Kell a szélturbina is

Ön szerint miért éppen a napelemek kapcsán pattant ki az elmúlt hetek egyik legfeszültebb közéleti vitája?

A kérdés, különösen a „háztartási méretű kiserőművet” már telepítő, több százezer magyar család számára, igencsak zsebbevágó. Látnunk kell, hogy a kilowattóránként bruttó 38 forint körüli, rezsicsökkentett lakossági áramdíj három, egymástól élesen elkülönülő tételből, a mintegy 5 forintra rúgó áram-, a 23 forint 40 filléres rendszerhasználati díjból és a kettő összegének 27 százalékos áfájából áll. Mintha csak az otthonra rendelt pizza árában külön tüntetnék fel az étel és a kiszállítás díját.

Az 5 forintos hatósági ár nem áll túl távol az akár több száz forintos tőzsdei szintektől?

De. Mivel azonban a Magyar Elektrotechnikai Egyesület politikailag semleges, én ezt adottságként kezelem, nem véleményezem. Tudomásul veszem, hogy az állam a gazdasági nehézségek közepette, 2013 óta így segíti a lakosságot. Egy napelemes háztartás is ezt az 5 – pontosabban a szabályok szerint annak 80 százalékát, vagyis 4 – forintot kapja meg többlettermelésének kilowattórájáért az áramszolgáltatótól. Az eddigi, kedvező, úgynevezett éves szaldóelszámolás szerint, a háztartás a mondjuk nyári többlettermelését egy éven belül, akár télen, ugyanennyiért kapta vissza. A hálózat tehát voltaképp a háztartás ingyenes akkumulátoraként üzemelt. A magyar állam így segítette a háztartási napelemek terjedését. Az, hogy ez az üzembe helyezéstől számított tíz évig biztosított ösztönző visszamenőleg is módosulhat, még szakmai körökben sem volt egyértelmű. Pedig az éves szaldó ellen igen komoly, műszaki érvek szólnak. Így január 1-től az EU meg is tiltotta e támogatást. Ezt tükrözhette a kormány augusztus végi bejelentése is, miszerint a már meglévő napelemesek éves elszámolása jövő évtől havivá változik. Azzal, ha a havi egyenleghúzással a nyári többlettermelést a háztartás télen nem kaphatja vissza „ingyen”, számításaink szerint az éves szaldós beruházások 6-8 évre várt megtérülési ideje legalább felével, 9-12 évre nőtt volna. A tiltakozások hatására viszont a kormány néhány hét alatt lettett ebbéli terveiről. Sőt, az éves szaldó nemcsak a már meglévő rendszerek esetében marad meg tíz évig, hanem azoknál is, akik telepítési szándékukat szeptember 7-ig jelezték és a termelést 2025 végéig beindítják.

Mi történik a későn ébredőkkel?

A később jelentkezők már csak az úgynevezett bruttó elszámolást választhatják. Itt a napelemes háztartás, esetleges többletigényét, negyedóránkénti mérés szerint, rendszerhasználati díjjal együtt, vagyis (legalábbis évi 2250 kilowattóra fogyasztásig) bruttó 38 forintért veheti meg. Hisz ez az áram hozzá is ugyanolyan költségen kerül oda, mondjuk a Paksi Atomerőműből, mint bárki máshoz. A többlettermelésért viszont nekik is „csak” az áram ára, vagyis 4 forint jár. Azt, hogy a háztartásnak eladás esetén is kellene rendszerhasználati díjat fizetnie, cáfolom. Mindazonáltal, a bruttó elszámolás a megtérülési időt, tagadhatatlanul, jelentősen, számításaink szerint az éves szaldó kétszeresére nyújthatja. Igaz, minden részletet még nem ismerünk. Így azt sem, mi történik évi 2250 kilowattóra termelés felett, amely mennyiségre a rezsiszabályok már 32 forintos áramdíjat szabnak. Ilyen esetben a háztartás netán már ennek 80 százalékára, vagyis körülbelül 25 forintra számíthat? A károkat enyhítheti, ha a háztartás a fogyasztással – mosással, főzéssel – igyekszik megvárni a napelem fokozott, „ingyenes” termelését. Egy másik, nemzetközi példákon alapuló, szakmai felvetés szerint a háztartási napelem akkor válna újból versenyképessé, ha nem hatósági, hanem piaci áron adhatná-vehetné az áramot. Bár a bruttó elszámolás végleges formája még kérdéses, ilyen változásra rövid távon nem számítok.

Mi a fontosabb: a lakásszigetelés vagy az energetikai korszerűsítés?

Előbbi. Először én is fogyasztáscsökkentő átalakításokat végeztem, és csak ennek ismeretében terveztem újra az energiaellátást. A legtisztább és legolcsóbb energia az, amit meg sem kell termelni. Szerintem egyre több magyar tervez ilyen felújítást, amire, miként eddig, remélem, a jövőben is kapható támogatás. Ez jó a háztartásnak, mert csökken a rezsi és nő a lakás értéke, az országnak, mert a fogyasztás kevésbé terheli az erőműveket, a hálózatot és a költségvetést, de a Földnek is, hisz csökken a légszennyezés és a felmelegedés. Bár nagyon jelentős hatékonyságjavulást remélek, ez egy hasonló ütemű gazdasági növekedés mellett nem járna okvetlen látványos energiafogyasztás-csökkenéssel.

A hálózat mennyire felújításérett?

