Balatonlelle;vizsgálatok;kormányhivatal;BME;hasmenés;ételszállítás;NNGYK;

- Ételmérgezés okozhatott tömeges rosszullétet a BME balatonlellei gólyatáborában, hatósági vizsgálat indult

A tábor étkeztetését végző beszállítónál is eljárás indult. 

A résztvevők több, mint felénél (71 személynél) szerda éjjel hasmenéses tünetek jelentkeztek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Természettudományi Kar Hallgatói Képviselet kedden kezdődött balatonlellei gólyatáborában, amely a megbetegedések ellenére az eredetileg tervezett időben, pénteken ért véget, és a résztvevők rendben hazautaztak – tudatta a honlapján a Műegyetem.

A felsőoktatási intézmény kommunikációs igazgatósága szerint a tömeges hasmenés miatt nem kellett feloszlatni a tábort, a csütörtök délelőtti fél napos pihenő után a programok is folytatódtak. A táborban egészségügyi szakszemélyzet a kezdetektől folyamatosan, napi 24 órában jelen volt, akik a problémák jelentkezésekor az Országos Mentőszolgálat és a helyi körzeti orvos bevonásával kezelték a helyzetet. Az okok feltárása folyamatban van, az illetékes hatóságok vizsgálódnak – írták. 

A közlemény szerint két szervező esetében volt szükség ügyeleti ellátásra, őket a mentőszolgálat a siófoki kórházba szállította, de folyadékpótlást követően néhány órán belül elhagyták az intézményt. Hozzátették: augusztus 24-én a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) és a Somogy Vármegyei Kormányhivatal ételfertőzés gyanújával vizsgálatot végzett a helyszínen, továbbá a tábor étkeztetését végző beszállítónál is eljárás indult, de ezek eredménye egyelőre ismeretlen.

Az egyetemek gólyatáborainak az elmúlt években nem volt szerencséje: három éve a koronavírus-járvány idején tömeges fertőzés vetett véget a nyaralásnak, akkor több tucatnyian karanténba kerültek a leendő BME-s hallgatók közül, a Corvinus 2020-ban a Covid-veszély miatt meg sem tartotta a mesterszakos bükkszéki gólyatáborát, ahol korábban, 2018-ban 40-50 fiatal lett rosszul egy hányásos-hasmenéses járvány miatt.

A vizsgálatok miatt késésekre és hosszabb menetidőre kell számítani.