A magyar kultúra bizonyos szerepelőivel mostohán bánik az Orbán-kormány, így egyre nagyobb szükség van a közönség segítségére. Bár a kultúráért felelős államtitkárok szinte minden nyilvános szereplésükkor fontosnak tartják elmondani, hogy az Európai Unióban Magyarország költ GDP-arányosan a legtöbben kultúrára, ennek nyomát nem igazán látni az említett területen. Valójában a csúcsintézményeken és a kormány kedvében járó kulturális szereplőkön kívül szinte mindenki pénzhiánnyal küzd, legyen szó táncegyüttesekről, zenei formációkról, galériákról és kiállító képzőművészekről, vagy épp a független színházakról.
Jól hangzik GDP-arányosan legtöbbet költeni kultúrára, de
az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ebbe a statisztikába a szabadidőre, sportra, egyházakra fordított támogatásokat, valamint a kulturális látványberuházások költségeit is beleszámolják.
Így már jóval érthetőbb a kultúrában évről-évre tapasztalható büdzséhiány, pláne, ha hozzávesszük a tényt: az Orbán-kormány igazán a grandiózus, akár stadiont betöltő produkciókat, a kolosszális alkotásokat kedveli – lásd a Postapalota udvarán éktelenkedő Csodaszarvas-szobrot a kurzuskedvenc Szőke Gábor Miklóstól. A pár hónapja lezárult Színházi Olimpia kapcsán is többen rebesgették, hogy a miniszterelnököt a fülének kedves „olimpia” szó győzte meg arról, hogy mintegy ötmilliárd forintot szánjon a kormány az április 1-jétől július 1-jéig tartó eseménysorozatra. Nyilvánvaló, hogy a jelenleg regnáló kormányt nem túlzottan izgatja a gyakran ellenzéki hangú független színházi éra, ezt jól mutatja, hogy a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) által meghirdetett „Előadó-művészeti szervezetek támogatása 2023” programra beérkezett ezernégyszáz pályázatból a KIM csaknem ezret elutasított júniusban. A döntés nyomán több elismert független színház és társulat nem részesült támogatásban.
Arcpirító, hogy hány komoly szakmai műhelyt utasított vissza a KIM,
és ezzel szemben tömött ki milliókkal kormányhű szervezeteket, és az is látszik: a színházi szakma az elmúlt években több alternatív (és egyben kreatív) pénzszerzési lehetőséget is elkezdett beépíteni az alapvető támogatási kampányai mellé. Nemcsak a függetlenek élnek ezzel a lehetőséggel, tavaly szeptemberben a fővárosi fenntartású Radnóti Miklós Színház hirdetett jótékonysági jelmezvásárt, ahol régebbi, ikonikus előadásai kosztümjeit, kiegészítőit vásárolhatta meg a közönség. A színház közleménye szerint a befolyó összeget a megemelkedett rezsire költötték, hogy elkerüljék a jegyáremelést. A celldömölki Soltis Lajos Színház nem egy napban, hanem hosszútávon gondolkodott, és megnyitotta becsületkasszás turkálóját egész júliusra.
Háborognak és a létüket féltik a független színházak Csák János tárcájának a bejelentése utánOrszágos hírűvé vált az Átrium Színház támogatási akciója is, a közönség adományaiból több, mint 87 millió forint gyűlt össze a kormánykritikus hangvételű előadásokat is műsorán tartó teátrumnak. Tavaly július 7-én az Átrium egésznapos támogatói napjának keretében valósult meg az Egy Kávé az Átriumért! program, melynek lényege, hogy az eseményhez csatlakozó vendéglátóhelyek a csütörtöki bevételük teljes összegét az Átrium számlájára utalták el, az eseményt a Jedermann kávézó kezdeményezte a Facebookon, és sokan csatlakoztak hozzá. Ugyan nemrég az Átrium komoly veszélybe került, a tavalyi rendkívüli összefogás példaértékű volt a közönség szempontjából.
