„Saját magát végzi ki az Orbán-rendszer, már elérte a végelgyengülés állapotát”

Elég sok könyv megjelent már az Orbán-rendszerről, most ön is megírta a magáét. A címe: A tökéletes autokrácia tündöklése és bukása. Mi újat lehet még mondani a témáról?

Érdemes különbséget tenni a műfajok között. Stefano Bottoni érdekes könyve például Orbán Viktorról, a személyről szól. Nagyszerű munka, de én elsősorban nem a személlyel, hanem a rendszer szerkezetével és felépítésével foglalkozom. Próbálom megmutatni, hogyan indult el, és hogyan valósult meg Magyarországon az intézményesített, tökéletes autokrácia.

Miben rejlik a tökéletessége?

A jogászokból álló fideszes csapat a magyar jogrendszer ismeretében tisztában volt azzal, hogy a parlamenti kétharmad birtokában mindent meg lehet változtatni. Tudták, hogy csak egyszer kell nyerniük, de akkor nagyon. A Fidesz teljesen zárt rendszert hozott létre, amelyben összekapcsolódik a politika, a jog, a gazdaság és a kultúra, egyre inkább szertefoszlik annak az érdemi lehetősége, hogy választás útján meg lehessen dönteni a kormányt. Ha nem tűnök szerénytelennek: egy bizonyos Orbán Viktor nevű joghallgatónak én adtam a kezébe Gramscit. (Antonio Gramsci olasz marxista teoretikus, az Olasz Kommunista Párt egyik alapítója – a szerk.) Ez 1986-87 körül történt, Orbán akkor liberális, nyitott, barátságos egyetemi hallgató volt. Gramsci szerint abban az esetben lehet átütő győzelmet elérni, ha az ellenfelet nem a leggyengébb, hanem a legerősebb pontján támadjuk, és akkor, ha kialakítjuk a kulturális hegemóniát.

Az ön felosztása alapján a 2010 utáni Orbán-kormányok első ciklusa a politika, második ciklusa a gazdaság, harmadik ciklusa pedig a kulturális szféra elfoglalásáról és lepusztításáról szólt. Most a negyedik ciklusban járunk…

…ami már a felbomlás időszaka. Gondolom, erről még lesznek kérdései. Az első kétharmad idején a Fidesz felforgatta a jogi rendszer alapjait, a Médiatanács megalakításával nekilátott átvenni az uralmat a sajtó felett. Nem figyeltünk eléggé oda, de a választási rendszer átalakításával a Fidesz az ellenzék létfeltételeit is szűkíteni kezdte. A későbbiekben aztán tovább gyengítette az ellenzéki pártokat, részben jogi szempontból, de társadalmi-gazdasági bázisukat tekintve is. A második ciklusban Orbánék nagyjából a magyar gazdaság harmadát lenyúlták. Orbán Viktor személyes hatalma tulajdonjog formájában is megjelent, álarcos szereplőkkel. Kiépült a Mészáros Lőrinc vagy például Tiborcz István nevével fémjelzett birodalom, amit újabban Lölő-jelenségnek neveznek. A kultúrharc több lépcsőben zajlott, ennek elindítását Orbán még 2015-ben hirdette meg. A 2022-es parlamenti választásokra a Fidesz végképp olyan állapotokat teremtett az országban, hogy az általa kreált fiktív ellenségekkel szemben az emberek jelentős része számára a Fidesz jelentette a biztonságot. A folyamat most abban csúcsosodik ki, ahogyan a kormány az ukrajnai háborút kezeli. A Fidesz ezúttal is a biztonság garanciájaként mutatja be magát, közben minden gazdasági nehézségért a háborút, az uniós szankciókat, a külső fenyegetést okolja.

Többször használ egy kifejezést, ami talán magyarázatra szorul: „zombidemokrácia”.

A rendszert művi pontossággal úgy építették fel, hogy a demokrácia látszata, külső kérge, legfontosabb jogi tézisei formálisan megmaradjanak. Mások ezt homlokzatdemokráciának nevezik. Van egy paraván, amire kitették a demokrácia összes kellékét. Mögötte azonban egészen más világ húzódik. A horrorfilmekből ismert zombik sírból feltámasztott halottak, szörnyalakok. A zombidemokrácia kifejezés a Magyarországon uralkodó őrületes állapotokra utal: a kormány a demokrácia visszfényéről igyekszik elhitetni azt, hogy ez valódi demokrácia. A magyarországi látszat- vagy zombidemokráciában az alapvető demokratikus elvek megmaradtak, de mindaz, ami alátámasztaná és működőképessé tenné azokat, eltűnt mögülük. A legjobb példa erre a választási rendszer. A „szabad választás” rossz magyar fordítás, az eredeti szóhasználatban a „free and fair” – szabad és tisztességes – választás szerepel. Szabad és tisztességes választásról akkor lehet beszélni, ha az egymással korrekt viszonyok között versengő politikai szereplőkön kívül a polgárok számára a választás összes feltétele adott. Nálunk formálisan szabad a választás, de annak társadalmi, gazdasági, politikai feltételeit a Fidesz kiiktatta. Az Állami Számvevőszék csak az ellenzéki pártokat bünteti. Ha egy normális vizsgálat megnézné, hogy választás előtt a Fidesz mennyit fordít az állam pénzéből kampányra, akkor abban a pillanatban kiderülne, hogy az ellenzéki pártok és a kormány költései között nem nagy túlzással egy a százhoz az arány. Ez köszönő viszonyban sincs azzal, amit tisztességes választásnak lehet nevezni.

