Lábunk alatt a mikrokozmosz: a rovarvilág titkait mutatja meg nem csak gyerekeknek egy alapítvány varázslatos programjain

Az ArtEnto Alapítvány a rovarok gazdag szín- és formavilágát mutatja be a fiatal korosztálynak, illetve ismerteti meg velük nem csupán e különleges mikrokozmosz természeti értékeit. Miután a gyerekek többsége még nem fél a rovaroktól, inkább szereti és csodálja őket, rajtuk keresztül a szülők hozzáállása is változhat a sok negatív előítélettel kezelt kis élőlényekhez. Az alapítvány szervez közösségi eseményeket és foglalkozásokat is, például a lepkék életéről és anatómiájáról, a nemrég nyílt józsefvárosi ArtEnto Ökocentrumban pedig Marco Victor Romano olasz képzőművész természeti installációin kerülnek az ízeltlábúak szürreálisan csodálatos világokba.

Egy preparált cincérekkel teli fadobozt tesz elém Dusnoki Anna rovarász, az ArtEnto Alapítvány kurátora, majd elmondja, hogy amit látok, azt mind Délkelet-Ázsiából szerezte be. Három újabb doboz kerül elő. Az egyikben tűre szúrt lepkék, a másikban futóbogarak, a harmadikban virágbogarak vannak. Utóbbiak elég változatosak, van köztük almazöld, matt barna és Zsolnay porcelán-színekben pompázó is. – A rovarok olyan gazdag szín- és formavilággal rendelkeznek, mint kevés más csoport a természetben – mondja Anna, és a látottak alapján ebben nem is kételkedünk.

A budapesti Baross utcában nemrég nyílt ArtEnto Ökocentrumban a rovarok mellett még Marco Victor Romano nagy méretű kollázsait is láthatjuk, melyeken az olasz képzőművész többek közt rovarokat montázsolt össze használati tárgyakkal. – Az ArtEnto, ahogy a neve is elárulja, a művészet (art) és a rovartan (entomológia) szavakból áll össze – mondja Anna, aki az alapítványt 2019-ben hozta létre Székely Kálmánnal, illetve Retezár Imrével és Podlussány Attilával, a Magyar Rovartani Társaság aranyfokozatú, Frivaldszky Imre-díjas rovarászaival. A céljuk az volt, hogy élményalapú oktatás keretében felhívják a fiatalok figyelmét a természeti környezet megóvására, és népszerűsítsék a rovarokat. – Ezek a kis élőlények sok negatív előítéletet szenvednek el, miközben ők az ökoszisztéma alapját képezik.

Rovarhotel a méhlegelőn

Miután kitalálták a koncepciót, szükségük volt egy helyszínre, melyet bő egy évtizedes próbálkozás után a VIII. kerületben szereztek meg, miután sikeresen szerepeltek egy a józsefvárosi önkormányzat által kiírt pályázaton. Addig a programjaikat kihelyezett helyeken tartották, az új térben viszont még szabadabban tervezhetik meg azokat. – A gyerekprogramoktól kezdve a magasművészetig szeretnénk bemutatni a természettudományok és a különféle művészeti ágak kölcsönhatását és az abban rejlő lehetőségeket – mondja Anna.

A jelen kiállításhoz például egyhetes programot dolgoztak ki gyerekek számára, mely során megismertetik velük a városi környezetben élő állatokat. Emellett az ArtEnto bekapcsolódott a nyolcadik kerületi Német József Kert programjába, egy rovarhotelt építettek a helyszínen, ahol a méhlegelőn a gyerekek láthatnak még napraforgót, galagonyát és madárodút is. A megnyitójuk napján szerveztek még élőállat-bemutatót is, melyen a kicsik terráriumokban nézhettek meg trópusi rovarokat a botsáskától kezdve a madagaszkári bütykös csótányig, melyeket akár kézbe is vehettek, vagy fotózkodhattak velük.

– Mi azt szeretnénk, hogy a gyerekek megismerjék a természetet, és akár a szüleik figyelmét is felhívják arra, hogy ne tépjék le a virágot, ne tapossák el a bogarakat. Ezt a zöld gondolkodást próbáljuk nekik átadni, hogy szeressék meg és védjék az élővilágot – mondja Anna, hozzátéve, ha a szülők nem is rajonganak a rovarokért, a gyerekek miatt talán elfogadják őket.Az alapítvány a „főhadiszálláson” kívül más helyszíneken is szervez tárlatokat. A Balaton-felvidéken, Vászolyon például Retezár Imre, a kilencvenéves, világszinten elismert futóbogarász életmű-kiállításán láthatunk kaukázusi futrinkákat és trópusi lepkéket is. Emellett ha sokféle rovar érdekel minket, érdemes elmenni a Magyar Természettudományi Múzeum ArtEnto Tárlatára, ahol a különféle preparált fajok mellett Rahmé Nikola makrofotós fényképei sorakoznak, melyeken az apró bogarak másfél méteres nagyításban láthatók.

