A memóriánk szelektív. A rosszat, a fájdalmasat inkább kiradírozzuk az emlékezetünkből, mint hogy tanulnánk belőle. Még a politikusok is elfelejtik a katasztrófák megelőzésére és leküzdésére tett ígéreteiket, nem, vagy csak részben teljesítik vállalásaikat.
Ennek a „feledékenységnek” lehetünk tanúi a világszerte 7 millió áldozatot követelő koronavírus járvány lecsengésével. Már nem trendi a fertőtlenítőszeres kézmosás, a légúti fertőzöttek maszkviselése, alábbhagyott a járványügyi éberség. Sok államban leépítik a járványfigyelő szolgálatokat, nem költenek adatgyűjtésre, a szakemberek felkészítésére.
Annak ellenére történik mindez, hogy velünk élnek a kórokozó kevésbé veszélyes, de gyorsan terjedő változatai. Augusztusban még mindig másfél millió új Covid-19 fertőzést és közel kétezer halálesetet jelentettek az Egészségügyi Világszervezetnek (a WHO-nak) még úgy is, hogy a tagállamok többsége már nem oszt meg adatokat. Aggodalomra ad okot, hogy a halálos áldozatok száma különösen a Közel-Keleten és Ázsiában emelkedik, míg az amerikai kontinensen és Európában a kórházi kezelésre szorulók száma nő. Nem tudhatjuk azt sem, mikor tör ránk egy újabb, esetleg még ismeretlen mikroorganizmus kiváltotta pandémia, hiszen a természetes élő rendszerek folyamatos rombolása miatt a vadon élő állatok és az emberek élettere közötti elválasztó sáv egyre keskenyebb lesz, a vírusok könnyebben terjednek állatról emberre.
A Világbank járványügyi alapja 2023 tavaszáig összesen mintegy 1,6 milliárd dollárt gyűjtött össze, ami jóval kevesebb, mint a WHO és a bank becslése szerint a világjárványra való felkészülés évi minimálisan 10,5 milliárd dolláros finanszírozási igénye. Pénz nélkül viszont az alacsony és közepes jövedelmű országok sokasága képtelen kiépíteni és fenntartani hatékony népegészségügyi kapacitást, és ezzel megelőzni, időben felismerni és helyben kezelni a járványkitöréseket, melyek tovább terjedve a világ többi országára is veszélyt jelenthetnek.
A WHO által felkért független szakértői-szakpolitikai testület a járvány tetőfokán, 2021 tavaszán kezdeményezte, hogy a tagállamok pandémiás keretegyezményben vállaljanak kötelezettséget a járványokra való hatékonyabb felkészülésre és reagálásra. Fél évvel később a WHO rendkívüli közgyűlésén kormányközi tárgyaló testületet állítottak fel a világjárvány megelőzésére, a tagállamok felkészülésére és reagálására vonatkozó, kötelező érvényű egyezmény, megállapodás vagy más nemzetközi okmány kidolgozására.
Van pozitív példa, mert a 20 évvel ezelőtt jóváhagyott dohányzás ellenőrzési keretegyezmény érzékelhetően hozzájárult a dohányzás visszaszorításához. Ám annak idején csak az egészségkárosító termékek előállításában érdekelt multicégek lobbierejét kellett szétzúzni, napjainkban azonban háborús és humanitárius válságok, gazdasági recesszió és energiahiány nyit teret a populista és nacionalista erőknek, amelyek gyengítik a globális szolidaritást és együttműködést. Ezért is nehéz, bár nem reménytelen a járványügyi világegyezmény megalkotása.
A tervezett okmány az alábbi elemekre fókuszál: a világjárványok korai észlelése és megelőzése; a jövőbeli világjárványokkal szembeni nemzeti, közösségi ellenálló képesség növelése; reagálás a jövőbeli világjárványokra, mindenekelőtt az orvosi megoldásokhoz, például az oltóanyagokhoz, a gyógyszerekhez és a diagnosztikához való egyetemes és méltányos hozzáférés javítása révén; erősebb nemzetközi egészségügyi keretrendszer, amelyen belül a WHO tölti be a vezető funkciót népegészségügyi vészhelyzetekben; globális egészségszemlélet.
A tárgyalások közel három éve tartanak és lassan haladnak. Szeretnék a dokumentumot 2024 májusában, a WHO közgyűlésén elfogadtatni, de egyelőre csak egy sok tekintetben puha nyelvezetű tervezet készül el. Túl sok nézőpont ütközik, s miután a világ visszarázódott az egyenlőtlenségek, a szegénység tolerálásának önző menetébe, a kompromisszumok kialakítása is egyre bonyolultabb. A szakmai érveket gyakran a WHO fórumain is felülírják a politikai szempontok.
