Budapest;Szépművészeti Múzeum;demográfiai csúcs;

- Ismét demográfiai csúcs lesz Budapesten

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, Aleksandar Vucic szerb államfő, valamint Rumen Radev bolgár elnök érkezik.

A bolgár és a szerb államfő, valamint az olasz kormányfő is részt vesz a Budapesti Demográfiai Csúcson, amelyet idén rendeznek meg ötödször. A Sándor-palota honlapján közleményben számolt be a kiemelt nemzetközi előadókról és arról, hogy a „családpárti erők” legnagyobb nemzetközi fórumaként meghirdetett esemény szeptember 14-15-én lesz a Szépművészeti Múzeumban.

A tanácskozáson Giorgia Meloni, Olaszország miniszterelnöke, Aleksandar Vucic szerb államfő, valamint Rumen Radev bolgár elnök is felszólal.

Az MTI szerint a világ minden tájáról érkező véleményformálók is előadást tartanak a csúcson, mások mellett Jordan B. Peterson klinikai szakpszichológus Kanadából, James Heckman Nobel-díjas közgazdász az Egyesült Államokból és Nick Vujicic prédikátor, a kezek és lábak nélkül született motivációs előadó Ausztráliából.

A részletes program a https://budapestidemografiaicsucs2023.hu oldalon érhető el.

Szijjártó Péter eközben nem akar „vitázni” arról, hogy történelemhamisítással fogják tömni az orosz diákok fejét.