keresztény;Pesty László;

- (P)ártatlanul

Pillantás a kilencedikről

Ez itt most az ikertestvére annak, amivel fentebb, Hargitai Miklós kollegám írásában találkozik az olvasó. Ez is egy konzervatív, keresztény találkozóról szól, igaz már felnőtt kiadásban. Ennek megfelelően a Fidesz-rendszer bírálata is plusz 18-as karikához illő módon hangzott, és itt is olyantól, aki magát a rezsim feltétlen hívének tartja (bár ez utóbbi túlzó megállapítás a még ismeretlen fiatalemberről.)

De: mindenek előtt, tegyük egymás mellé a két nyilatkozatot.

Pesty László (59 éves filmrendező, bevallása szerint 33 éve Fidesz hívő):„az, hogy a kirakatban lopunk, csalunk, zsarolunk, ez ugyanaz, mint a Lölő-jelenség Magyarországon, a Lölő-klán, a Biden-klán, a kirakatban lopunk, csalunk, hazudunk, kompromittálva egy történelmi eszmét, förtelem mind a kettő.”

Tóth Bálint (25 éves mérnök, Fidesz-hívő):„Követelem a magyar keresztény ifjúság nevében, hogy tűnjön el Orbán Viktor és a sleppje a politikából… A kormány politikája nem Krisztust képviseli, hanem pont ellentmond annak. A bűnök abszolút értékkel bírnak, nincsen világi indok, amely felmentene azok alól…Mészáros Lőrinc és Tiborcz István vagyonának gyarapítása bűn. Orbán Viktor gyerekkori barátjának és vejének gazdagodása szembemegy a magyar emberek érdekeivel, és elfogadhatatlan, az állam nem biztosítja az egészségügy és az oktatás fenntartását, illetve fejlesztését.

Ha figyelmesen olvassuk, azt látjuk, nincs különbség a kettő között. A kérdés az, hogy van-e bármelyiknek hatása, mégpedig olyan hatása, amely egy picit is megrengetné a rendszert. Nos, Pesty, azóta igyekezett visszavonulót fújni, hirtelenjében azt sem tudta kiről beszél, míg az ózdi ifjú bátor kiállása a szintén csak a nem-kormánypárti médiában kapott helyet. Ami ezen túlmenően közös a két szereplőben, hogy nagy eséllyel kikopnak a nyilvánosságból. Pesty, ki tudja milyen okból vált veszélyessé, mi az, ami kibillentette NER-kompatibilitásából – nem akarok, és nem is illik találgatni, ami pedig a fiatalembert illeti, nyilván azt hitte, tényleg elmondhatja azt, amit lát és tapasztal. Persze nem hinném, hogy egy pillanatig is gondolt arra, hogy beszédét követően összeomlik a Fidesz, Mészárostól és Tiborcztól elvesznek mindent, Orbán Viktor pedig lehajtott fejjel elkullog a Karmelitából, netán egy másik, valódi kolostorba. Nem, Tóth Bálint bizonyosan nem ilyen naiv, de annyira azért igen, hogy elhiszi, következmények nélkül nekironthat a hatalomnak. Biztos lehet benne, hogy hamarosan kiderítik róla, hogy Gyurcsány, vagy Karácsony ügynöke, aki félrevezetve társait furakodott be a keresztény-ifjúsági közegbe, szülei kommunisták, az ellenzék szekértolói.

Pestyről nem fognak ilyen cikkek készülni, és a több mint harminc éves szolgálatát sem fogják neki elfelejteni. Nem csinálnak belőle sem hőst, sem áldozatot, talán még egy új film megrendezésére is kap lehetőséget, de ha nem, anyagilag meg lesz becsülve.

Hogy mi lesz Tóth Bálint jövője? Ne találgassunk. Csendes mérnököket még elvisel ez a rendszer. Hiszen itt nincs diktatúra, sőt, ahogy Gulyás Gergely is felhívta rá a figyelmet szólásszabadság van. Szabad nem szólni, hogy ne fájjon a fejünk.