18+;gyilkosság;Angyalföld;

- Azért ölt T. Róbert, mert barátnője kevesellte szexuális teljesítményét

Emellett azt is szóvá tette neki, hogy nincsen állása, s így rendes jövedelme sem. 

Barátnője szakítani szeretett volna T. Róberttel, mivel nem tartotta elég jónak partnerét az ágyban - írja a Blikk.

A lap információi szerint erről maga a gyanúsított beszélt vallomásában. Emellett nem csak megszúrta, fojtogatta a nőt, puszta kezével ütötte, de még egy kalapáccsal is ütlegelte áldozatát a férfi. Hamarosan elkészül a boncolási jegyzőkönyv, így ekkor lehet megtudni, hogy pontosan milyen sérülései keletkeztek, de az már most biztosnak tűnik, hogy rendkívül komoly sérülésekről beszélhetünk. T. Róbert ügyvédje a fejleményekkel kapcsolatban annyit mondott, hogy a gyilkosság indítóoka valóban a szerelemféltés lehet. 

A gyilkosság helyszíne

„Egészen biztos például, hogy nem történt anyagi haszonszerzés, nem vitt el értékeket a férfi, még akkor sem, ha igazak az információk, hogy tartozásai voltak. Ugyanakkor azt meg tudom erősíteni, hogy a párja szóvá tette, miszerint nincs állása, nincs jövedelme. Hogy mi robbantotta ki a cselekményt, azt összességében kell vizsgálni. Alapvetően féltékeny típusú emberről van szó” - magyarázta Somos Zoltán. 

Fennáll a bűnismétlés veszélye.