Szeged;önbíráskodás;

Elfogták a két férfit, aki lövöldözni kezdett Szeged belvárosában egy adósság miatt

Egy jogosnak tartott vagyoni követelést akartak behajtani. 

Csoportosan és felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az ellen a két férfi ellen, aki szamurájkarddal késsel és gumilövedékes fegyverrel akart adósságot behajtani egy férfitól. A rendőrök elfogtak két elkövetőt – derül ki a police.hu híréből.

E szerint több állampolgári bejelentés is érkezett 2023. szeptember 15-én késő délután a 112-es segélyhívó számra, hogy Szeged belvárosában lövéseket hallani. Az incidens néhány perc alatt lezajlott, az elkövetők és a sértett is elmenekült.

A helyszínre irányított nagy létszámú rendőri erő azonnal megkezdte az adatgyűjtést és a tanúkutatást. A beszerzett információk alapján megtalálták a sértettet, aki csak annyit volt először hajlandó közölni, hogy sérülései gumilövedékes fegyvertől származnak, egyébként nem akart a rendőrökkel együttműködni. Ennek ellenére sikerült azonosítani a támadóit, akik közül kettőt már elfogtak, őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatásukat. Társaikat szintén azonosították, őket még keresik.

Kiderült, hogy a társaság egy jogosnak tartott vagyoni követelést akart behajtani a sértetten és annak családján. Ennek sajátos formát választottak: kést, szamurájkardot és gumilövedékes fegyvert vettek magukhoz. A Szegedi Rendőrkapitányság csoportosan és felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.