Vissza a gyerekkorba

– Mi gyerekkorunkban lettünk a rovarok szerelmesei – meséli Anna, aki a debreceni Nagyerdőn egy sorházban nőtt fel, ahol szülei jó barátságot ápoltak a szomszédokkal. Anna számára emlékezetes volt ’85 karácsonya, amikor ő és a szomszéd gyerekek Gerald Durrell Az amatőr természetbúvár című könyvét kapták ajándékba. Ez a mű inspirálta őket arra, hogy elkezdjék felfedezni a környezetüket, és gyűjtsék rovarokat. – A Nagyerdő egy gyereknek csodálatos hely bogárgyűjtés szempontjából. A társaimmal el is kezdtünk gyűjteni mindent. Emlékszem, én szitakötőkkel kezdtem – idézi fel Anna, aki fiatalon bejárt a Debreceni Egyetem Biológia Tanszékére is, hogy megnézze a rovargyűjteményt, és hogy az ott dolgozó szakemberek segítsenek neki beazonosítani az elfogott példányokat. A rovarok iránti rajongása akkor kapott újabb lendületet, amikor a diploma után mint némettanár kiutazott Indonéziába, ahol már egzotikus fajokat kezdett gyűjteni.

Rovarász kollégája, Székely Kálmán is korán megismerkedett a rovarokkal. – Emlékszem, az általános iskolában kötelező volt beadni saját gyűjteményt, és minden egyes példányhoz mellékelni kellett annak a nevét – mondja Kálmán, hozzátéve, már akkor vonzódott a rovarokhoz, és szerette őket lerajzolni, apja viszont nem értette, miért rajong értük. – A fordulat akkor jött el, amikor tizenegy-tizenkettő lehettem, és apám megmutatta a rovarokról készített rajzaimat a Természettudományi Múzeum akkori igazgatójának, aki azt mondta neki, hogy állatillusztrátor is lehetnék – meséli Kálmán, aki ezután bejárhatott a Magyar Nemzeti Múzeum preparátorműhelyébe, a szülei pedig karácsonyi ajándéknak megvették neki Alfred Edmund Brehm tollából Az állatok világa című négykötetes könyvsorozatot, melyből a fiú kiművelhette magát. Később tervezőgrafikusnak tanult az Iparművészeti Főiskolán, ahol a társaival az előadások közti szünetben kiutazott Hűvösvölgybe, hogy bogarakat gyűjtsön, majd belépett a Magyar Rovartani Társaságba, melynek részt vett a rovarászkirándulásain. – Akkoriban kettős életem volt: egyszerre képeztem magam grafikusnak és rovarásznak is – mondja Kálmán, majd hozzáteszi, hogy a szervezet a tagok foglalkozását tekintve igencsak heterogén. – Nálunk mindenféle ember van, mint orvos, zenész, építész, festőművész, matematikatanár és vízóra-leolvasó is. Ennyiféle ember nem is kerülhetne kapcsolatba egymással, de a rovarok révén közös nevezőre jutunk.

Bővíteni a gyűjteményt

Mindezek után felmerülhet az olvasóban a kérdés, hogy mégis hogyan képes valaki ennyiféle rovarra szert tenni? Egyrészt kitartással, hisz egy kollekció kialakításához türelemre és szakértelemre is szükség van, másrészt utazni kell, akár egy másik földrészre. – Én hosszabb ideig Indonéziában, Jakartában dolgoztam egy egyetemen németnyelv-tanárként. A gyűjteményemet az országban külföldi expedíciókon és európai rovarbörzéken bővítettem, de előfordult, hogy ajándékba kaptam pár példányt – mondja Anna, hozzátéve, egy alkalommal Indonéziában egy gyerek a kezébe nyomott egy zacskó rovart.

A gyűjtött állatokat éterrel szokták elaltatni, majd a preparálást követően szakkönyvek segítségével vagy szakértők bevonásával kell azokat beazonosítani. – Egy gyűjtemény semmit sem ér, ha nincsen hozzá tudományos adat. Fontos, hogy ismerjük az állat pontos nevét, hogy ki fedezte fel az adott fajt, illetve ki, hol és mikor fogta meg.

Van persze egyszerűbb módja is a rovarok beszerzésének, azok megvásárolhatók a nemzetközi rovarbörzéken, például Bécsben, Prágában, Frankfurtban, Párizsban, míg hazánkban a kispesti KMO Művelődési Központban rendeznek ilyet. Emellett az interneten is megvehetjük kedvenceinket, az eBay-en például vásárolhatók rovarpreparátumok, de akár élő példányok is.