Fidesz;közvélemény-kutatás;pártpreferenciák;Závecz Research;

Csökkent a Fidesz tábora, de még így is toronymagasan vezet, a Mi Hazánk Mozgalom és a kétfarkúak erősödtek a legjobban

Az erőviszonyokban azonban nem következett be markáns változás. 

Május óta a Fidesz tábora valamelyest kisebb lett, tavasszal a választókorúak 32 százaléka támogatta, most 30 százalékon áll. A legerősebb ellenzéki párt továbbra is a Demokratikus Koalíció, a nyáron nem változott a támogatottsága, 13 százalék sorakozik fel mögéjük - derül ki a Závecz Research legfrissebb szeptemberi közvélemény-kutatásából, amelynek legfontosabb megállapításait lapunkhoz is eljuttatták. 

Némileg erősödött május óta a Mi Hazánk - 6-ről 7 százalékra -, s ezzel egyértelművé vált harmadik helye a pártrangsorban. Ennek részben oka az is, hogy a Momentum támogatottsága stagnál, májusban és most is 5 százalékot ért el. A nyári hónapokban a többi pártnál legfeljebb 1 százalékpontos változások voltak, de a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) esetében a minimális növekedés azt jelentette, hogy a tavalyi választások óta először kapott 4 százalékot. A Jobbik és az MSZP is 3 százalékon áll, az LMP 2 szzázalékos, a Párbeszéd 1 százalékos. A parlamenten kívüli pártok sorából ebben a hónapban is a Mindenki Magyarországa Néppárt érte el az 1 százalékot. 


A részvételüket ígérő, biztos pártválasztók 46 százaléka szavazna a Fideszre. Az aktív választópolgárok körében a Demokratikus Koalíciónak 19 százalékos a tábora. Megalakulása óta legjobb eredményét érte el a Mi Hazánk és az MKKP is, előbbi 10 százalékig, utóbbi 5 százalékig jutott. A Momentum a részvételüket biztosra ígérő, pártot választók 6 százalékára számíthatna, az MSZP és a Jobbik 4-4 százalékra. Az LMP az aktív választók csoportjában 3, a Párbeszéd 2, a Mindenki Magyarországa Néppárt 1 százalékos.

A Fidesz kismérétkű visszaesése összhangban van a közhangulat nyáron történt enyhe romlásával. Májusban 64 százalék vélekedett úgy, hogy hazánkban rossz irányba mennek a dolgok, most 67 százalék van ezen a kritikus véleményen. Az országban zajló folyamatokat pozitívan értékelők aránya 29-ről 27 százalékra csökkent az elmúlt hónapokban. A Fidesz táborában a nyáron nem történt hangulatváltozás, háromnegyedük optimistán látja a hazai történéseket, egyötödük pesszimistán.

Az ellenzéki pártok híveinek romlott a véleménye az országban zajló folyamatokról: 92-ről 97 százalékra emelkedett a negatívan értékelők aránya, s a múltkori 4 helyett most 2 százalék szerint mennek jól a dolgok. A pártnélküliek véleménye minimális mértékben, enyhén kedvezőtlen irányba változott: 75-ről 77 százalékra emelkedett a pesszimisták, 10-ről 8 százalékra csökkent az optimisták aránya.