A független színházakra fordított állami pénzek egyre csökkennek, ahogy arra Borgula András, a Gólem Színház alapítója is rámutatott az Erzsébetváros magazinnak adott interjújában. – 10 éve még 1 milliárd volt az elérhető keret, tavaly nagyjából ennek a fele, idén 300 millió forint jut az ország összes független színházára. Ez nagyjából egy kőszínház éves támogatása. Eddig egyébként minimálisan 5 millió forint volt az adható összeg, most alsó határ sincs, akár 1000 forintot is „elnyerhet” egy alkotóközösség – mondta a lapnak Borgula András. Nyilvánvaló, hogy a független színházaknak szükségük lesz a közönség adományaira, holott fenntartásuk nem az ő feladatuk lenne, ez az államnak kutyakötelessége.
A sziszüphoszi működés és az elpusztíthatatlan színház
A független színházi működésről, az egyéb bevételi forrásokról és lehetőségekről Gyarmati Katalint, a Stúdió K Színház igazgatóját kérdeztük.
Egy laikus számára hogyan tudná leírni egy független színház, jelen esetben a több, mint 50 éve működő, nagy múltra visszatekintő Stúdió K Színház működését? Mennyi feladat hárul a társulatra?
A Stúdió K azon kevés független színházak egyike, mely saját játszóhellyel és társulattal rendelkezik. A költségvetésünk folyamatos csökkenése miatt nincs lehetőség létszámnövelésre, ezért mindenkire több feladat hárul. Színművészeink nap mint nap részt vesznek a színház operatív működésében is, a díszletépítéstől kezdve a karbantartási munkákon át a takarításig minden az itt dolgozókra hárul, legyen az illető adminisztratív vagy művészeti munkatárs. Ez a működési forma valójában már a Stúdió K védjegyévé vált, mindig is ez volt a munkamódszer, és ezt a hagyományt sikerült ötven éven át megőrizni és átörökíteni az új generációkra is. Vendégművészeink meghívásakor fontos minden alkalommal közölni, hogy a kellékezésen át a műszaki munkálatokig minden a társulatra hárul.
Tavaly novemberben a RUSZT – Ráday Utcai Színházi Találkozó keretében garázsvásárt és árverést rendeztek a színházban, elégedettek voltak a részvétellel?
A garázsvásár egy olyan vállalás volt, amely kettős funkciót töltött be. Egy közös reggelivel indult, melyre minden érdeklődőt szeretettel vártunk, és közben a színház kiárusított jelmezeit, már lejátszott kellékeket, tárgyakat lehetett megvásárolni. Jótékonysági akció volt és környezettudatos, az újra felhasználhatóság jegyében zajló rendezvény egyben. Kíváncsiak voltak ránk a nézőink, nagyon sokan eljöttek, vásároltak is, és ezáltal támogatták színházunkat. A közvetlenség, a nyitottság és a kíváncsiság jellemezte ezt a rendezvényt. Az árverést színészeink vezették, ők segítették a licitálást, lehetett velük alkudozni is. Szeretnénk ebből hagyományt teremteni, ezért idén november elején is rendezünk egy hasonló garázsvásárt, és szeretettel várunk mindenkit.
A Független Előadó-Művészeti Szövetség (FESZ) tagjai – köztük a Stúdió Színház is – jelen volt azon a közgyűlésen, melyet a Kulturális és Innovációs Minisztérium épülete előtt tartottak a Szemere utcában. A közgyűlést azért szervezték, mert a legtöbbek 0 forint támogatást kaptak a KIM pályázatán. Vezetett bármi eredményre az akció? Terveznek még hasonló megmozdulást a FESZ-tagok?
A FESZ folyamatosan azon dolgozik, hogy a független színházak és művészek munkáját segítse, egyfolytában kérdéseket és problémákat fogalmaz meg az illetékesek felé, melyekre nagyon sok esetben nem érkezik válasz. A független szféra, és ezen belül a FESZ működése is gyakran sziphüszoszi működésre hasonlít, halandunk egy kicsit előre, majd megint hátráltatva vagyunk. Önmagában nagy eredménynek számít az is, hogy összefogott ez a terület, és egységes álláspontot képviselve hallatta a hangját. Forintosítva nyilván nem vezetett eredményre, de azért azt a reményt nem szabad feladni, hogy talán ez a közeljövőben valamilyen formában változhat....
