mezőgazdaság;éghajlatváltozás;talaj;vihar;csapadék;vízmennyiség;

Kulcsfontosságú lenne az aszálynak és szárazságnak kitett területeken a többletvíz megtartása.

- Egyre szélsőségesebb az időjárás, érdemes lenne tanulmányozni a régi térképeket és módszereket

Létfontosságú a szemléletváltás a mezőgazdasági termelésben is.

Az elmúlt napok heves csapadék- és zivatareseményei próbára tették az országot: sok helyen villámárvizek alakultak ki, leállt a vasúti közlekedés, több ezer bejelentés érkezett a katasztrófavédelemhez. Kékestetőn idén már 800 mm-t meghaladó csapadék hullott az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint, augusztus 4-ről 5-re virradó éjszaka pedig Budapest Ferihegy térségében megdőlt az országos széllökési rekord (129,6 km/óra). Ugyanakkor a heves esőzések ellenére az Alföld jelentős területein továbbra is közepes, a Szolnok-Cegléd-Kecskemét-Kiskunfélegyháza-Szentes által határolt térségben továbbra is nagy fokú az aszály – olvasható a Másfélfok oldalon Vigh Péter projektmenedzser elemzésében.

Az elmúlt 120 évben az éves csapadék összmennyisége szignifikánsan nem változott hazánkban, de annak tér- és időbeli eloszlása a szélsőségek irányába tolódik el, a heves esőzések miatt lezúduló nagycsapadék pedig nem tud hatékonyan beszivárogni a talajba. Az elmúlt 52 év megfigyelései alapján a 20 mm feletti nagycsapadékok száma május és szeptember között enyhén növekvő trendet mutat. A jelenlegi sok csapadék ellenére sem szabad azonban szemet hunynunk a tavalyi aszály felett. „A Pálfai-féle aszályindex alapján 2001 és 2020 között átlagosan Magyarország 37 százaléka volt aszálymentes, és a jövőben több klímaszimuláció szerint is az aszályos területek növekedésére kell felkészülnünk. A területi eloszlást tekintve az Alföld és a Kisalföld a leginkább kitett, jellemzően itt a legkevesebb az aszálymentes évek száma. A közepesen erős és súlyosan aszályos évek gyakorisága jelenleg 20 évente átlagosan csupán 1-2 év, de ez jelentősen megnövekedhet (akár 8 fölé) az üvegházgáz-kibocsátás mérséklése nélkül, ugyanakkor egyes területeken csökkenhet is az évszázad végére, ha azonnali kibocsátáscsökkentésbe kezdünk” – írta Kis Anna meteorológus, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa.

Kulcsfontosságú lenne az aszálynak és szárazságnak kitett területeken a többletvíz megtartása.

Olyan összetett, integrált rendszereket kell kiépítenünk, amelyek a víz elvezetése helyett annak megtartására törekednek.

További nagy előnyük ezeknek a megoldásoknak, hogy párhuzamosan több problémát képesek kezelni, miközben számos járulékos hasznuk van.

Városaink különösen kitettek a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadéknak a sok mesterséges vízzáró és burkolt felület miatt, ami kedvez a villámárvizeknek és elöntéseknek. A kék-zöld infrastruktúra alkalmazása (ez a természeti és a vízi területek összefüggő hálózatait jelenti, működő ökoszisztémákkal A szerk.) segíthet ennek a mérséklésében, miközben emeli a városlakók jóllétét, valamint hozzájárul fizikai és mentális egészségünkhöz is, azonban bizonyos szint után nincs megfelelő alkalmazkodási lehetőség, ezért a klímaváltozás mérséklése és a kibocsátások radikális csökkentése elkerülhetetlen, ha biztonságosabb éghajlati jövőképet szeretnénk biztosítani magunknak – zárta elemzését Vigh Péter.

Városaink különösen kitettek a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadéknak a sok mesterséges vízzáró és burkolt felület miatt, ami kedvez a villámárvizeknek és elöntéseknek.

Egyértelműen törekedni kell a talajok vízmegtartó képességének javítására – kezdte tanácsait Tóth Ferenc, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet munkatársa. „A legjobb vízmegkötő a talajban mindig a szerves anyag, azon belül is az élő anyag, ez alatt egyrészt a mikroorganizmusokat értjük, másrészt a gyökértömeget. Ha valahol azt látjuk, hogy az aszály ellenére egy területen a növények zöldek maradnak, az többnyire annak köszönhető, hogy a talajban élő mikroorganizmusok részben a saját testükben megőrzik a vizet, részben olyan anyagokat választanak ki, amelyek egy hálós szerkezetet kialakítva segítenek a talaj vízkészletének a megóvásában. Már nagyon kevés térhálósodó szerves anyag elegendő ahhoz, hogy a víz ne tudjon elpárologni a talajból.”

