Az utóbbi években egyre nagyobb vihart kavar a kultúra finanszírozását szolgáló pályázatok eredménye. Nem elég, hogy hónapokat csúszik az elbírálás, a támogatások megítélése, az arányok és az indoklás hiánya, a tehetetlenség a veszteseket egyre nagyobb indulatba hozza.
Kihirdették a működési pályázatok eredményét, de a mostani helyzetre hivatkozva a megítélt támogatásoknak a 41 százalékkal csökkentett összegét kapják csak meg az aspiránsok. Már a kiírás is így született meg, a kurátorok ugyan a teljes összeget osztották szét, de a döntési lista már csak a csökkentett összeget tartalmazza. Ebből aztán újabb kultúrpolitikai polémia született.
De mindez még nem volt elég, mert legutóbb a „taopótló” támogatás eredménye még inkább felkavarta a kedélyeket. Több független alkotócsoport nyílt levélben fordult az utóbb említett pályázatot elbíráló kurátorokhoz. »Miután az ún. „működési pályázat” keretösszegét, amelyből fenntartjuk magunkat, előzetes egyeztetés és indoklás nélkül, brutálisan lecsökkentették, mindannyian vártuk az „Előadó-művészeti szervezetek támogatása 2023” program eredményeit, amely forrást és ezáltal reményt adott volna nekünk az életben maradáshoz. Önök minden pályázatunkat elutasították. 0 Ft-ot ítéltek meg nekünk, minden egyes beadott tervünkre. Döntésük következményeként közös kultúránk egy fontos és elválaszthatatlan része, a független előadó-művészet semmisül meg. A programban Önök az adófizetők pénzéről rendelkeztek így nemcsak nekünk, kisemmizett szervezeteknek, hanem a széles nyilvánosságnak is joga van tudni döntésük indokait.« Az aláírók között olyan markáns, fontossá vált formációk szerepelnek mint a Pintér Béla és Társulata, a Proton Színház, a Stereo Akt, a TÁP Színház, a Dollár Papa Gyermekei, a Duda Éva Társulat, a Kerekasztal Színház, a KV Társulat, a Láthatáron Csoport, a MáSzínház, a Nézőművészeti Kft. és a Veres 1 Színház. Igen, ezek a társulatok egyetlen fillért sem kaptak a hatmilliárdnyi keretösszegből.
Nyílt levélben kérdezik a független magyar színházak, miért ítélték őket halálra ismeretlen kurátorokÉs hogy kik kaptak? A kilencvenöt oldalas listából nem könnyű kiragadni bárkit. De először néhány jelenségről. A nyíltan jobboldali szimpátiájú Magyar Teátrumi Társaság több soron nyert támogatást, mint ahogy néhány a szervezeten belül élharcos teátrum, legyen az kőszínház, magánszínház, alapítványi teátrum, vagy szabadtéri színház, netán fesztivál.
Kiemeltnek tűnő támogatást kapott például az egri Gárdonyi Géza Színház, a kecskeméti Katona József Színház, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, a Pécsi Nemzeti Színház, a szombathelyi Weöres Sándor Színház, a Pesti Magyar Színház, a Thália Színház, a Győri Nemzeti Színház, a Székesfehérvári Vörösmarty Színház, a Budapesti Operettszínház, a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház és a Margitszigeti Színház. Csak az arányok kedvéért: a Veszprémi Petőfi Színháznak 56 millió forint jutott ebből a keretből, amely hasonló mértékű, mint a korábban említett teátrumok appanázsa. A Bozsik Yvette Alapítványnak 39 millió jutott, az „Új Színházért” Alapítványnak, amely Magyarpolányban hoz létre passiójátékot, szintén csaknem 40 millió. A finanszírozásukat tekintve a minisztériumhoz átkerült budapesti színházak közül jelentősebb összeget ítéltek az Újszínháznak és a József Attila Színháznak. A magánszínházak közül a Játékszín, a Karinthy Színház sorolható a kedvezményezettek közé, de mások mellett a Gózon Gyula Kamaraszínház és a Turay Ida Színház is kapott támogatást. Szintén nagyobb összeghez jutott a Kémesre bejegyzett Médiakult Nonprofit Kft is. A támogatandók közé került a Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központ 150 millió forinttal, Kisvárdán rendezik ugyanis évtizedek óta a határon túli magyar teátrumok fesztiválját. A Pécsi Harmadik Színház is kapott támogatást, néhány hónapja még gyűjtést rendeztek a megmentéséért. Nem maradhatott ki a „jól járók” közül a Nemzeti Artista-Előadó- és Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. sem, amely a volt kulturális államtitkár, Fekete Péter érdekkörébe tartozik. Szintén több tíz millió forint jutott a Magyar Teátrum Nonprofit Kft.-nek. A Magyar Népmese Színház – amelyről a Magyar Nemzet az egyik cikkének címében azt állította, hogy „a gendervilággal szemben népmesékkel érzékenyítenek” – 12 millió forint támogatásban részesült.