Miért nevezi parazitának az Orbán-rendszert?

Az Európai Unióból jövő támogatások szinte teljes egészében a kormány közreműködésével érkeznek az adott országba. Az Orbán-kormány tehát döntési jogot szerzett az uniós támogatások felhasználására. A pénzt különböző mechanizmusokon keresztül – alapvetően „közbeszerzések” révén – a saját oligarcháinak osztotta ki. Ez egy mesterséges tenyészet. Az oligarchák körébe tartozók rendkívüli módon meggazdagodtak, de valódi vállalatokat, amelyek nemzetközileg is versenyképesek lennének, nem tudtak létrehozni. Úgy maradhatnak fenn, ha a kormányon keresztül folyamatosan vérátömlesztést kapnak az EU-ból. A rendszer gazdaságilag akkor életképes, ha bejön a pénz és azt szétosztják az oligarchák, az általuk uralt – nem versenyképes – vállalatok között. Az uniós támogatásokon élősködnek.

Csak éppen most nem jönnek az uniós pénzek. A magyar kormány és az EU közötti jogállami konfliktusban – önt idézem – Orbán súlyos dilemmába került: ha helyreállítja a jogállamot, akkor összeomlik az autokratikus rendszer, ha viszont nem teszi, akkor nem érkeznek meg a rendszer működtetéséhez szükséges források. Mi lehet a megoldás a dilemmára?

Vannak nemzetközi szervezetek, amelyek vizsgálják a hatalommegosztás megvalósulását, vagy a korrupció mértékét. Ezek a szervezetek sorra az ellenkezőjét mutatják ki annak, amit a kormánypárti politikusok állítanak, és rendre arra a megállapításra jutnak, hogy a fideszes kormány nem teljesíti az európai követelményeket, a demokrácia kiüresedett Magyarországon. A kérdésében említett jogállami dilemmára nem látok megoldást Orbán számára.

A 2022-es nagy fideszes választási győzelem ön szerint paradox módon az „összeomlás előkészítése” is. Miért lenne az?

Az autokrácia működtetésének lényege a politikai megbízhatóság és a politikai függési rendszer. A politikai függési rendszerben viszont az egyes szféráknak a belső irányítása erősen erodálódik. Olyan emberek kerülnek különböző pozíciókba, akik gyorsan teljesítik a felülről jövő parancsokat, de nem szakszerűen működtetik az adott területet, ezért azok látványosan hanyatlanak. A közoktatás például nem képes egy tudásalapú társadalom számára kinevelni a megfelelően képzett fiatalokat. A tudásalapú társadalom nem valamifajta ideológiai képződmény, pontosan leírható, hogy a gazdasági fejlődés milyen új és új képzettségi követelményeket kíván. Kinyírták a közoktatást. Ezzel párhuzamosan az egyetemek színvonala is drasztikusan romlott, az egyetemet végzettek aránya a többi európai országhoz képest drasztikusan csökkent. Ugyanez a visszaesés tapasztalható mindenhol, az egészségügytől a MÁV-ig.

Folytatva a gondolatmenetet: állítása szerint az Orbán-kormány a saját sírásója, a rendszer belülről fog összeomlani. Az ellenzéket közben a fideszes pártállam termékének tekinti. A rendszer ilyen körülmények között is képes magától megbukni?

Világos, hogy a Fidesz csomó embert megvett az ellenzéki pártokból, csomó embert pedig megfélemlített. A többiek folyamatos karaktergyilkosság áldozatai. A rendszer politikai bukása akkor következik be, amikor az összeomló alrendszerek kritikus állapotba kerülnek. Ez a szituáció egyre élesebben rajzolódik ki. Nem az ellenzéki pártok, hanem a társadalmi elégedetlenség fogja kiváltani a Fidesz bukását.

Könyvében elismeri, hogy nem tudja, mikor és hogyan nyílik meg a lehetőség a demokrácia felé.

A ház már süllyed, a falakon egyre szélesebbek a repedések. A sajtó sem hajlandó azonban figyelembe venni, hogy napjaink autokráciája – amely a leginkább kiteljesedett formájában Magyarországon jött létre, de különböző mértékben több más országban is fellelhető – új politikai képződmény. Láttuk a felépülését, látjuk a szétrohadását, de nincs tudásunk arról, hogyan bukik meg. Hiszen erre még nem volt példa, csak a klasszikus demokratikus berendezések bukásáról vannak ismereteink. Új betegségre akarunk lejárt receptet adni. Annyi biztos, hogy az Orbán-rendszer meg fog bukni, méghozzá a nem túl távoli jövőben, és abban is biztos vagyok, hogy saját magát végzi ki. Már most érzékelhető, hogy a magyar politikai rendszer elérte a végelgyengülés állapotát, de – mivel új jelenségről van szó – ne várjuk el tőle, hogy a régi módon dőljön meg.