Nem tanulni megy – Bécs, Szentpétervár és Vilnius után Lausanne városát is meghódítja a világhírű magyar táncművész

Miért érezte, hogy testhezálló lenne a svájci társulat? Ki volt az első, aki arra inspirálta, hogy szerencsét próbáljon a BBL-nál?

Gyerekkorom óta szerettem volna kipróbálni magam a Béjart Balettben. Még a Vaganova Orosz Ballet Akadémiára jártam, ahol a világhírű angol Maina Gielgud volt az egyik mentorom. Ő tényleg elismert mester Kínától kezdve Ausztrálián át Olaszországig. Ráadásul többször is meghívta Maurice Béjart a társulatába vendégszerepelni. Komoly szerepeket osztott rám az akadémián, ő volt az egyik, aki biztatott arra, hogy próbáljam ki majd magam a világ több színpadán is.

Könnyen engedték el Vilniusból?

Nem volt egyszerű dolgom a vírus ideje alatt, ezért táncoltam az utcákon, egyik koreográfiám a New York Timesba is bekerült (Zsolt a Covid-lezárások alatt Budapest ikonikus helyszínein táncolt, amiről felvétel is készült – a szerk.). Ennek ellenére szörnyű volt ez az időszak, de  arra  jó volt, hogy az eddigieknél is nagyobb erőbedobással dolgozzam. Talán ez az egyik oka annak, hogy tavaly a  Litván Nemzeti Operaház díjazta művészemet és a színpadi teljesítményemet a legjobbnak ítélték. 2022-ben én kaptam a fiatal előadóművészeknek alapított „Metų baleto viltimis” díjat Kafka, a Per című alakításomért.  Martynas Rimeikis, koreográfus azt mondta nekem, hogy vendégművészként bármikor visszamehetek ezt a szerepet eljátszani, ha van kedvem és időm. Egyszóval nem váltam el teljesen Vilniustól, hagytunk egy kiskaput,  mert kimondottan szerettem Litvániában dolgozni.

Ha már 52 év és Markó Iván - az ön számára ő jelent-e valamit: példakép, inspiráció? Ki az, aki ma  ezreket tud táncával befolyásolni manapság?

Markó Iván őstehetség volt, aki nem csak a táncosoknak tud példát mutatni kitartásból. Elsőre és másodikra is eltanácsolták a balettiskolából, csak harmadikra vették fel, ha jól emlékszem. Ráadásul nem akárhogy "felvételizett" a Béjart Balettbe sem. Kezdetben a mester egyáltalán nem akarta őt fogadni, amikor Markó elment hozzá a társulat lengyelországi turnéja alatt próbatáncra. Aztán Markó Iván a társulat tagjaival napokon át gyakorolt, edzett, mire végre megnézte őt a mester. Természetesen ma is sok olyan táncos van, akire felnézhetünk. Az egyik legbefolyásosabb táncos Roberto Bolle, az olasz táncos, akinek nincs olyan előadása, amelyre ne lehetne éppen kétszer annyi jegyet is eladni, mint amennyi ülőhely van abban a stadionban, ahol fellép. Ő egyébként nem csak híres művész, hanem igazi influenszer is. Nem véletlenül említettem őt, ugyanis Roberto Bolle idén nyáron a Béjart Ballet tagjaival is fellépett. A hetvenes években pedig a világ egyik legnagyobb hatású táncosa éppen egy másik magyar volt.  Annak idején a nemzetközi táncújságokban évente megjelent egy toplista. Azokról állították össze a zsurnaliszták, akiket a legjobb táncosnak tartottak. Sok éven át három név állt a felsorolás élén: Mihail Barisnyikov, Vlagyimir Vasziljev és Keveházi Gábor. Mihail Barisnyikov a férfi balett táncikonjává vált, ráadásul olyan hatással volt a művészeten túli világra is, hogy még a Szex és New York című sorozatba is meghívták, ahol egy kicsit tágabb körben is népszerűsíthette a táncosok sokoldalúságát.

Miben tanulhat mást Svájcban, mint az eddigi iskoláiban, mire számít?

Nem tanulni megyek, hanem táncolni. Persze mindig van valami, amit csiszolhat magán az ember. A svájci társulat eléggé modern, formabontó koreográfiákat táncol. Biztos kell majd néhány hét, hónap, hogy felvegyem majd velük a ritmust.

Lehet azt mondani, hogy ez a táncszakma egyik csúcsa, ahol most tart? Mik a jövőbéli tervei?

Szeretnék Sárközi Gyula iskolájában (Madách Musical Tánciskola) egy gyerekelőadásban közreműködni. Már csak azért is, mert hét éves koromban itt kezdtem el táncolni. Minden társulatnak megvannak az előnyei és hiányosságai. A művész jóval komplexebb formában méri a sikert. Egy úszónál vagy egy futónál az ezredmásodpercek számítanak, ebből tudja lemérni, hogy sikeres - e vagy sem. Egy művésznél bonyolultabb ez a kérdés, hiszen a tánc nem sport. Én az eredményességet abban mérem, hogy mennyi embernek tudok örömet szerezni a táncommal és mennyire inspirálok másokat arra, hogy színházba menjenek vagy esetleg a porszívózást egy balett -tudósítás utánra hagyják. Solymosi Tamás balettigazgató még a szentpétervári tanulmányaim után, amikor jelentkeztem a Magyar Állami Operaház együttesébe, azt tanácsolta, hogy menjek világot látni és szívjam magamba a szakma titkait, amitől igazán profi szólistává válhatok. Hazafelé sírva hallgattam a Guns n’ Rosestól a Don’t cry című számot a villamoson, annyira csalódott voltam. Kellett pár év, hogy rájöjjek, milyen fontos iránymutatás is volt ez a pár mondat.