oktatás;Honvédelmi Minisztérium;honvédelem;

Több mint 200 gyerek lőhet majd honvédelemórán, tanáraik „a katonaideált megtestesíteni képes személyek” lesznek

A Honvédelmi Minisztérium 210 tanulóval, illetve hét, a tantárgyat oktató katonával számol.

Bevezetné a tanulók lőgyakorlatát a Honvédelmi Minisztérium a honvédelem tantárgy oktatásához kapcsolódóan, az iskolai egyéb szabadidős (fakultatív) foglalkozás keretében. Az ezzel kapcsolatos rendelettervezeteket elsőként a 24.hu vette észre az Orbán-kormány honlapján

A társadalmi egyeztetésre ezúttal is nyolc nap van., ehhez azonban módosítani kell a fegyverekről és lőszerekről szóló kormányrendeletet, hogy újabb önálló használati jogcímet teremtsenek a légfegyverek oktatási célú igénybevételéhez, és sajátos biztonsági rendszabályokat állapítsanak meg az emberi élet kioltására nem alkalmas eszközökkel történő lőgyakorlatokhoz.

Egy másik rendelettervezet azt pontosítaná, hogy kik taníthatnák a honvédelem tantárgyat. A dokumentum szerint a honvédelmi nevelés-oktatás keretében egyéb foglalkozás tartására és a honvédelem tantárgy oktatására pedagógus munkakörben fő szabályként az lesz alkalmazható, aki

  • felsőfokú végzettséggel és katonai szakképzettséggel rendelkezik,

  • vagy érettségije van, és részt vett honvéd altiszt vagy azzal egyenértékű képzésben.

A cél az, hogy a tantárgyat olyan katonák oktassák, akik a nevelő (oktatói) testület tagjaként a tanórai tevékenységen túl is képesek az iskolai honvédelmi nevelési feladatokban aktívan részt venni. Mindemellett a bevezető oktatást, illetve a lépcsőzetesen bevezetésre kerülő iskolai honvédelmi oktatást végzőknek

„szakmailag hiteles, megjelenésükben és fellépésükben példamutató, a katonaideált megtestesíteni képes személyeknek kell lenniük”.

Az említett tervezetek hatásvizsgálati lapjából az is kiderül, hogy a tárca

egyelőre 210 tanulóval, illetve hét, honvédelem tantárgyat oktató katonával számol.

A Honvédelmi Minisztérium még áprilisban közölte, hogy a honvédelem elnevezésű tantárgy próbaoktatása 2023 szeptemberében kezdődik meg országszerte számos középiskolában, heti egy tanórában. A tárca akkor úgy fogalmazott, hogy a tantárgy révén fiatalok a legfontosabb honvédelmi szervezetek és feladatok megismerésén túl elméleti és gyakorlati ismereteket szerezhetnek egyebek között a kibervédelem és a térképészet területén, valamint elsajátíthatnak egyéb gyakorlati ismereteket is.