Szeged;közgyűlés;kizárás;Szabó Bálint;

Itt a vége, Szabó Bálintot kizárták a szegedi közgyűlésből

Elfelejtett szólni, hogy kapott egy felfüggesztett börtönbüntetést.

Egy méltatlansági eljárásban tartott Zárt ülésen, egyhangú döntéssel megszüntette Szabó Bálint képviselő megbízatását pénteki ülésén a szegedi közgyűlés - jelentette be Botka László (Összefogás Szegedért) polgármester.

Szabó Bálint napirend előtt kijelentette, álláspontja szerint jogszerűtlen és jogellenes a méltatlansági eljárás, mert még nem kapta kézhez írásban az őt elmarasztaló ítéletet. Kérte, hogy a közgyűlés ügyét ne tűzze napirendre, javaslatát azonban egyetlen képviselő sem támogatta.

Szabó Bálintot a Pesti Központi Kerületi Bíróság hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntette miatt jogerősen másfél év, négy évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta. Az ítélet szerint 2022. szeptember 21-én a képviselő a közlekedési szabályokat megszegve csatlakozott egy védett személyt – Orbán Viktor miniszterelnököt – szállító konvojhoz, majd erőszakkal, fenyegetéssel akadályozta a rendőrök munkáját. Ezt követően egy demonstráción a rendőrségi intézkedést feltartva másokban riadalmat, megbotránkozást keltet.

Martonosi Éva jegyző elmondta, a képviselőnek törvényi kötelezettsége lett volna jelentenie a vele szemben hozott ítéletet, ezt a mai napig nem tette meg. A bíróság hivatalból értesítette az önkormányzatot, a jogszabályok alapján a képviselő-testületnek pedig kötelezettsége a méltatlanság megállapítása.

A képviselők Szabó Bálint személyeskedő hozzászólása és közbekiabálásai miatt egyhangú döntéssel megvonták az ülésen a politikustól a hozzászólás jogát.