„Nem biztos, hogy ezt nekünk meg kell szavazni” – mondja a Hír TV adásában Kövér László házelnök a svéd NATO-tagságról – amit Törökország és Magyarország kivételével - minden tagország jóváhagyott már, de ősszel a török parlament is dönthet róla. A vita azután lángolt fel ismét, hogy a kormánypárti sajtó felfedezett egy Az EU és a demokrácia címet viselő, a svéd közoktatásban is használt társadalomtudományi oktatóvideót, amely Gulyás Márton megszólalásával indul, aki kijelenti, hogy Magyarországon a demokrácia 2010 óta lassanként megszűnt. A napokban Szijjártó Péter külügyminiszter jegyezte meg, a svédek NATO-csatlakozásának további blokkolását a film miatt, a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely pedig a szerdai Kormányinfón beszélt arról, javasolni fogja Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezetőnek, hogy a frakcióülésen vetítsék le a filmet, és utána döntsenek a kérdésről a kormánypárti képviselők. Kövér László meg hozzáteszi: olyan szövetségesre nincs szükségünk, amelyiknek az a véleménye rólunk meg a mi hazaszeretetünkről, amit ez a kis film tükröz. Tehát mit keresünk mi egy ilyen szövetségben? Valaki nincs a helyén.
Az, amit a kormányfő a pártja (frakciója) és külügyminisztere háta mögé bújva a svéd NATO-tagság meghekkelésével művel az egyszerre példátlan skandallum a diplomáciatörténetben, és merényletkísérlet Magyarország ellen. Az a tektonikus mozgás, amely a szemünk láttára bontakozik ki, csak a világháború utáni változásokhoz lesz mérhető, utolsó lépése az orbáni hatalomnak, amint a nemzetet visszatéríti a keleti partokra. A svéd tologatása ezt jelzi. Azt pedig nem tudni, hogy Kövér Orbán kottájából játszik-e, vagy sem.
Bár az új világban várható hétköznapokról még nem sokat sejteni, a Nyugat nélküi új világ valóságáról sokat elárul a kínai és az orosz minta. Amit biztosan tudni: Magyarországnak semmi keresnivalója az Unióban, de még a NATO-ban sem. Ha valaki előtt nem volna világos: ezirányba évek óta folyik a magyarok megpuhítása, s hogy mekkora sikerrel, azt is csak a kormányfő hallgatásán tudjuk lemérni. Egy népszavazás eredménye legalábbis kétséges, de a jogi trükkök sora végtelen. Nem csodálkoznánk, ha egy magyarok nélküli Uniót és NATO-t felvázoló tervekkel találkoznánk, s nem csupán egy katonai iroda mélyén, „hála”a magyar kormánynak mindez nyílt titok. A kérdés akkor már csak annyi: mit szól mindehhez a NATO? A NATO, mert a hazai közvélemény már hozzászokott az utcai „hőzöngésekhez”, a néphang halovány, az ellenzék megosztott és gyenge. S akkor a magyar történelem szekere megint egyszer külső erőkre bízatik.
Kétségtelen, hogy a NATO keleti szárnya bizonytalanná válna Magyarország nélkül, de azt állítani, hogy ez nem következhet be rövidlátás volna. Az Ukrajnával fennálló csaknem barátságtalan, de legkevesebb kétszínű viszony is arra utal, hogy a rezsim minden bizonytalan elhatárolódás ellenére sem mondott le országgyarapító hagymázas álmairól. Hogy ezt az orosz öl melegében teszi, csak a történelem mérhetetlen fintorának tudjuk be. Az pedig nem vall államvezetői bölcsességre, hogy egy újra független szuverén Ukrajna, amely ütközőállamként is szolgálna Magyarország oldalában ellenséges viszonyban legyen vele.
Mi lenne egy NATO-n kívüli Magyarországgal? Akkor valóra válhatna a rémálom: egy kiszolgáltatott, körkörös védekezésre kényszerített, Kárpátalja miatt megvetett nemzet – ezer kilométerre a baráti oroszoktól.
Nem biztos, hogy ennek így kell történnie, de történhet akár így is.