Június végén – a FESZ-közgyűlés után pár héttel – támogatási programot is indítottak, mekkora összegre van szükségük?
A támogatási programunk folyamatosan nyitott, az Adjukössze.hu oldalon is jelen vagyunk, de közvetlenül is támogathatnak bennünket, nagyon sokat jelent számunkra a legkisebb összeg is. Minimális költségvetésből dolgozunk, egy épületet tartunk fenn, amely folyamatosan amortizálódik, produkciókat hozunk létre egész színházi évadban, befogadunk más produkciókat is, és repertoárszerű a működésünk, ezen belül pedig különlegességünk, hogy kiváló bábelőadásokkal várjuk a legkisebbeket is. Mindezek függvényében azt kell mondjam, hogy minden hozzánk kerülő forintnak megvan a helye. Több tízmilliós nagyságrendben kell gondolkozni, amikor arról beszélünk, hogy mekkora összegre van szükségünk, de a jelenlegi állapotok miatt, amelyek mindenkit egyénenként sújtanak, nagyon hálásak vagyunk bármekkora összegért is.
Számíthat a pályázatoknál, a támogatási összegeknél, hogy egy régóta fennálló színházi műhelyről van szó?
Valamennyire biztosan igen, hiszen egy ilyen régóta fennálló, magas művészi színvonallal és stabil gazdasági mutatókkal rendelkező intézmény mégiscsak valami maradandó értéket képvisel, de ez a támogatás az utóbbi időkben már csupán a fennmaradás minimumához elég jóformán. Innovációra csak a fantáziára, a művészi képzelet határtalanságára számítva van lehetőség. Ez gyakran deprimáló is, mert a fogyasztói érzékeink sokkal gyorsabb ütemű változásokhoz alkalmazkodtak az utóbbi évtizedben, amelyekkel a színház nagyon nehezen tud versenybe szállni, technikai újításokról már nem is álmodunk, de a színház állandósága folytán azt gondolom, hogy elpusztíthatatlan, és érdeklődésre tarthat számot. Ezt nem követik azok a pályázati stratégiák, amelyekkel jelenleg rendelkezünk.
Pontosítás
Cikkünk első változatában tévesen állítottuk, hogy a nevesített független színházi műhelyek – Stúdió K Színház, a Pintér Béla és Társulata, a Proton Színház, a Stereo Akt, a TÁP Színház, a Dollár Papa Gyermekei, a Duda Éva Társulat, a Kerekasztal Színház, a KV Társulat, a Láthatáron Csoport, a Nézőművészeti Kft. és a Veres 1 Színház – 0 forintos támogatást kaptak a a Kulturális és innovációs Minisztériumtól (KIM). Mint a KIM Sajtó- és Kommunikációs Osztálya lapunknak írta: valójában 2023-ban a fent felsorolt független színházak hozzávetőleg 150 millió forint támogatásban részesültek, míg több említett társulat nem nyújtott be pályázatot, nem igényelt állami támogatást az idén.
„A kormány, ahogyan eddig is, az idén is pályázati úton biztosított támogatást a független előadó-művészeti szervezetek számára. A minősítéssel nem rendelkező előadó-művészeti szervezetek működésének támogatására 830 millió forint forrás állt rendelkezésre, továbbá 6 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett előadó-művészeti támogatásra is beadhatták kérelmeiket” – írta a minisztérium sajtóosztálya.
A KIM arra is kitért: „a magyar állam erőn felül segít a kultúra területén, de az egész szektor jövőképességére is tekintettel kell lennie. A színházi-, előadó-művészeti területnek helye van a kulturális alapellátásban, de a finanszírozáshoz szükség van a piaci alapokra és a mecenatúrára támaszkodó struktúrára, szemléletre is. A független előadó-művészeti szervezeteknek nem fenntartója közvetlenül az állam és az önkormányzatok sem, fenntartásukat piaci alapon szervezik, kiegészítve pályázati úton elérhető állami támogatásokkal.”