Némi nyugalom költözött a német belpolitikába, hiszen a parlament, illetve a politikusok is nyári szünetre mentek. Ugyanakkor a törvénykezési időszak a feléhez közeledik, szeptemberben lesz két éve az utolsó parlamenti választásnak, vagyis már csak ugyanennyi idő van hátra a következő voksolásig.
Miközben Olaf Scholz koalíciója egy sor fontos és sokszor népszerűtlen döntést hozott a klímavédelem érdekében, külpolitikáját látszólag viszonylagos folytonosság jellemzi, a „merkeli nyugalmat” tükrözi, ami csalódás lehet azoknak, akik jóval keményebb fellépést reméltek a kabinettől a magyar kormánnyal szemben. Azért is támaszthattak a magyar demokrácia miatt aggódók komoly elvárásokat a Budapesttel kapcsolatos politikáját illetően, mert a külügyi tárcát Annalena Baerbock kapta meg, aki a Zöldek színeiben politizál, amely különösen kemény szavakkal illette a múltban Orbán-kormány.
Természetesen a német külpolitikát egy sor érdek vezérli, többek között gazdaságiak is, számos német vállalat játszik fontos szerepet Magyarországon és fordítva. Ettől függetlenül nem lehet túl puhánynak nevezni a német külpolitikát Budapesttel szemben. Baerbock, aki akkor még a környezetvédő párt társelnöke volt, már beiktatása előtt deklarálta: paradigmaváltást kezdeményez a külpolitika számos területén, és aktívabb fellépést szorgalmaz bizonyos témákban. Ezek közé tartozik „Európa stratégiai szuverenitásának megőrzése”, ami azt jelenti, hogy megerősítenék az EU pozícióját a világban, többek között az energiaellátást illetően. Akik ma némi csalódást éreznek a német kormány Magyarországgal szembeni politikáját illetően, azoknak érdemes felidézni a kormányprogram külpolitikáról szóló részének egy mondatát: „Csak akkor támogatjuk az Európai Bizottság javaslatát a pénzeszközök folyósítására, ha garantálják az olyan feltételek teljesülését, mint az igazságszolgáltatás függetlensége.”
Mindez egyértelműen bizonyítja, a berlini vezetés ellenállása is fontos szerepet játszik abban, hogy az Orbán-kormány még egyetlen eurócentet sem kapott az EU helyreállítási alapjából. Ehhez az említett kitételhez tartja és tartani is fogja magát a berlini kabinet. Ha tehát a magyar kormány nem lép ezen a téren, nem kap uniós támogatást sem.
Scholz enyhébbnek tűnik Magyarországgal szemben Baerbocknál, de e tekintetben is több tényezőt kell figyelembe venni.
Egyrészt azt, hogy a német kancellár az Európai Unió egyik legfontosabb személyisége, aki minden szereplővel tárgyalásokra, s ha lehetséges, megegyezésre törekszik, például az uniós csúcsokon. A külügyi tárca vezetőjének sokszor nem kell annyira egyensúlyoznia, mint a kancellárnak. Ugyanakkor az is tény, hogy akad némi ellentét a kancellár és a német diplomácia vezetője között is a külügyi kompetenciákat illetően. Scholz nem akar lemondani a külpolitika irányításáról, Baerbock viszont nagy beleszólást követel az irányításába.
A német kancellár azonban egészen egyértelműen kifejezésre juttatta a magyar kormány politikájával kapcsolatos nem éppen kedvező véleményét Orbán Viktor tavaly októberi berlini látogatásakor. Olaf Scholz fogadta ugyan a magyar miniszterelnököt, de az ilyenkor megszokott protokollhoz nem igazodott, nem tartott közös sajtótájékoztatót magyar vendégével, sőt, ami súlyos vereséget jelentett a magyar diplomácia számára: a kancellár néhány napra rá az ellenzéki Demokratikus Koalíció (DK) árnyék-miniszterelnökét, Dobrev Klárát is fogadta.
Orbán Viktor: Olaf Scholzcal jól lehetett beszélgetni, hogy nem értem el semmit, az egy másik dologOlaf Scholz német kancellár fogadta Dobrev KlárátEz éles bírálatokat váltott ki a Fidesz-párti magyar sajtóból, az Olaf Scholzzal szembeni tűzszünet ezzel véget is ért. Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár a Twitteren egyenesen azt írta, hogy a DK európai parlamenti képviselője „korrupciós tanfolyamra” ment a német kancellár, utalva ezzel egy szövevényes adócsalási ügyre, amibe még hamburgi polgármesterként keveredett a kancellár.
Ugyanakkor ez a Twitter-bejegyzés visszhang nélkül maradt a német sajtóban. Kovács Zoltán finoman fogalmazva nem tartozik az olyan fajsúlyos személyiségek közé, akiknek a megjegyzéseire felkapná a fejét akár a német politikai élet, akár a média. Az is tény viszont, hogy a magyar kormánypárti médiában ezután sem volt tapasztalható az a fajta németellenesség, ami Mateusz Morawiecki lengyel kormányának a politikáját jellemzi. Ez pedig arra utal: az Orbán-kormány nem akarja összerúgni a port Scholz-kabinettel, mert nagyon sokat veszíthet, nyilván jóval többet, mint amennyit a németek egy részleges szakítás esetén.
Az uniós külügyminiszteri találkozókon Baerbock nem is szokta véka alá rejteni a magyar kormánnyal kapcsolatos véleményét. Ezt jelzi az a megjegyzése, amit akkor tett, amikor Magyarország jelezte: megtagadja az EU további katonai segélyeinek a jóváhagyását Ukrajna számára mindaddig, amíg Kijev nem törli az OTP-t az általa vezetett „háború szponzorai” listájáról. Mint akkor a Politico írta, amikor Szijjártó Péter megismételte a zárt ülésen Budapest álláspontját, a német külügyminiszter rendkívül élesen bírálta a magyar kormányt.
Mindenki előtt veszekedett egy kicsit Szijjártó Péter a német külügyminiszterrel az OTP miattMagyarország kormányának a politikája, illetve az a tény, hogy a Fidesz a tavalyi voksoláson ismét kétharmados többségre tett szert, némi értetlenséget vált ki Németországban. A papíron svájci, de inkább a német közvéleménynek szóló Neue Zürcher Zeitung például a múlt hónapban hosszú cikkben fejtegette, mely történelmi események révén lehetne jobban megérteni a magyar kormány politikáját. A z Olaf Scholz nagy barátjának semmiképp sem nevezhető NZZ írása jelzi, hogy Magyarország mennyire elveszítette azt a helyét Németországban, amelyet a rendszerváltás idején szerzett, s amelyet évtizedekig őrzött is.
