tiltakozás;egyeztetés;szakszervezetek;követelés;tűzvédelem;törvénymódosítási javaslat;lánglovagok;

„Életveszélyes törvénymódosítás” – Öt szakszervezeti szövetség is tiltakozik a tűzvédelmi előírások tervezett lazítása ellen

Az érdekvédők, hasonlóan az egyik szakmai egyesülethez, a tervezet visszavonását követelik, és egyeztetést követelnek. 

A kormány arra készül, hogy levegye a munkáltatók válláról a munkavédelmi tájékoztatási felelősséget, s teljes egészében a munkavállalókra hárítsa azt – jelentette ki a Népszavához eljuttatott közös közleményben öt szakszervezeti szövetség a tűzvédelmi előírásokon enyhítő javaslat ellen, amelyet egy úgynevezett salátatörvénybe bújtatva bocsátott társadalmi egyeztetésre a Miniszterelnöki Kabinetiroda. A tervezet értelmében 

jelentősen szűkítenék azon vállalkozások körét, amelyeknek tűzvédelmi tervet kellene készíteni. Emellett eltörölnék a munkavállalók tűzvédelmi oktatását is.

Lapunk is beszámolt arról, hogy a Lánglovagok Egyesület a tervezet visszavonását követeli és egyeztetéseket javasol a kormánynak, és ezt teszik most a szakszervezetek is: az ÉSZT, a LIGA Szakszervezetek, a MASZSZ, a Munkástanácsok, és a SZEF nyilatkozata szerint felháborodtak az „életveszélyes következményekkel járó törvénymódosítási tervezeten”.

A szakszervezeti szövetségek szerint a javaslat kontroll nélkül a munkavállalókra bízza, ismerjék meg a rájuk váró munkahelyi veszélyeket és az esetleges balesetek megelőzésének módját. – A törvénymódosítás legijesztőbb eleme szerint

a munkáltató letudhatja egyetlen, kézbe adott vagy emailen küldött írásos „oktatási tematikával” a munkavédelmi tájékoztatást, s az egyénre bízza, elolvassa-e, megérti-e azt egyáltalán. 

Ennek akár végzetes – munkavállalók millióinak egészségét, testi épségét, életét érintő – következményei lehetnek, amit a szakszervezetek nem nézhetnek tétlenül – szögezték le.

Az érdekvédők a korábbi statisztikai adatokra hivatkozva állítják: munkahelyi baleset miatt

évente több tucat ember meghal vagy élete végéig rokkant marad, s attól tartanak, hogy a jövőben jelentősen megugrik a munkahelyi és foglalkozási balesetek száma. 

Továbbá a tervezett intézkedés szerintük uniós irányelvekkel is ellentétes, sőt diszkriminatív is lehet, ha az csak bizonyos munkáltatókra, munkakörökre vonatkozna.