Déryné, a Latabárok, Ruttkai Éva – és még sorolhatnánk azok neveit, akik szerepelnek a kétszázéves Miskolci Nemzeti Színház plakátjaiból nyílt kiállításon. Óriási időutazás ebben a tikkasztó melegben, ha elkezdjük szemlélni az unikális kordokumentumokat. A mostani Magyarország első kőszínházaként nyílt meg Miskolcon a teátrum, éppen 1823. augusztus 24-én. Nagyon izgalmas plakátok. Láthatjuk például a színház létrejöttének ötvenéves jubileumára készült előadás, a Coriolanus plakátját, Coriolanus anyja szerepében „Jókainé Laborfalvi Róza asszony” lépett fel. Aztán ugrunk ötven évet a százéves jubileumra – egy jó nagyot szökkenve 1965-be –, A vágy villamosa plakátján a korszak jelentős színésznőjét, Máthé Éva „Babát” látjuk. Egy 1966-os plakáton pedig – a Maya című operett plakátján – igencsak lengén öltözve a korszak szintén emblematikus színésznőjét, Komáromy Évát.
A jubiláló évadnyitón két fiatal, még egyetemista színésznőt is bemutattak, mint akik most csatlakoztak gyakorlatosként a miskolci társulathoz. Mindketten elfogódva ültek a nézőtéren. Egyikük Baranyi Emma, aki a Színház-és Filmművészeti Egyetemen most lesz végzős, hamarosan a Csárdáskirálynő című operettben próbálja Szilvia szerepét. A miskolci Mikita Dorka Júlia pedig a Kaposvári Egyetem negyedéves hallgatója. Gyerekként is játszott már ezen a színpadon, mégis nehéz hazajönni, mondta. Több előadásban alakít majd kisebb karakterszerepet.
Fandl Ferenc viszont már huszonöt éve tagja a Miskolci Nemzeti Színháznak. A nyár eleji évadzárón erről nem esett szó, de ahogy a színész viccesen fogalmazott, mostanra, épp a 200. szezon évadnyitójára „kihisztizte” a köszöntést. Utána lapunknak elmondta, nagyon fontos számára, hogy Miskolcon nagyon szeretik a színházat és hozzátette: itt minden kollégájának öröm végszót adni. És idősebb pályatársát, Szegedi Dezsőt idézte: „óriások vállán állok”.
Szabó Máté rendező, művészeti vezető arról beszélt lapunknak, hogy szerinte ma Miskolcon lehet jó színházat csinálni. A jelenlegi modell, vagyis, hogy egy öt tagú művészeti tanács vezeti a színházat, szerinte ritka példája a demokráciának. Úgy véli, Miskolcon kialakult egy nagyon erős társulat, amelynek a tagjai színházi helyzeteket, játszani valót keresnek, ahol a humor és a tragikum egyszerre jelen van. „Minket az emberek érdekelnek és nem a politikai polarizálódás csapdája, amibe belekerültünk. Miskolc egy oázis ebben a mai politikai sivatagban. Mi szociális, emberi kérdésekről szeretnénk beszélni és nincs bennünk félelem, hogy miről nem lehet. Önmagunkkal is kritikusak vagyunk, abban a tekintetben, hogy ne legyünk besorolhatóak, illetve politikailag felhasználhatóak” – jegyezte meg a művészeti vezető.
Czakó Julianna és Görög László a mostani évadtól Budapesten folytatják, de a miskolci szerepeiket továbbra is játszani fogják. Miskolcra egyszerre érkeztek. „Ez a tíz év tartalmazta eddigi életem nagy tragédiát és nagy boldogságait is. Emellett át volt itatva egy olyan fokú bizalommal, ami talán belőlem is többet hozott ki, mint amire korábban képes voltam” – mondta Görög László. „Miskolc szakmailag és magánéletileg is mindent felülmúlt, mint amire számítottam” – jegyezte meg Czakó Julianna.
Rendeztek még az ünnepen könyvbemutatót, koncertet is, de ne feledkezzünk meg a jubileumi díszelőadásról. Szőcs Artur azt a darabot vitte színre, amivel kétszáz éve megnyílt a Miskolci Nemzeti Színház. Kisfaludy Károly A tatárok Magyarországban című műve a nyelvújítás előtt archaikus nyelven íródott. Maga a rendező vállalkozott rá, hogy átalakítsa a mai nyelvünkre. Az előadás legfőbb erőssége a látvány és a zene, illetve a koreográfia. A produkcióban a színház mindhárom tagozata részt vett. A nézők a végén, ahogy ez Miskolcon sokszor előfordul, állótapssal honorálták az előadást, melyet ősszel hivatalosan is műsorra tűznek.
„Nem alkuszunk meg”
Béres Attila rendezőt, a Miskolci Nemzeti Színház ügyvezető igazgatóját kérdeztük a kétszázéves teátrum múltjáról jelenéről és jövőjéről.
Azt mondta a jubileumi előadás előtt, hogy ön Marosvásárhelyen született, nem miskolci, mégis ez a város befogadta. Hogyan kell ezt érteni?
Nagyon nehéz megérteni ennek a városnak a lelkét. Erre a városra, miközben itt tényleg különleges helyet foglal el a színház, rengeteg bélyeget ráraktak. Például azt, hogy acélváros, vagy kulturális bélyegként, hogy Edda, miközben Miskolc még nagyon sok mindent jelent. Ez a város nagyon színházszerető. Ha beül a Feketeszárú cseresznye ötvennyolcadik előadására, akkor szinte ugyanazzal a közönséggel találkozik, mint a bemutatón. Pesten ez nincs így. Mi itt eladunk évente százhatvanezer jegyet, ami negyven-hatvanezer embert jelent, akik kíváncsiak az előadásainkra. Ők megnéznek négy-öt előadást egy évadban és azt mondják, megyünk a színházunkba. Én két-három év után éreztem meg ezt a fajta miskolciságot, lokálpatrióta érzéseket.
Önök játszanak társadalom kritikuselőadásokat, amelyekben aktuálpolitikai kiszólások is előfordulnak, közben részt vesznek a Színházi Olimpián. Egy, most már kétszázéves színház igazgatójának mennyire kell egyensúlyoznia?
Mi öten, a művészeti tanács tagjait beleértve, vezetjük ezt a színházat, mindenről közösen döntünk. Ha nem jutunk egyezségre, akkor szavazunk. Igen, részt vettünk a színházi olimpián, mégpedig azért, mert ide szerettük volna hozni Christoph Marthaler és a Comédie-Française előadásait Miskolcra. Ha pedig ennek ez az ára, akkor úgy gondoltuk, hogy ezt be kell vállalnunk. Ha nem ez a hatalmi struktúra volna, mind ami van jelenleg, akkor a színházi olimpia is, azt hiszem, más megítélés alá esne.
Mit gondol, ebben a felállásban meddig tudnak tovább dolgozni?
Nem tudom. Nekem 2025 februárjáig szól a mandátumom. Nyolc éve vezetem ebben a felállásban a színházat. Szeretném, szeretnénk folytatni. Nem alkuszunk meg, és azt gondolom, a most induló évad sem a megalkuvások évadja lesz. Fontos, hogy beszéljünk továbbra is társadalmi kérdésekről, a minket foglalkoztató problémákról. Most úgy gondolom, hogy vezetőtársaimmal együtt jövőre is pályázni fogunk.