Litvánia;határátkelő;Belarusz;

- Litvánia lezárt két, Belarusszal közös határátkelőt

Lettország pedig megerősítette határvédelmét, amivel azt akarják demonstrálni, hogy nem viccelnek. 

A geopolitikai helyzet változásaira és a nemzetbiztonságot fenyegető veszélyekre tekintettel Litvánia lezárt két, Belarusszal közös határátkelőt - írja a BBC.

Vilnius közlése szerint a Tverecius és Sumskas átkelőket érinti a döntés és az itt zajló forgalmat a  legnagyobb ellenőrzőpontra terelik. Agnė Vaiciukeviciute közlekedési miniszterhelyettes ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az intézkedés ideiglenes. 

Belarusz több nyugati szomszédja is fokozott biztonsági intézkedéseket léptetett életbe azt követően, hogy a Wagner-csoport az országba tette át székhelyét a június végi, tiszavirág életű puccskísérletet követően. Lengyelország is erősen korlátozta a Belarusz felől történő bejutást, kedden pedig Lettország ugyancsak megerősítette határainak védelmét. Krisjanis Karin lett miniszterelnök azt mondta, Belarusznak tudnia kell, hogy komolyan gondolják a határvédelmet mind országuk, mind egész Európa érdekében. 

„Egyszerűen csak növeljük jelenlétünket, amellyel egyértelmű jelzést küldünk mind saját népünknek, mind a belarusz hatóságoknak, hogy nem viccelünk”

- fogalmazott. 

Mint korábban mi is hírt adtunk róla, Lengyelország a múlt héten jelentette be, hogy további tízezer katonát küld a térségbe, miután állítólag belarusz katonai helikopterek lépték át a lengyel légteret. 

Az orosz provokációk egyre sűrűbbek, egyre merészebbek és egyre veszélyesebbek.