Akármilyen klassz is volt a szünidő, a végére alaposan bele lehet fáradni a programozásba, logisztikázásba, elfolyó napirendbe. Az idén keserédesek az első szeptemberi napok, státusztörvénnyel, általános tanárhiánnyal, megdrágult tanszerekkel tetézve.
Tizedik hónapja csökken a fizetésünk értéke, noha Nagy Márton miniszter szerint augusztustól már reálbér-növekedés várható, csak sikerülne végre agyonpofozni a fránya szankciós inflációt, ami a dollárbaloldalnak szerinte biztos nem ment volna. De talán nem is jutott volna ilyen pocsék fiskális helyzetbe az ország miattuk, például mert nem csórtak és garázdálkodtak volna el ennyi közvagyont, vagy legalább nem kótyavetyélik el a jogállamiságot, ami miatt uniós források sem érkeznek.
Persze fogalmam sincs, kikről beszélek, és felesleges is ez a mi lett volna, ha a piros tablettát vesszük be és megértjük, a Fidesz-mátrix csak egy illúzió, s nem a kéket, ami 13 éve nem enged minket felébredni a belénk táplált lázálomból.
Itt állunk megfürödve, mint egyszeri raktáros a 17 ezer kínai lélegeztetőgéppel, melyekről a Transparency International több év pereskedés után kiderítette, egyet se adtak el belőlük. Ellenben a beszerzést intéző, lárifári közvetítőcégekből több milliárdos hasznot vettek ki a tulajok, majd jól meg is szüntették őket, most itt áll úgy 300 milliárd forintunk a hasznavehetetlen eszközökben, ráadásul fizethetünk a tárolásért. Nagyobb baj, hogy nem használták őket életmentésre, a harmadik Covid-hullám idején globálisan vezettük a halálozási listát, és ha akkor nem érkeznek meg a védőoltások (most ne a kínai édes-savanyúra gondoljunk), még szomorúbb vége lett volna a kormány orosz rulettjének, amit az életünkkel játszott, közben folyton az egyénre hárítva a felelősséget.
De mi, akik itt vagyunk, túléltük, s óhatatlanul kezdenek homályba merülni az emlékek, mert azóta kitört a szomszédunkban a háború, még súlyosabb válságokat zúdítva Európára. Mi ehhez képest az egyén szocproblémája, ha ma már sokkal jobban megéri a NER-hez dörgölőzni, mint megnyerni az áhított lottóötöst? A G7 írta meg, a Szerencsejáték Zrt. négy év alatt kötött 123 milliárd forint értékű szerződéseinek 56 százaléka kormányközeli vállalkozásoknál – köztük Balásy Gyula és Jászai Gellért cégeinél – kötött ki, míg ugyanebben az időszakban a huszonkettő öttalálatos főnyereményre csupán 33,4 milliárd forintot fizettek ki. De isten ments, hogy bárki szóvá tegye akárcsak a közösségi médiában a korrupciót, a látványos gazdagodást meg a luxusautókat, különben könnyen úgy járhat, mint az a birisi férfi, akire paradicsomkaróval támadt rá a szabolcsi falu jegyzője. A férfi állítása szerint a fideszes elöljáró oly rossz néven vette a firtatást s az urizálás vádját, hogy kiposztolta az adait (lásd még: le kéne venni a röhögős fejet!), mire ő bement a hivatalba s ott szóváltásba keveredtek. A jegyző először csak a középső ujját mutogatta, aztán elfajultak az események. „Én ellöktem magamtól, ekkor odalépett az autójához és a vezető oldal mögül kivett egy karót, és azzal ötször ütött rám, kettő a kezemet találta el, három a baloldali vesémet. Folyamatosan azt szajkózta, hogy én egy jobbágy vagyok, takarodjak vissza a putriba, és vigyem magammal a mocskos kölykeimet is” – idézte az eltángálást panaszoló honpolgárt az ATV híradója.
Az életünk filmjét mintha csak Szőke András írná és Szomjas György rendezné, száguldó riporterként időnként beugrik Tucker Carlson, hogy közölje velünk, itt nagyobb a sajtószabadság, mint az ő, és Pulitzer József új hazájában, majd a Magyar Nemzet külön cikket szenteljen az amerikai kommentelőknek, csakis azoknak, akik szerint Donald Trump és Orbán Viktor együtt menthetik meg a világot a pusztulástól.
Arról meg lapzártánkig ment a mély diplomáciai hallgatás (Menczer Tamás azt mond, amit akar, őt senki se veszi komolyan), hogy mit tanítanak majd a tankönyvek az orosz gyerekeknek 1956-ról, mert Orbán és Putyin meghitten jó viszonyába holmi szubjektív történelmi vélekedések nem rondíthatnak bele. Prigozsin is hogy lepottyant, most végképp nem lenne tanácsos szóvá tenni semmit.
Nehéz nem trollkodásnak venni Elon Musk kommentjét, amivel ő is megosztotta a fenti interjút magánhomokozójában, az X-en: „Nagyon érdekes. Magyarország keményen küzd, hogy kezdjen valamit a születési ráta-problémájával” Mire Novák Katalin nem meghívta őt a budapesti Demográfiai Csúcstalálkozóra? Végül is a pasasnak tíz gyereke született, ha a béranyát nem számítjuk, három nőtől, oszthatna olyan családbarát tanácsokat, mint hogy legyél te a világ leggazdagabb embere, és annyi gyereked lehet, amennyit csak akarsz, de vajon ezt hányan tudnák utána csinálni, különösen itt Magyarországon?
Én titkon azt szeretném, ha Sue Townsend írná az életünket, vagy Douglas Adams, Kurt Vonnegut, esetleg Rejtő Jenő. Véletlenül sem a Szabolcs-vármegyei hírportálnál alkalmazott, kényszeresen alliteráló, kangörcsös Mediaworks-hímtagok, akik a héten a „Csöngölődznek a csemegecickók a vacsoraasztalnál” címmel hívták fel a figyelmet Gáspár Evelyn instafotójára. Később ugyan javították keblekre, de még most is ott virítanak a rovat korábbi címei, mint „Te is puhára főnél ezekben a bögybográcsokban!”, meg „Pompázik a vármegyei királynő díszes dupla dudafürtje” és „Dupla találat a bimbó-bingón”. Ha Szabolcsban így lehet (kell?) írni a nőkről, durván tárgyasítva és lealacsonyítva őket, még az a csoda, hogy csak egy paradicsomkaró került elő a BMW-ből, és nem szexmasszázspisztoly, esetleg önvédelmi faroklőfegyver vagy maga a dildó-eldorádó.
