- Ironikus szentimentalizmus (Molnár Ferenc: A kék huszár)

Az irodalom nem legelkötelezettebb híveit alkotó közösségből érkező olvasónak is mond valamit Molnár Ferenc neve. Ha egyebet nem, A Pál utcai fiúk című regényt, drámái közül pedig a magyar színházak műsoráról soha le nem kerülő, Liliom című opust jó eséllyel ismerheti. Arról ritkábban szól a fáma, hogy Molnár nagyobb lélegzetvételű kompozíciói a terjedelmes életmű egy részét képezik csupán, a szerző előszeretettel próbálta ki magát az olyan kis (szépirodalmi és újságírói) műfajokban, mint a novella vagy a tárca, és nem kisebb súllyal alkotott érvényeset és maradandót.
Dicséretes, hogy számos régi, klasszikussá érett szöveg új köntösben kerül az olvasó elé, akárcsak a mostani, a közelmúltból példának okáért eszünkbe juthat az Európa Könyvkiadó Kapszula Könyvtár sorozatából Kaffka Margit: Hangyaboly, Babits Mihály: Hatholdas rózsakert, Móra Ferenc: Hannibál feltámasztása kötete. Forma, külalak és dizájn előtérbe helyezése, a könyvtárgy vonzóvá tétele megszólíthatja a fiatalabb korosztályt, utakat nyithat a klasszikusok újrafelfedezéséhez.
A hetven éve, New Yorkban elhunyt Molnár novelláiból készült, A kék huszár címmel ellátott gyűjtemény legfőbb szerkesztői/kiadói szándéka kétségkívül az, hogy az írót jól ismerő olvasókat a meglepetés örömével, míg az életműben kevéssé jártas olvasókat a beavatás élvezetével ajándékozza meg. A kortársak közt hasonló stílust, hangulatot, impressziót keresve Heltai Jenő, Karinthy Frigyes, Lovik Károly, Szini Gyula írásművészetével merülhet fel rokonság. Első olvasatra könnyed, lírai, a kor kívánalmait, vágyait, ábrándos hétköznapjait, napernyős, kalapos, bajuszos, tekintélyes szereplőit visszaadó életképes; a századelő fekete-fehér fotográfiáin látszólagos békében, a Monarchia egyik utolsó lefőzött kávéjának és az úri osztály látogatta fürdőjének gőzében, a régi világváros, Budapest sejtelmes fényei közt bolyongó írásoknak fájdalmas aktualitást az író elvégezte társadalmi mélyfúrás ad. A várost, a divatot, az impresszionista tájleírást („A Dunán aranyos reggeli köd. Alul, a víz fölött sűrű, tejes a színe.” „Édes márciusi nap süt a templom falára.”) háttérként használó szövegek zöme tartalmazza a nagyon komoly, kritikus megfogalmazást emberi minőségekről, helyzetekről (szegénység, munkanélküliség, kiszolgáltatottság).
Molnár Ferenc néhány, a kötetben szereplő elbeszélése a Franklin Társulat 1914-es kiadványában, a Kis hármaskönyvben (három kötet) jelent meg (Miska, A kék huszár, Pletyka). „Felnőtt suhancok, érzékiek, életre vágyók, de elcigarettázzák, eltervezgetik és elviccelik az életüket” – írta a Nyugatban közölt rövid kritikájában Schöpflin Aladár. Az óriás és egyéb elbeszélések könyvből (1917) került kiválasztásra Az óriás című, megrendítő, együttérzésre, az igazságtalanság leleplezésére kihegyezett, Thomas Mannt megidéző szöveg, amely közvetve az ember és ember közt a társadalmi normák felállította különbségekre fókuszál, méghozzá a századelőn, 1900-ban! – „A Marseillaise-t énekelték május elsején napkeltekor, és talán csak egyedül én tudtam, hogy bent a piszkos szőnyegeken haldoklik a forró Afrikának egy nyomorult árva gyermeke, aki nem tudott, hiába, nem bírt bejutni az állatkertbe.”
Az írások egy részének születési ideje Magyarország politikailag és gazdaságilag nehéz időszakára, Tisza István miniszterelnöksége („Mert ő is az idők kiküldöttje / S gyujtogat, hogy hadd hamvadjon össze / Hunnia úri trágyadombja” – Ady Endre) idejére esik. A társadalom szélére sodródott egzisztenciák közt nincs, nem is lehet megváltás, feloldódás, Molnár a derűvel csínján bánik, az empátia az uralkodó védjegy, a polgárságot ironikusan, bocsánatos lebecsüléssel – nem állít, nem jelent ki, nem véleményez – ábrázolja.
Itt az alkalom, hogy egy bonyolult és ki­élezett történelmi korszakban élt és alkotott magyar író szerteágazó életművének egyik fejezetébe nyerjen betekintést a bonyolult és kiélezett történelmi korszakban élő és alkotásokra fogékony olvasó. (Magvető, 2023. 180 o.)