Ujhelyi István;Farkasházy Tivadar;Szárszói talákozó;

Farkasházy Tivadar: Nem kezdem újra Szárszót Ujhelyi Istvánnal és Horgas Péterrel

Jelezte, nem ad át semmiféle stafétabotot, amúgy meg fogalma sincs, kiket hívott meg és kiket nem. Ujhelyit váratlanul érte a humorista lspunkban megjelent publicisztikája. Mint írta: személyesen és online is mindenben egyeztettek "Teddyvel".

Meglepődve értesültem egy barátomtól, hogy Újrakezdjük a balatonszárszói találkozót! címmel Ujhelyi Istvánnal és Horgas Péterrel meghívtam szeptember 9-ére a Margitszigetre sokakkal együtt, ahol a SzázSzó találkozón jelképesen átadom a stafétát - írta a Népszava szombati számában megjelenő publicisztikájában Farkasházy Tivadar.

Mint korábban mi is hírt adtunk róla, Ujhelyi István európai parlamenti képviselő azt mondta, évek óta gondolkodik azon, hogy fel kell éleszteni a szárszói találkozók hagyományát, igencsak ráférne a közéletre. Elmondása szerint megkereste a korábbi főszervezőt, Farkasházy Tivadar humoristát, valamint Horgas Pétert, a Civil Bázis vezetőjét, akik támogatásukról biztosították.

Farkasházy Tivadar ugyanakkor azt állítja, erről nem is tudott „Elvégre Rákosi elvtársat is meghívták Rákosi elvtárs 60. születésnapjára. Ettől még ott lehetnék, mivel aznap Pesten leszek, a Duna túloldalán, a Fejtő-szobornál mondok néhány szót; ő nemcsak nálunk volt 2003-ban Szárszón, hanem 1937-ben József Attilánál is. De utána sietek Kötcsére, ahol meg én veszem át a stafétabotot a Polgári Piknik szervezőitől” - fejtegette. Már csak azért sem lehet jelen a Margitszigeten, mivel fogalma sincs, kiket hívott meg, kiket nem, s Horgas Pétert pedig nem is ismeri. 

„Ez persze nem lenne probléma, ha a tudtom nélkül általam is jegyzett meghívóban nem áll három olyan állítás, amely enyhén szólva nem felel meg a valóságnak, mert: 1. Nem kezdem velük újra Szárszót. 2. Nem adok át stafétát. 3. Nem hívtam meg rá senkit”

- fogalmazott. 

Kijelentette, semmi kifogása, ha összehoznak egy hasonló eseményt, mint Szárszó volt, „erről biztosítottam Ujhelyit, csak ne a nevemben, s ne nevezzék annak. Örömmel üdvözöltem volna a helyszínen, be­ugorva egy órára, de ha ott hozom szóba, csak rontanám vele a bizonyára jó hangulatot, így már csak a távolból tudok minden jót kívánni hozzá”. Farkasházy Tivadar azzal zárta gondolatait, hogy a mostani ellenzéknek nem az Orbán-rendszer a legnehezebb ellenfele, hanem saját maga. „Amíg ebben nem tesznek rendet ahelyett, hogy a Tranzitra és Tusványosra járkálnak fügefalevélként, megette a fene az egészet. Adja az ég, hogy e találkozó jól sikerüljön.”

Farkasházy Tivadar lapunkban megjelent publicisztikája után Ujhelyi István is reagált a hírre. A politikus a Facebookon azt írta: személyesen és online is mindenben egyeztettek "Teddyvel", sőt a humorista még javaslatokat is tett. "Egyszer majd megtudjuk, hogy kik és miért kavartak a háttérben; kinek áll érdekében ellehetetleníteni ezt a kezdeményezést. Egy nagy csalódással és ezzel együtt egy komoly tapasztalattal lettem gazdagabb a mai napon. Igaza van Teddynek: hogy akarunk mi rendszerváltoztatást, ha mi magunk belül ilyen állapotban vagyunk. A SzázSzó Találkozó szükségessége és igénye épp ezért mit sem változik, sőt! Várjuk szeretettel a meghívottakat! A “Szárszónak” ezek szerint tényleg vége, a SzázSzó pedig most indul el ténylegesen" - áll Ujhelyi bejegyzésében.