Pakisztán;muszlimok;keresztényellenesség;

- Már több mint száz embert tartóztattak le Pakisztánban a keresztényellenes zavargásokban való részvétel miatt

A középkori időkre emlékeztető erőszakhullámot követően továbbra is feszült a hangulat. 

Már száznál is több embert tartóztattak le egy kelet-pakisztáni városban azt követően, hogy egy több ezres, muszlimokból álló csőcselék templomokat gyújtott fel és házakat fosztott ki szerdán - írja a BBC.

Mint korábban mi is hírt adtunk róla, a dzsaranwalai erőszakot az váltotta ki, hogy két keresztény férfi állítólag oldalakat tépett ki a Koránból.

Az egyik, történelmi jelentőségű templom még egy nappal a zavargások kirobbanása után is parázslott. A romokat most szögesdróttal vették körbe, mivel a városban továbbra is feszült a helyzet, korlátozták a nyilvános gyűléseket is. 

A két keresztényt ugyan nem tartóztatták le, noha istenkáromlással vádolják őket. Ezért Pakisztánban halálbüntetés jár. Egy helyi tisztségviselő a brit köszszolgálati médiának azt mondta, a hatóságokhoz helyi idő szerint szerda reggel érkeztek bejelentések a tüntetésekről és tűzesetekről. A hatóságok szerint a szent szöveg kitépett lapjait - amelyekre állítólag vörös filctollal blaszfémikus tartalmakat firkáltak - egy keresztény közösség közelében találták meg.

A csürhe a templomok mellett a keresztények házait is kifosztotta, vagy éppen holmijukat az utcára vitték és ott felgyújtották. A közösségi médiában több, olyan felvétel is felkerült, amelyek tanúsága szerint a rendőrök lényegében tétlenül nézték a középkori időket idéző tombolást. 

Pakisztán lakóinak mintegy 96 százaléka muzulmán. Más országokban - köztük Iránban, Bruneiben és Mauritániában - szintén halálbüntetést szabhatnak ki arra, ha valaki megsérti a vallást. 

Egyre drámaibb helyzetbe kerül a kínai gazdaság, mind több a munkanélküli, s egyelőre nem látszik fény az alagút végén.