Csatakokban patakzik szőke félhosszú hajából a sör, homlokára csurogva keveredik az izzadsággal, végigfolyik az arcán, le a mosolygó szája mellett, cseppek hullanak a padlóra, ahogy lendületesen közelít a bárpult felé egy újabb italért. Ott is bólogat a zenére, rendel, várakozás közben a színpad felé fordítja fejét, s az önfeledtség mámorában elveszik a pillanatban. Közelebb lehet a hatvanhoz, mint az ötvenhez. Nő. Talán osztályvezető egy bankban. Vagy orvoslátogató.
Legalábbis a másfél órával korábbi decens megjelenése alapján.
De az ember ugye nem azért jár koncertre, hogy ugyanúgy fessen és ugyanúgy társadalmi konvenciók keretei között létezzen, mint a hétköznapokban.
Az ’80-as évek legendás alter-rock együttesének, az Európa Kiadónak a Kobuciban tartott koncertjén a közönség efféle zabolátlansága volt a legfelemelőbb.
Mert annyi szó esik a magyarok deprimáltságáról, a szűkülő középosztályról, a rezignáltsággal vegyes depresszív mindennapokról, aztán az ember elmegy Óbudára, és azzal szembesül, hogy extatikus örömet okoz elfelejteni az állandó frusztrációt, vagy csupán egyetlen estére visszarepülni abba az időbe, amikor tinédzserként, fiatal felnőttként a rendszer ellen lázadtak, a pillanatnak éltek, amikor még mertek a pillanatnak élni, és amikor még tényleg jöttek-mentek a szerelmek. És most, itt, a balladaszerű versszakok és gitárszólamok egyszeriben semmivé teszik az elmúlt negyven évet. A joviális küllemű, szemüveges, kopaszodó férfi, aki, meglehet, épp a napokban hagyott fel több évtizeden át tartó pedagógusi hivatásával, konkrétan pogózik a tánctér közepén, összeölelkezik egykorú barátaival, néhány fiatallal, köztük húsz év körüli fiával.
Mégsem ’83-at írunk: ma 2023 van.
És mindez nem csupán a nosztalgiáról szól. Nem az emberbe kódolt automatizmusról, mely során az emlékek idővel megszépülnek, és még a nehéz időkre is – nem(csak) a 1990-es Pál Utcai Fiúk-dalra – sóvárogva gondolunk, amihez valami megmagyarázhatatlanul kellemes érzet társul. Hanem arról, hogy ezek a dalok semmit nem veszítettek aktualitásukból, vagy pontosabb úgy fogalmazni: ma újfent letaglózóan aktuálisak. Nem véletlen, hogy a több mint 60 országban bemutatott Besúgó című, nyolcrészes HBO-sorozat (2022) főcímdala a Mocskos Idők lett. Mikor lenne időszerűbb énekelni, hogy „Mindenki szabad, mindenki egyenlő / Legyen az illető koldus vagy államfő”, ha nem manapság, amikor épp új arisztokrácia épül a hatalom kegyeltjeinek körében, s amikor azt is meg akarják mondani, miről mit gondolhatunk. Vagy azt: „A világ olyan valószínűtlen / Az álom én vagyok / Olyan jövőkbe nézek / Amiket sosem láthatok”. Aztán: „Se múltam, se jövőm, se pénzem / De nem vesztem el soha a fejem”.
Telt ház, a bejárat előtt még vagy 50-en ácsorognak, pokrócra telepedve kisgyereke családok játszanak, s közben Menyhárt Jenőt hallgatják, de látni nem látják, ahogy a színpad elejére állva hergeli a korosztályát. A kor nem számít, vagyis épp hogy nagyon is számít, mert jó nézni az embereket, ahogy a nyugdíjhoz közeledve magasba tartott karokkal üvöltik a Megalázó, durva szerelem traktusaira, hogy „Én nem akartam azt, hogy jó legyen! Tombol az életöröm / Hátamba hasít 10 köröm / Nincs rá szó, Nincs neve / De van, aki tud / Mit kezdeni vele / Megalázó, durva szerelem / Ez így elég jó nekem”.
S jó nekik. Azoknak, akik ott voltak. Függetlenül attól, hogy van abban valami disszonáns, hogy Menyhárt énekli a Mindenki egyenlőt, miközben az EK-ban ő autokratikus igazgató, s rajta kívül a tagok folytonosan cserélődtek (jelenleg Menyhárt mellett Bujdosó János, Kálmán András, Koroknay András és Gyenge Lajos alkotja). Függetlenül attól, hogy néhány rím ma még inkább gyermetegnek hat, mint anno, s függetlenül attól, hogy kire mi vár odakint, a dolgos hétköznapokban. Mert egy koncert szólhat rosszul, az énekes vinnyoghat fülsértőn (erről szó nem volt), a lényeg mégiscsak az, hogy mindent leszámítva az a néhány száz ember, aki jegyet vált egy koncertre, hogyan érzi magát, és mennyire tud felszabadult lenni. A nyolcvanas években a felszabadulás éppúgy távolinak tűnt, ahogy ma. Egy Európa Kiadó-koncerten ezt a vágyat át lehet élni. Legalább ideiglenesen. Nem véletlen, hogy a zenekarnak az idén több koncertje volt, és jelen állás szerint Békéscsabán és Budapesten is lesz még az idén fellépése.
A vágyott kikapcsolódás garantált.
