A Jobbik, amikor militáns szélsőjobboldali pártként berobbant a közéletbe, nem elhanyagolható mértékben a Gyurcsány-kormány elleni tiltakozásra építette identitását. Aztán a Vona Gábor által elindított néppártosodási folyamat – már Jakab Péter pártelnöksége idején – oda vezetett, hogy a 2022-es parlamenti választás előtt a Jobbik csatlakozott ahhoz az ellenzéki szövetséghez, amelynek tagja volt a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció is.
Az ellenzék súlyos választási vereségét újabb pártszakadás követte. Korábban a Toroczkai László-féle Mi Hazánk vált ki a Jobbikból, a tavalyi fiaskó után Jakab Péter alapított saját mozgalmat (ami nemrég párttá alakult). A Jobbik közben felvette a Jobbik–Konzervatívok nevet, és mindinkább egyértelmű, hogy nem elégszik meg a cégér átfestésével. Gyöngyösi Márton mostani pártelnök a Népszavának nyilatkozva közölte, hogy az ellenzéki összefogás stratégiája alapvetően elhibázott volt: a Jobbik–Konzervatívok önálló politikát és új jobbközép szövetséget épít, ebbe nem fér bele az együttműködés a baloldali és liberális pártokkal.
Bár nem egészen tiszta, miféle jobbközép szövetségre gondol Gyöngyösi Márton, kétségkívül van ráció abban, hogy nem feltétlenül kell összenőnie annak, ami nem tartozik össze.
A szocialistáktól eltekintve a többi ellenzéki párt se nagyon erőlteti az együttműködés újraélesztését. Ha azonban a jövő évi EP- és önkormányzati választásoknál is távolabbra, a 2026-os parlamenti választásra tekintünk, akkor végképp elbizonytalanodunk. Tudjuk, hogy a Fidesz önkényesen átírta a választási szabályokat, s ha pusztán a politikai matematikát nézzük, akkor az ellenzéki összefogás (annak valamilyen formája) továbbra is szükségszerűség.
A pártok azonban a saját túlélésükért küzdenek, vagy azért, hogy dominánssá váljanak az ellenzéki térfélen. Egyelőre nem látszik, hogy milyen stratégia mentén képzelik el a kormányváltást. Pedig a legfontosabb kérdés mégiscsak ez lenne. Nekünk határozott válaszunk van: fogalmunk sincs.
Végleg szakít a Jobbik az ellenzéki összefogással