Nem kell feltétlenül óriási léptékben gondolkozni, a kiskerttulajdonosok is sokat tehetnek a fenntarthatóságért. Mint a kutató elmondta, ezek a módszerek nagyon régen ismertek, csak napjainkra valahogy elfelejtettük őket. „Aki teheti, takarja a talajt, mulcsozzon valamilyen szerves anyaggal. Ha bármilyen okból nem tudjuk takarni a talajt, akkor pedig érdemes feleleveníteni a régi praktikát, a nagyon sekély művelést. A talaj kiszáradásához ugyanis az vezet, hogy a tömörödött, nem bolygatott talajban hajszálcsövecskék alakulnak ki, amelyeken keresztül a mélyebb rétegekből is a felszín felé áramlik a víz, majd a felszínről elpárolog. Ha 2-3 cm mélyen egy úgynevezett horoló kapával megtörjük a felszínt, tulajdonképpen talajmulcsot hozunk létre, és ez a fellazított réteg is nagymértékben akadályozza a talaj kiszáradását. Ezzel az eljárással mellesleg a sekélyen gyökerező gyomokat is irtjuk. További kiváló módszer valamilyen takarónövény alkalmazása. Ez azt jelenti, hogy valamilyen sekélyen gyökerező növényt ültetünk vagy vetünk a területre, hogy ne maradjon csupaszon a talajfelszín. Ezt a módszert jellemzően szőlőben, gyümölcsfák alatt alkalmazzák. Azáltal, hogy fedik a talajt, megfogják a hajnali harmatot, az esőt, mérséklik a szél szárító hatását. Azt gondolhatnánk, hogy a növények párologtatása is szárítja a talajt, de ez nem így van, mert a növények képesek szabályozni a párologtatásukat. A talajtakaró növények az árnyékolásukkal nem engedik túlhevülni a talajfelszínt, ezt hőkamerás felvételek is igazolják. A növények által elpárologtatott víz pedig visszakerül a talajba harmatként vagy csapadékként. A csupasz talajfelszín ezzel szemben aszályban, napsütésben nagyon felmelegszik, a keletkező felszálló légáramlat pedig eltávolítja onnan a páradús levegőt.”

Az éghajlata alapján a Kárpát-medencének félsivatagnak kellett volna lennie már évezredekkel ezelőtt – hívta fel a figyelmet Tóth Ferenc.

Hogy ez mégsem így alakult, az a növényborításnak volt köszönhető, ami nem engedte kiszáradni a talajt.

A csapadék önmagában nem lenne elegendő ahhoz, hogy termékenyen tartsa ezt a területet, de a hatalmas párologtató felületek segítették a harmatképződést, ez pedig pótolta a hiányzó csapadékmennyiséget.

Vizet visszatartani persze csak akkor lehet, ha van. Az ilyen nagy felhőszakadásokkor ugyan rengeteg csapadék hullik igen rövid idő alatt, de ezt nem lehet eltárolni. Belátható, hogy képtelenség annyi víztározót építeni, ami összemérhető lenne a táj vízvisszatartó képességével. „A folyószabályozások előtt ez maximális szinten volt. A kanyargós folyók hatalmas ártérrel rendelkeztek, és ezeken a területeken olyan növényfajok éltek, amelyek ahhoz alkalmazkodtak, hogy időnként teljesen elborította őket a víz. Az egész táj fel volt készülve arra, hogy amikor érkezik egy hatalmas víztömeg, azt képes legyen befogadni. Tulajdonképpen ezt a tájgazdálkodást kellene visszaállítani – tette hozzá a kutató. – Érdemes lenne tanulmányozni a régi térképeket, hogy 300-400 évvel ezelőtt hol voltak a szántók, és hogyan hasznosították a többi területet. Ahol évszázadokkal ezelőtt nem szántó volt, ott érdemes lenne felülvizsgálni, hogy biztos, hogy ezt a fajta gazdálkodást kell folytatni? Én azt mondom, hogy biztos, hogy nem. Rengeteg olyan gazdálkodási modell van, ami a modern korban is tudja biztosítani azokat az előnyöket, amiket az élet adta tájgazdálkodási rendszerek kialakítottak. Ilyen például az erdőkert, ahol nem egy fajtól várom, hogy majd bevételt biztosít, hanem a területen van erdő, legelő, gyümölcsös, halastó, állattartás vegyesen, így minden évben, bármilyen körülmények is legyenek, van olyan ágazat, ami jól teljesít. Ez a valódi diverzifikáció. Az, hogy termelek 80-féle szántóföldi növényt, nem valódi diverzitás. Ha nincs gázolaj a traktorba, vagy nem járható a terület, mert folyamatosan esik az eső, vagy ellenkezőleg, egyáltalán nem hullik csapadék, akkor mindegy, hányféle szántóföldi növényem van, egyik sem fog megmaradni.”

A sztereotípiáknak és nők technológiában, illetve művészetekben való alulreprezentáltságának is szerepe van abban, hogy a mesterséges intelligenciát inkább női alakba költöztetik tervezőik.