Czene Gábor;
Orbán-kormány;pénz;támogatás;Iványi Gábor;elvonás;
2023-08-15 13:04:00
A magyar államot olyan emberek irányítják, akiknek tisztességes demokráciában és jogállamban hosszú időre börtönben lenne a helyük – jelentette ki Iványi Gábor lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) vezetője, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke. Krízisalapot hoztak létre, ebből igyekeznek legalább részben pótolni a leginkább nehéz helyzetben lévő, rászoruló munkatársaik kiesett bérét.
Iványi Gábor azért hívott össze nemzetközi sajtótájékoztatót, hogy beszámoljon arról: az adóhatóság – szerinte nyilvánvalóan Orbán Viktor miniszterelnök utasítására – késedelmi kamat és egyéb tartozások címén elvonta az állami feladatok átvállalását végző intézményeik normatív támogatásának csaknem teljes összegét, 175 millió forintot. Ebben a hónapban ezért nem tudnak fizetést adni mintegy ezer munkavállalójuknak.
Iványiék szociális, oktatási és egészségügyi intézmények sorát tartják fenn, szolgáltatásaikat mintegy húszezren veszik igénybe: többségük az ország legszegényebb rétegéhez tartozik. Intézményfenntartói nehézségeik – mondta a lelkész – abból adódnak, hogy a fideszes kormány „kifejezetten büntető szándékkal, hamis indokkal” 2011-ben elvette egyházi státuszukat. Így nem juthattak hozzá a nélkülözhetetlen kiegészítő támogatáshoz, költségvetésük legalább negyven százalékától elestek. Annak ellenére, hogy a magyar Alkotmánybíróság és a strasbourgi emberi jogi bíróság is törvényellenesnek minősítette az eljárást, a MET máig nem kapta vissza eredeti egyházi státuszát. Az állam – hangsúlyozta Iványi Gábor – 12 milliárd forinttal tartozik nekik.
A kormány újra és újra megváltoztatta az egyházi törvény feltételeit, hogy „jogalapot teremtsen további zaklatásunkhoz és sanyargatásunkra” – fogalmazott a lelkész. A kormány nem hajlandó átfogó finanszírozási megállapodást kötni velük, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes második éve még csak nem is válaszol levelükre. Iskoláiktól azzal az indoklással vették el az utolsó minisztériumi támogatásokat, hogy a szegények számára végzett oktatási munkájuk „nem megtérülő befektetés”. Maruzsa Zoltán államtitkára azt javasolta, ha nem elég a költségvetési pénz, akkor szedjenek tandíjat a diákoktól. Iványi Gábor megjegyezte: olyan tanulókról van szó, akik döntő többsége csak az intézményeik révén kap rendszeres meleg ételt és egyéb ellátásokat.
Több mint egy évtizede tartó meghurcoltatásuknak szerinte két oka van. Az egyik az, hogy „annak a legalsó rétegnek szolgálunk, amit a kapzsi, korrupt Orbán-rendszer nem óhajt eltartani”. A másik ok: nyíltan szemben állnak azzal a hatalmi arroganciával, amely semmibe veszi az alapvető jogokat, a független sajtót, a szólásszabadságot és a vallás szabad gyakorlását. Iványi Gábor kitért arra, hogy már a templomaikat is jelzálog terheli. Tiltakoznak a tisztességtelen választási törvény, a bírói eljárásban való különbségtétel és a „soha nem tapasztalt méretű korrupció” miatt is – tette hozzá.
A „bűnös pénzpocséklás” példájaként hozta fel annak a 27 milliárdos luxusjachtnak az esetét, amelyet az Orbán Viktor által gazdaggá tett Mészáros Lőrinc használ. Ennek árából éveken keresztül fenn lehetne tartani Iványiék teljes intézményhálózatát. A jacht megtankolása 81 millió forintba kerül: „kicsivel több mint két tankolás ára, amit most elvontak tőlünk”.
A nemzetközi sajtótájékoztató megszervezésére Iványi Gábor szavai szerint azért volt szükség, mert „ha az Orbán-diktatúrának sikerül eltaposnia a demokrácia utolsó szimbólumát”, akkor ez azt üzeni, hogy az Európai Unióban bármi megtörténhet. A látszólag lokális ügy valójában komoly támadás a demokratikus világ ellen.
Lapunk kérdésére Iványi Gábor elmondta, hogy krízisalapot hoztak létre, ebből igyekeznek legalább részben pótolni a leginkább nehéz helyzetben lévő, rászoruló munkatársaik kiesett bérét. A lelkész érzékeltette, hogy bármennyire is megtanultak napról napra élni, egyelőre nem látja a folytatást: „bele vagyunk betegedve abba, hogy ide jutottunk, ezt nem gondoltuk volna”.