Kritikus pont, hogy a gazdag országok és a nagy gyógyszercégek ragaszkodnak az új védőoltások és vírusellenes szerek szellemi tulajdonjogának fenntartásához, ami ellehetetleníti a fejlődő államok gyors hozzáférését. Nem tisztázott, kapnak-e a szegény övezetek támogatást úgynevezett másolt (generikus) készítmények gyártásához és forgalmazásához. Kérdés, hogy milyen szakmai követelményeket kell teljesíteni a tagországoknak, mekkora források segíthetik ütőképes népegészségügyi, laboratóriumi kapacitások kiépítését, az ellátó láncok működtetését. Orvosolni kell a WHO krónikus finanszírozási hiányát is (ehhez az első tagdíj emelési lépést megtették).
A tárgyalások érzékeny területe a dokumentumban foglaltak teljesítésének számonkérése, az egyes tagállamok járványkezelésének átláthatósága. A WHO Alkotmánya szerint a szervezet irányító és koordináló szerepet játszik a nemzetközi egészségügyben, de hogyan lehet ezt vészhelyzetben aprópénzre váltani? Milyen többlet jogosítványai lesznek a WHO-nak, lehet-e szankcionálni, ha egy kormány megtagadja az együttműködést, ahogy például a Kínai Népköztársaság nem szolgáltatott adatokat a Covid-19 eredetének felderítéséhez? Elég-e ehhez a WHO égisze alatt megállapodni vagy átfogó ENSZ paktumra van szükség?
Az ENSZ őszi közgyűlésének margóján magasszintű állami vezetői találkozót terveznek a pandémiás felkészülésről. A jóváhagyásra ajánlott 13 oldalas politikai deklaráció nagyon részletesen, de csak általánosságban szól a teendőkről, és a készülő megállapodásról azt tartalmazza, hogy „ösztönözni kell a kormányközi tárgyaló testületet, hogy zárja le a WHO-egyezményről szóló tárgyalásokat…a méltányosság szükségességének előtérbe helyezésével…a WHO Alkotmánya alapján fogadjon el megfelelő dokumentumot.” Ez a szöveg nem ígér erős kötelezettségvállalásokat a majdani egyezményben.
Vannak országok, amelyek a nemzetállami szuverenitás korlátozásaként élik meg a WHO hatáskörének potenciális szélesítését, s nem kívánnak osztozni a globális felelősségben. Márpedig a Covid-19 fő tanulságainak egyike, hogy a sikeres járványkezelés feltétele a védekezés összehangolása, a közös, határokon átnyúló cselekvés. Bebizonyosodott, hogy az csak kapkodáshoz, káoszhoz vezet, ha a lezárások, a tesztelési protokoll, a vakcinák engedélyezése nemzeti kompetencia marad. Az lenne kívánatos, ha az intézkedések kizárólag epidemiológiai adatokon és előrejelzéseken, nemzetközi szakértői munkacsoportok ajánlásain alapulnának, s nem politikai vezetők rövidtávú érdekeit tükröznék.
Akadnak, akik egészségügyi világkormányt vizionálnak, és azzal riogatnak, hogy a WHO valamilyen ördögi, nemzetek feletti szuperszervezetté válik, oltásokra kényszeríti a lakosságot, ha létrejön a pandémiás világegyezmény. Mindez tömény hazugság, ugyanis kizárólag olyan hatásköröket kap a WHO, amelyekkel a tagországok megbízzák.
A tárgyalásokat indítványozó Európai Unió tűnik a megállapodás fő támogatójának, az afrikai országok is mellette vannak, főleg, ha a dokumentum a vakcinákhoz történő jobb hozzáférésüket garantálja. Kína feltehetően nem fog beleegyezni a járványügyi információk feltétel nélküli megosztásába, a háborúban álló oroszok magatartása pedig kiszámíthatatlan. Az Egyesült Államok részéről az elnökválasztási kampány közepén óvatosság várható. A geopolitikai kontextus tehát döntő lesz az egyezmény végső szövegének összeállításakor. Ugyanakkor érthető, hogy a WHO konszenzusra törekszik, mivel a dokumentum kidolgozásában való részvétel és a létrejövő egyezségek segítik a tagállamok végrehajtás iránti elkötelezettségét.
A szakma és a WHO vezetése bizakodik. Azt mondják, hogy nem lebecsülendők a kis lépések sem a népegészségügyi infrastruktúra fejlesztésében, a globális és regionális együttműködés javításában. De bátor és ambiciózus világszerződés hiányában a történelem ismételheti önmagát: újabb és újabb pusztító járványok jöhetnek, amelyek pedig elkerülhetőek lennének.