Jószágok a közlegelőn
Bár az eltörölt kulturális tao épp a magánmecenatúra bevonását segítette a kultúra finanszírozásába, az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetője, Csák János szerint más úton is be lehet vonni az üzleti szférát mecénásként. A mikéntről a kormányközeli Mandiner hetilapnak adott interjújában mindössze egy konkrét példát említett: „A Szépművészeti Múzeum műtárgyvásárlásait is támogatja az üzleti szféra, El Greco egyik művét a Mol Alapítvány segítségével vásárolta meg.” Csák János ugyanakkor arról nem beszélt, a magáncégeket – egy romló gazdasági helyzetben – mi ösztönözné a mecenatúrára.
A miniszter szerint „a taórendszer következtében sok eltérő színvonalú kis színházi társulat jött létre. Ennek az az eredménye, hogy a nézők becsábításához alacsonyan kell tartani a jegyárakat. Az így kieső bevételt mindenki az államtól várja.” A tárcavezető szerint 2021-ben a magyar kulturális szféra finanszírozásának 80 százalékát az állam állta, ami „olyan magas arány, hogy infantilizál.” Csák úgy fogalmazott: „A magyar állam erőn felül segít a kultúra területén, de el kell kerülnünk a közlegelők tragédiáját. Ez azt jelenti, hogy ha egy legelőre, amely tizenöt jószágot tud eltartani, ráengedünk húszat, akkor két év múlva egyrészt letarolják, másrészt éhen halnak a gazdákkal egyetemben.” T.G.
A visszásságok ellen a Színházi Kritikusok Céhe is felemelte a szavát. Közleményükben többek közt azt írták: „Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy komoly, jól dokumentált, a színházi szakmában jelentős eredményeket felmutatni tudó előadó-művészeti társulatok egyetlen forint támogatást sem kaptak, ahogy elfogadhatatlannak tartjuk a támogatások közt fennálló drasztikus egyenlőtlenségeket is, valamint azt, hogy olyan szervezetek is kaptak több tízmillió forintos támogatásokat, amelyeknek nem nyilvános a tevékenységi köre, vagy nem előadó-művészeti szervezetek.”
A minisztérium egyelőre nem reagált a tiltakozásokra, és nem hozta nyilvánosságra az eddig titkolt kurátorok listáját. Kérdés, hogy a nem támogatott műhelyek miként tudják túl élni a következő hónapokat, jobb esetben éveket.
Szélesvásznú hátraarc
Keszég Lászlót, a Magyar Színházi Társaság elnökét kérdeztük az előadó-művészeti pályázatok elbírálásáról.
A Magyar Teátrumi Társaság (MTT) nyert támogatást a legutóbb közzétett pályázaton, a Magyar Színházi Társaság (MSZT) nem. Nem is pályáztak?