Nagyon. Most a nagyapa kabátját hordjuk, ami nem illik ránk és már kopottas, de télen még melegen tart. A rendszert az 50-es-60-as években arra tervezték, hogy a nagy termelőktől a kisfogyasztókig, mondjuk úgy, egyre „vékonyodó” vezetékeken juttassa el az áramot. És nem fordított irányú szállításra. A helyzetet jól példázza az új háztartási napelemek hálózati csatlakozásának tavaly novemberi felfüggesztése, amit januárban, a hazai rendszer 92-93 százalékán feloldanak. A helyi, napelemes termelés előnye, hogy csökkenti a hálózati veszteséget. Az áramra is elmondható ugyanis, hogy, miként a sóder a teherautóból, útközben sok „potyog ki”. Egy napelem fölös áramát viszont nagy valószínűséggel a környező házakban használják fel. Ezt segíthetnék az energiaközösségek is.

Ilyen helyzetben, milyen típusú erőművek szükségesek vagy épp feleslegesek az elkövetkező évtizedekben?

Nagy téma. Bár az áramigény hullámzik, létezik egy fix, éjjel-nappal szükséges mennyiség. Ennek gazdaságos kielégítésére leginkább az olcsón, sokat termelő paksi atomblokkok alkalmasak, amelyeknél épp a teljesítménycsökkentés kevésbé szerencsés, és amelyeket a kormány a 2032-től tervezett bezárás helyett inkább továbbműködtetne. Az efeletti szint kielégítésére a naperőművek sem feltétlenül képesek, mivel kiszámíthatatlan termelésük nem esik egybe az igényével. Utóbbiak hullámzását enyhíthetnék a - szintén időjárásfüggő, de más ütemben váltakozó – szélturbinák is. Az olyan, megújuló, de nem időjárásfüggő források, mint a biogáz, a földhő vagy a biomassza, az áramtermelésben még nem számottevők. Ráadásul a növényégetést a kormány kivezetné. Paks 1 és 2 együtt pedig már jóval meghaladná az ország alapigényszintjét. Megoldást jelenthetne a hullámzó, időjárásfüggő megújulók áramának elraktározása. A németek és az osztrákok erre használják magas hegyeik szivattyús-tározós vízerőműveit. Nálunk a földrajzi adottságok és a környezetvédelmi ellenállás miatt erre nincs számottevő esély. Az akkumulátorok pedig drágák. A mátrai lignitblokkokat kiugró légszennyezésük miatt a kormány bezáratná. Az időjárásfüggők miatt önmagában is hullámzó áramtermelést tehát szerintem érdemben csak új földgázerőművek segítségével lehetne a szintén váltakozó igényekhez igazítani. Igaz, ez is jár légszennyezéssel.

Milyenek az ön által is megpendített, úgynevezett igényszabályozás lehetőségei, akár okos mérők révén?

Az okos mérők sokoldalúan segítik, hogy akár a szolgáltató, akár a vevő, jobban átlássa fogyasztása szerkezetét. Alkalmazásukat a legmesszebbmenőkig támogatom. Segítségükkel kétségkívül lehetővé válhat, hogy a háztartás rugalmasan, akár pillanatnyi piaci áron vegyen áramot. Ez akár sokat is hozhat a konyhára, hisz a tőzsdén egyre gyakrabban még fizetnek is a fogyasztóknak az áramfelhasználásért. 2000 környékén, amikor indult az árampiaci liberalizáció, még azt tervezték, hogy a különböző fogyasztói csoportok után végül a lakosság is kikerül a szabadpiacra. Ezt a hatósági árak alkalmazása, a rezsicsökkentés, fölülírta. Kétségtelen: az elmúlt időszak során, piaci árakon, a lakosság vélhetőleg többet fizetett volna. De ingyensajt nincs. Legfeljebb az egérfogóban, de ott meg mással fizetünk. Ha valaki valamiért a piaci árnál kevesebbet fizet, azt valaki más fizeti meg helyette. Ez az összeg elporlasztható például a többi vevő között. Így, mondjuk, a lakosság helyett a pék fizet többet az áramért. Emiatt viszont drágul a kenyér. Így végül nem biztos, hogy bárki jobban jár. A másik lehetőség, hogy növelem az áramkereskedő, jelen esetben az állami MVM veszteségeit. Ez viszont a költségvetést, az adófizetőket terheli meg. Bár a szocializmusban volt árhivatal, harminc éve a kapitalizmus, a szabadverseny mellett döntöttünk. Ehhez képest most egyfajta, a kettő közötti, vegyes rendszer idejét éljük. De biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb a rezsicsökkentést is kivezetik.

Hogy fogja bírni a rendszer a kormánytervek szerint néhány év múlva belépő akkugyárak okozta hatalmas áramigényugrást?

Nem tudom, de például Debrecen és Nyíregyháza vélhető jelentős fogyasztásemelkedését jól ki tudnák elégíteni a Mátrai Erőmű felől, ahol az állam egy nagy gázblokkot tervez. Amúgy megvan a magánvéleményem az akkumulátorokról is, amire a jövő nemzedékei bizonyosan csak egy köztes fejlődési szintként tekintenek majd vissza.

Akkor mi az áramtárolás jövője?

Nem tudom: mindent elsöprő megoldás még nem született. Én most leginkább a hidrogénben bízok, ami vízből, áram segítségével, oxigéntermelés mellett szabadítható fel. Igaz, az eljárás, különösen, ha „zöld”, ma még drága. Ráadásul a hidrogénatom nagyon kicsi, ezért „szökik”, de robbanásveszélyességétől is sokan tartanak. Mindazonáltal, az iparágban oly sok minden, így a napelem is, hasonlóképp indult, ami aztán hatalmas árzuhanás közepette, kiforrott.