pénz;istentisztelet; NER;Club Aliga;

Pénzt kérnek az istentiszteletre igyekvő hívektől Balatonaligán, ahol egy kis templom éppen a NER-közelbe került területen fekszik

A polgármester sétát javasolt, a tulajdonos cég egyházi igazolást kér az ingyenesség fejében.

– Nemrég háromezer forintjába került a családunknak, hogy részt vehessünk a vasárnapi istentiszteleten – panaszolta a balatonvilágosi képviselő-testület rendkívüli ülésén Irénke néni, aki gyerekkora óta minden nyarat a ma Balatonvilágoshoz tartozó Balatonaligán tölt, s mióta az eszét tudja, a hét utolsó napjának délelőttjén templomba indul. Illetve négy évtizeden át nem is kellett kimozdulnia az istentisztelet miatt, ugyanis a rendszerváltás előtt, amikor a Club Aligát, mint a pártvezetők üdülőjét lezárták a köz elől, és ezzel a református templom is megközelíthetetlenné vált, a nyaralójukban fogadták a tiszteletest és a hívőket.

A magaspartról a tóhoz vezető szerpentinről megközelíthető, aprócska vöröskő templomot 1938-ban, korán elhunyt kislányuk emlékére építtette Rauszek Jenő és Szappanos Júlia. Eredendően a reformátusoknak készült, de az evangélikusok is lelkesen használták, legalábbis 1952-ig, amikor is a Magyar Dolgozók Pártja úgy döntött, a Balaton talán legszebb panorámával rendelkező partszakasza éppen alkalmas pihenőhelye lesz a pártelitnek: ettől kezdve nemcsak a tópart, de az apró templom is megközelíthetetlenné vált a helyiek számára. A rendszerváltással aztán visszakapták Balatonjukat az aligaiak, és 1993-tól a templomban is újrakezdődtek az istentiszteletek – a jelenlegi nyári szezonban augusztus 20-ig az egyik héten református, a másikon evangélikus liturgia szerint –, és

senki sem gondolta, hogy bő három évtized múltán ismét veszélybe kerül az aligai part, illetve megközelíthetetlenné válik a templom.

Ahogyan arról lapunkban többször beszámoltunk, a Club Aligát megvette a Pro-Mot Kft. A cég azóta többször is gazdát cserélt: tulajdonosa, a hajdan Mészáros-Tiborcz érdekeltségű Appeninn Nyrt. előbb Jellinek Dániel, majd tavaly március óta a NER csillagai közé tartozó Balázs Attila – cégei többek között a Puskás Aréna, az MTK-stadion vagy a Ludovika campus építésénél dolgoztak alvállalkozóként, s különböző beruházásaihoz cirka 15 milliárd forint állami támogatást kapott – vezette Bayer Property vásárolta meg.

A tulajdonosok ugyan változtak az elmúlt esztendők során, a Pro-Mot céljai viszont maradtak: a Balaton talán legértékesebb ingatlanán komoly állami támogatással – több ütemben 10 milliárd forintot ítélt meg a cégnek a kormány, mely ráadásul nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá minősítette a projektet, mentesítve ezzel a Balaton-törvény és a helyi szabályozás előírásai alól – 46 hektáron luxusüdülő-komplexumot akar kialakítani többek között 122 szobás szállodakomplexummal és negyven kis házas nyaralóval. A hajdani pártvezetők nyaralóhelyét, az Aliga II-t pedig felparcellázták – s mint arról a Népszava akkoriban elsőként beszámolt – eladták: a tómederig nyúló, vélhetően a Balaton-part legexkluzívabbnak számító telkeit jellemzően ingatlanfejlesztő-hasznosító cégek vásárolták meg, miután a település mellett az állam sem élt elővásárlási jogával, hozzásegítve ezzel a tulajdonos céget több, mint 7 milliárd forintnyi bevételhez. A helyiek egy része az Aligai Fürdőegyesület vezetésével természetesen folyamatosan küzd partjuk megmentéséért, s nem is sikertelenül, hiszen a bíróság visszavonta a Pro-Mot építési engedélyeit, míg a napokban egy kéthektáros, a strandolást ellehetetlenítő vízi élménypálya kialakítását sikerült megakadályozniuk.

– A templom és környéke ugyan a református egyházé, megközelíteni viszont csak a Club Aligán keresztül lehet 

– magyarázta helyi informátorunk, Körtvélyesi László. 

– Az önkormányzattal kötött megállapodás alapján a Club Aligán ingyen át lehet hajtani, de 15 percnél hosszabb tartózkodás esetén óránként 600 forint a parkolási díj. És hiába mondják a hívők, hogy nem a partra mennek, hanem istentiszteletre, tőlük is elkérik a parkolási díjat. Mivel az istentisztelet általában hosszabb egy óránál, így 1200 forint autónként a parkolási díj.

A lapunknak nyilatkozó helyiek szerint az önkormányzat tud a problémáról, ám Takács Károly polgármester csak annyit mondott nekik: hagyják a magasparton az autókat, s sétáljanak le a templomhoz, egészséges is, ráadásul a környezet is gyönyörű. Amiben elvileg igaza van, ám a partra vezető szerpentin melletti járda használhatatlan, s helyenként már nem is látszik, az autóforgalom viszont jelentős.

– A hívők egy része ráadásul idős ember, nehezebben mozognak, nem tudnak ennyit sétálni – jegyezte meg Irénke néni, s hozzátette: előfordult, hogy igazolvánnyal, s ezáltal ingyenes parkolásra jogosító kártyával rendelkező mozgáskorlátozott rokonnal mentek az istentiszteletre, ám ekkor is fizetniük kellett a parkolásért.

Amúgy a templom melletti parkoló a reformátusoké, s ingyenes, ahogyan az egyháznak szorgalmi joga van a templomhoz vezető útra is, s a helyiek állították, a lelkészek, illetve a kántor ingyen be is hajthat. A hívőknek viszont fizetniük kell.

– A Pro-Mot Hungária Kft. tulajdonában vagy kezelésében álló balatonvilágosi ingatlanok megközelítéséhez szükséges utak, melyek egyébként magánutak, a közforgalom számára nyitottak, az áthaladás 15 percig térítésmentes – felelte megkeresésünkre Balázs Attila. – A hivatalos egyházi személyek számára a behajtás és a várakozás is ingyenes a két érintett egyház korábbi kérésének megfelelően, ehhez az érintettek megkapták a szükséges beléptetőeszközöket. Az egyházak mások ingyenes beengedését nem kérték, ám amennyiben az egyházak igazolják, hogy valaki istentiszteletre érkezett vagy azon vett részt, akkor az igazolással rendelkezőknek minden további feltétel nélkül biztosítjuk az ingyenes behajtást és parkolást.

Kerestük a református egyházat is, a dunántúli püspökségnél arról érdeklődtünk többek között, tudnak-e a problémáról, tettek-e lépéseket a Pro-Mot felé, hogyan befolyásolja a helyi hívőközösség életét, az istentiszteletek létszámát, hogy kvázi fizetni kell a részvételért, és miért nem kezdeményezték, hogy az egyházi tagokra érvényes kedvezmények a hívőkre is vonatkozzanak? Kérdéseinkre lapzártánkig nem kaptunk választ.