Előadó-művészeti szakmai szervezetként nem pályázhattunk, ezért nem is pályáztunk. A táncszövetség megpróbálta, de nem tudtak ők sem. Ez a szabály azért van, mert nem hozunk létre előadásokat, képviseljük a tagszervezeteket, ernyőszervezet vagyunk, így az elnökségünk nem tudja, milyen módon pályázhatott az MTT. Lehet, hogy van ilyen típusú feladatra is jogosultságuk, nem tudom. Azt tudom, hogy az MSZT-nek nagyon-nagyon nehéz lesz.
Egy szakmai szervezet vezetőjeként mit gondol a pályázatok körül kialakult helyzetről?
Azzal mindenki tisztában volt, hogy nem lehet minden pályázót egytől egyig megfelelően, megnyugtatóan, kielégítően támogatni. Soha nem is lehetett. Négy évig voltam NKA-kurátor, ott se lehetett ezt véghez vinni, de ekkora aránytalanságok nem voltak. A mostani probléma a brutális aránytalanság. Plusz ami engem gyötör, az az, hogy a vágyvezérelt gondolkodás hibájába estem. Egy éve komolyan vettem a színházi szféra konszolidálására utaló jeleket. Olyanokat, hogy igazán normális volt a kommunikáció az államtitkár-helyettessel. Voltak a rezsiválsággal kapcsolatos, minden színházat és színházi szervezetet behívó tanácskozások, ezen belül volt különböző munkacsoportok szervezése, satöbbi. Most viszont szélesvásznú a hátraarc.
Ön szerint mi a legnagyobb probléma?
A független szféra kiszorítása. Árnyalva inkább úgy mondanám, hogy a FESZ-tagok kiszorítása. Természetesen van sok kivétel is, amely nem tartozik semmilyen ernyőszervezet alá. Ezalatt azt értem, hogy a független színházak között vannak olyanok, amelyek azért függetlenek, mert sem az állam, sem az önkormányzatok nem alapítóik, ezért az állam és az önkormányzat közötti területen pályáznak, de abszolút kommersz szórakoztató tartalmat állítanak elő. Ugyanakkor vannak azok a független színházak, melyek jelen idejű társadalmi jelenségekre reflektálnak, sokszor iróniával, esetleg szemtelenül, provokatívan, viccesen. Nekem ez az igazi független színház. Ezeket a színházi csoportokat, befogadóhelyeket szorítják ki. Nem nagyon értem a szándékot, amely ennyire megnehezíti a függetlenek helyzetét, hacsak nem azért, mert kellemetlenné vált a szókimondásuk vagy nem tudom, mijük. Persze, értjük, hogy nincs elég pénz, hogy aszály van, de lehetetlenek az aránytalanságok.
Korábban kaptak ilyen jelzést, hogy egyes társulatokat, akik kényelmetlenek lehetnek a hatalomnak, majd megbüntetnek?
Nem tudok ilyenről. Az egész színházi szférát szárítják ki, vagyis pénzeket vonnak el, és a kulturális tao megszüntetése után nem érkezett megfelelő megoldás. Tény, hogy vissza lehetett élni a tao adta előnyökkel, de a visszaéléseket egy körülhatárolható kör művelte, amelyet ki lehetett volna szűrni, és lehetett volna finomítani a rendszert. Már akkor sem értettem, miért kellett a fürdővízzel kiönteni a gyereket. Nagy hibának tartom. Megszűnt a kiszámíthatóság.
Mi lehet a megoldás?
Muszáj lenne, hogy a magánszféra belépjen, főleg a független színházi szféra finanszírozásába. Ezzel nem azt mondom, hogy az államnak ki kellene vonulnia ebből a rendszerből, magára hagyva a progresszív színházi törekvéseket. Szükség lenne több, a színházi rendszerbe beléptető kapura, más néven befogadó színházakra. Az elkeseredésünk ellenére ezekért a célokért kell tovább dolgoznunk. Nem hagyhatjuk, hogy ezt leszabályozza vagy megakadályozza a mindenkori hatalom. Azzal együtt, hogy mára a Magyar Színházi Társaság léte is veszélybe került. B. Gy.