót tett közzé az elfogásról:

A kocsik kilengése miatt csomagok estek le, zúzódásos, horzsolásos sérüléseket okozva. Az esetet kivizsgálja a MÁV.